Jurij Prohorov professzorral, a moszkvai Puskin Intézet igazgatójával, Borisz Szerov beszélgetett az Orosztanárok Szövetsége által rendezett nemzetközi jaltai konferencián.

Jurij Jevgenyevics, előadásában Ön arról beszélt, hogy most az orosz nyelv egyfajta elszakadása figyelhető meg az orosz kognitív bázistól. Jól értem, hogy ez azokra a nyelvhasználókra jellemző, akik az orosz nyelvet a kortárs orosz kultúra kontextusán kívül használják, vagyis az oroszul beszélő külföldiekre?

-          Nem, azokról a külföldön élő oroszokról van szó, akiknek orosz az anyanyelvük. Kommunikációs bázisuk azonban mégis más. Szociálisan, kulturálisan más. Természetes, hogy én egyfajtaképpen fejezek ki egy dolgot, mivel az adott kultúrkörben élek, ők pedig másképpen, jóllehet egyazon nyelven beszélünk. A kommunikáció három komponensből áll. Hadd hozzak egy egyszerű példát. Ma itt Jaltában azt mondom: „Maguknál itt jó meleg van.” Régi kedves ismerősöm Rafael Guszman, aki Spanyolországból érkezett, ahol most 35 fok van, azt mondja: „Hál istennek, hogy maguknál ilyen kellemes hűvös van”. Ugyanazon az orosz nyelven beszélünk, de más valóságképzetre támaszkodunk. Van a valóság, van a „szöveg” – az én tudásom erről a valóságról, és van a diskurzus – az, amivel én belépek a kommunikációs folyamatba. És mint egy hologram, ez a három dimenziós valóság állandó mozgásban van. Ha valakihez hozzászólunk „Ne haragudjon, megmondaná, hogy…” kezdetű kérdéssel, és válaszként azt kapjuk „Mi va’?”, nyilván a diskurzus teljesen más irányt vesz, megváltozik a kezdeti kommunikációs intenció, és megszületik egy bizonyos kép az adott emberről. Kognitív-pragmatikus alapokon nyugszik a kommunikáció. Ahogy megváltozik a kognitív bázis, egy pragmatikus döntéshelyzetbe kerülök: belemenjek a kommunikációba vagy sem, hogy lépjek bele, milyen nyelven, milyen stiláris kódot használva, stb.

Alekszandr Rugyakov professzor arról beszélt, hogy különböző orosz nyelvekről lehet és kell is beszélni. Oroszországban egyfajta orosz nyelvi világ van, Ukrajnában egy másik, míg Kazahsztánban egy harmadik. Ön egyetért ezzel a megközelítéssel?

-          Igen, teljes mértékben. Hiszen az a világ, amelyben kiteljesedik a nyelvhordozó, minden régióban más és más. Például azt mondja: „Holnap lesz a kedvenc Kurban-bajram ünnepem”, de ez számomra magyarázatra szorul: milyen ünnep, milyen hagyományok fűződnek hozzá, hogyan ünneplik. Ugyanilyen kérdéseket vetnek fel a mi ünnepeink, például szabadnap-e március 8-a. (igen! - a ford.) Eltér a világról alkotott képünk, ami a társadalmi valóság különbözőségéből fakad.

Az ilyen regionális eltérések természetes jelenségnek tekinthetőek? El kell fogadnunk, vagy a nyelv tisztaságát szem előtt tartva harcolnunk kell ellene?

-          Semmiképpen se kell harcolni. Ez azt jelentené, hogy magával a valósággal kell felvenni a harcot. Ez abszurd lenne.

Ebben az esetben előbb-utóbb majd megjelennek az ukrán orosz szótárak, az oroszországi orosz szótárak, és így tovább, mint ahogy léteznek brit angol és amerikai angol szótárak is.

-          Gondolja, hogy nem halljuk lépten-nyomon, hogy Ukrajna fele ukrán oroszt beszél kezdve a fonetikától egészen a mondatfelépítésig? Halljuk.

De akkor nem lehet, hogy az irodalmi orosz nyelv normáit kellene meghonosítani? Végülis Kijevben évszázadokon át tiszta oroszsággal beszéltek.

