OROSZVALOSAG.HU
A RussianStudiesHu és a Scopus
A RussianStudiesHu és a Scopus
Nem hókuszpókusz
Előbb az MTMT adatbázisba, majd a közelmúltban a Scopusba is bekerült a RussianStudiesHu folyóirat. Ennek kapcsán kerestük fel Szvák Gyula professzort, alapító-főszerkesztőt. Mi ennek a jelentősége?
Az elmúlt hetekig az ELTE Bölcsészkarának, ennek a 388 éves múltú intézménynek, amely nagyobb, mint a magyar egyetemek többsége, csak egy Scopusban szereplő folyóirata volt és az is magyar nyelvű. Ez nem kritika, hanem ténymegállapítás. De, természetesen, nem csak a BTK szempontjából nagy eredmény ez, hanem nemzetközileg is, hiszen a nyugati világ tudománymetriai rendszerébe való bejutást jelenti, amelyhez való csatlakozás minden későn jövő közép-és kelet-európai, sőt, általában a nem nyugati tudományos műhelyek számára nagy kihívás.
Mennyi idő alatt sikerült ezeket az eredményeket elérni? Mikor indult a folyóirat?
Az ötlet 2019 augusztusában fogant és a következő év legelején már egy számmal kijöttünk.
Már az elején ezzel az ambícióval indult a folyóirat?
Nem, évkönyvszerű folyóiratként indult, mert arra láttam elég kapacitást. Az ambíció összmagyarországi volt, a történeti ruszisztikai szakmának akart egy évente megjelenő kiadványt csinálni, hogy „megmutathassa magát” a többi történésznek. Előbb azonban egy felületet kellett neki létrehozni, ugyanis hirtelen úgy alakult, hogy több évtized után még a budapesti történeti ruszisztika legitimációját is bizonyítani kellett. Ez egy hosszú történet, amelynek az a lényege, hogy 2018-ban nyugdíjba vonultam, miután úgy hittem a három évtizede általunk alapított Ruszisztikai Intézetnek/Központnak sikerült biztosítanom a szervezeti-, szakmai-, és személyi feltételeit. Hirtelen mégis ingataggá lett a helyzete egy részleteiben át nem gondolt kari reformnak, túlméretezett egyéni ambícióknak és az akkori kari vezetés ez ügyben tanúsított szűklátókörűségének köszönhetően. A mi műhelyünk, amelyet a „történeti ruszisztika budapesti műhelyének” neveztek a nagyvilágban, lassan kezdett volna „elperifériásodni”, majd ennek következtében nyilván elhalni. Ezt nem várhattuk meg alapítótársammal Krausz Tamással. Muszáj volt egy független fórumot létrehozni tehát.
Milyen korábbi tapasztalattal indult el ezen az úton?
Ez ügyben épp volt tapasztalatunk, hiszen 1990-ben szintén ellenszélben hoztuk létre a Magyar Ruszisztikai Intézetet, a Szovjet-, majd Posztszovjet Füzeteket és a Ruszisztikai Könyvek sorozatot, amely most az 50. kötetnél jár. Számított az is, hogy évekig szinte főállásban könyvkiadóként dolgoztam. Nem tűnt számomra bonyolultnak évi egy kötet kiadása. (Csak a Ruszisztikai Központban vagy 150 kötetet publikáltunk annak idején.) Krausz Tamásnak meg nekem azonkívül addigra már sokévtizedes nemzetközi tudományos múltunk volt, nem hittem, hogy ne tudnánk néhány külföldi kollégát megnyerni szerzőnek. De még egyszer hangsúlyozom, először a magyar tudományosságot, a saját műhelyünket akartuk a külföldnek ismét és folytatólagosan megmutatni. Annál inkább, mert részei voltunk/vagyunk egy nagyobb közösségnek, a Magyar-Orosz Történész Vegyesbizottság Magyar Tagozatának.
Mekkora apparátussal dolgoznak? Hogyan épült fel a háttércsapat és az infrastruktúra?
A háttércsapat az első évben Mezei Bálint kollégám volt és Vass Ákos informatikus. Mindkettőjüknek óriási érdemei vannak az arculat, a formátum, az alaptartalom kialakításában és megformálásában. Ám már a második évben világossá vált, hogy nemzetközileg csak úgy pozícionálhatja magát egy folyóirat, ha legalább évi két számmal jelentkezik, alapvetően idegen nyelven jelenik meg és eleget tesz a nemzetközi folyóirat publikálás igen rigorózus formai-technikai követelményeinek. Ez egészen pontosan legalább 22-24 tanulmányt feltételez, kb. 1. 200. 000 leütés terjedelemben – három nyelven: angolul, oroszul és magyarul. Sőt, mivel a magyar nyelvű publikációk az utóbbi időben már csak az „Opuscula Prima” rovatban jelennek meg, a RussianStudiesHu-t ma már joggal tarthatjuk idegennyelvű folyóiratnak. Ennek a megfelelő nyelvi szinten történő „előállítása” világos volt, hogy csupán társadalmi munkában tovább nem mehet. Ma már a csapatunk igazi kiadói szakembereket is tartalmaz: Anna Bentley műfordító-korrektort és Somos Péter tördelő-tipográfust.