-          Igen, a helyi értelmiségi valóban a művelt rétegekre jellemző orosz nyelven beszélt. De miért is? Mert a valóság gyakorlatilag egy és ugyanaz volt. Miért beszélhetünk amerikai, brit, ausztrál, indiai angolról, és miért elképzelhetetlen valami hasonló nálunk? Felbomlott a szovjet népek közössége, különálló független államok vannak, és minden hasonlóság ellenére a világképünk eltér egymástól. Példának okáért, nem hívhatom az ukrán Parlamentet Dumának, mert az Rada, de az orosz nyelvben ilyen szó nincs. Ilyen példa természetesen rengeteg van. Más társadalmi, politikai valóságban élünk. Ha azt mondják Ukrajnában az orosz ’sto’ (mi?) helyett, hogy ’scso’, miért ne fogadnánk el, mint ukrán normát? Létezik a moszkvai és a pétervári fonetikai iskola. Mindkettő normatívnak számít. Jelentheti-e ez, hogy mindazok, akik az Urálon túl élnek, nem a normatív orosz nyelven beszélnek, hiszen ők nem lágyítanak? Nem. Nem csak azok beszélnek helyesen, akik Moszkvában, Pétervárott, vagy azok vonzáskörzetében élnek. A norma sokkal szélesebben értendő. A mai értelemben Puskin sem a normatív orosz nyelven írt, pedig gyakran halljuk: „elveszítjük Puskin nyelvét!” De olvassuk, értjük az Anyegint? Az Anyeginhez fűzött kommentárok jóval vastagabb könyvet tesznek meg, mint maga a mű. Másképpen olvassuk, de nem veszítettük el Puskin nyelvét, hiszen oroszul olvassuk, de ha ma is azon a nyelven beszélnénk, ez azt jelentené, hogy az élet megállt. A nyelvnek nem csak kultúraközvetítő szerepe van, de az ’itt és most’ létezésemet is biztosítja. 

Tehát Ön szerint a nyelv tisztaságáért vívott harc eredendően felesleges, kudarcra ítélt vállalkozás?

-          Nem értem, mit jelent a nyelv tisztasága? Mihez képest állapítja meg? Ha a norma a XIX. századi klasszikus irodalom nyelve, akkor mit kezdjünk a XXI. századdal? Akkor más életmodell és kommunikáció volt, de ez állandó változásban van.

Hogy viszonyul a nagyszámú betelepülők nyelvéhez? Az ő nyelvük  is egy egyfajta norma? Nem vezethet-e a velük való kommunikáció a nyelv egyszerűsödéséhez, torzulásához az anyanyelvi nyelvhasználók körében?

-          A bevándorlókat tanítani kell, hogy normálisan élhessenek, és beszélni tudjunk egymással. Egyetlen egy példát nem tudok felhozni, mikor a migránsok nyelve hatással lett volna az oroszra. Lehet, hogy a velük való kommunikációban egyszerűbb szavakat, konstrukciókat használok, mert azt akarom, hogy eredményes legyen a kommunikáció, de aztán Önhöz fordulok, és teljesen másképp fogok beszélni, mert egy más kommunikációs térbe lépek be. Ha Ön ilyen elkötelezetten vallja a purizmus eszméjét, akkor jusson eszébe Lev Scserba (nyelvész – ford.) szavai, aki azt állította, hogy az irodalmi orosz nyelv az orosz nyelvhasználók számára egy kicsit mindig idegen. Próbálja ki, hogy otthon családi vacsora közben elkezd igazi rendes irodalmi nyelven beszélni. Jobb esetben is öt perc múlva meg fogják Önt kérni, hogy beszéljen normálisan. Otthon egyfajtaképpen beszélek, a munkahelyemen másképpen, míg külföldiekkel egy harmadik kódot választok. Minden esetben egy új nyelvi környezetben vagyunk.

    A legostobább reklámszöveg, amivel a külföldieket az orosz nyelv tanulására akarják buzdítani, ha azt mondják nekik: „Tanuljanak oroszul, hogy eredetiben tudják olvasni Puskint!” Nem ez a nyelvtanulás célja. Minden nyelv alkalmazkodik. Ismétlem, a nyelv biztosítja az ’itt és most’ kommunikációt. Ez a legfőbb feladata. Éppen ezért minden nyelv állandó változásban van a körülmények függvényében. Csak a holtnyelvek nem változnak.