A szerkesztőbizottságban igen neves történészek/ruszisták foglalnak helyet. Ön szerint minek köszönhető, hogy beleálltak ebbe a munkába, különösen annak fényében, anyagi motivációval nem igazán lehet számolni.
Hát, ha valamivel, akkor anyagiakkal nem kecsegtethettük kollégáinkat. A mi személyes szakmai reputációnkat tettük fel, s ők meg kollegialitásból, barátságból, lojalitásból a sajátjukat. Itt mégiscsak világhírű tudósokról van szó, akik ezzel kockáztattak. Rólunk nem is beszélve. De én hasonló alapon kb. egy tucat nemzetközi folyóirat szerkesztőbizottságának voltam tagja, ezért kicsit elvártam, hogy segítsenek. És valóban beleálltak. Nemcsak a nevüket adták, de a tapasztalatukat is, aminek segítségével lassan beletanultunk ebbe a szakmába is. Végül is, két év után már bemertük adni jelentkezésünket a Scopusba. Kétszer technikai okokból visszadobták azt, majd egy évig „pihentettek”. És bármilyen obskúrusnak is találtuk először a kifogásaikat, az ő észrevételeikből is sokat tanultunk. Persze, az elvi probléma az, hogy mindenáron meg kell-e felelnünk a nyugati sztenderdeknek, amelyek jelentős része nagyon formai. Erről az online szerkesztőbizottsági üléseken (amelyeket egyébként nem könnyű megszervezni, mert 13 időzónát fogunk át) sokat vitatkoztunk, már csak azért is, mert igen rátartik vagyunk az autonómiánkra, szakmai függetlenségünkre. Azt is világosan kell azonban látni, hogy egyetemi támogatásra csak az esetben számíthattunk, ha legalább kísérletet teszünk a megfelelésre, hiszen az Egyetem a nemzetköziesítésben érdekelt, a különféle nemzetközi rangsorokban elfoglalt helye egyebek között a nemzetközi folyóiratain múlik.
Milyen további perspektívákat nyit meg a Scopus tagság?
Remélhetőleg szélesebb nemzetközi szerzőgárdát, de alapvetően új versenyt. Hiszen a Scopusban rangsorolják a folyóiratokat és egyáltalán nem mindegy, hogy hova. Tehát – a közhelyességet is vállalva mondom, hogy - egy pillanatra sem lankadhatunk.
És talán az Egyetem is rájön arra, hogy azokkal a kisipari módszerekkel, amelyekkel eddig dolgoztunk a stabil költségvetés hiányában, nem fenntartható a működés, és a profi munkát valóban professzionális módon finanszírozza. Eddig ugyanis ez nem volt elmondható. Először teljesen önerőből állítottuk elő a számokat, majd egyetemi kollégáink jóindulatából, az ő pályázati kereteiből lecsippentve jelentünk meg. Horn Ildikóé és Csorba Lászlóé az érdem, hogy azonnal meglátták a potenciált a kezdeményezésben. Egy évig rektor úr és kancellár úr támogatásának köszönhetően maradtunk fenn, majd legutóbb egy eseti pályázat támogatott egy kevés – bár nem elhanyagolható - kari forrás mellett. A finanszírozás kérdésével tehát rendszerszerűen kellene foglalkozni, s ez nem csupán a mi folyóiratunkat érinti. Viszont annál örömtelibb, hogy a nemzetközi folyóirat menedzsment terén igen professzionális az ELTE. Csak a legnagyobb elismeréssel szólhatok az ELTE és a Kari Könyvtár munkatársainak teljesítményéről. Ők valóban magas színvonalon teszik a dolgukat. Vonatkozik ez a Gazdasági Hivatal dolgozóira is (már, ha van pénz, amit számfejthetnek). Ezzel az egész „pénzdologgal” kapcsolatban azt tartom a legfontosabbnak, hogy mi mindig előre teljesítettünk és utána kértünk. Régivágású vagyok: először bizonyítok s csak aztán várok támogatást. De akkor határozottan, hiszen az ELTE pozícióját erősítjük a nemzetközi versenyben.
Hogyan tovább, mik a tervek a jövőre nézve?
Természetesen Q1-es folyóirat szeretnénk lenni. És hát - nemcsak a deklaráció szintjén – a keleti és nyugati ruszisztika közötti dialógus elkötelezett találkozóhelyévé válni. Ebben egyébként nem állunk már most se rosszul. A szokásos „ruszisztikai nagyhatalmakon” kívül vannak kínai, japán, koreai, indiai, argentin, izraeli stb. szerzőink is. Most egyébként az „oroszsággal” való tudományos foglalkozásnak nincs szezonja. (Ezért is lepett meg igen kellemesen, hogy a Scopus szakértői semmi mást, csak a tudományos szempontokat mérlegelték.) De tudvalevőleg akkor kell venni részvényeket, amikor azok alacsonyan állnak. Egy mostani befektetés később igencsak megtérülhet. Mi mindenesetre azon leszünk.
Mik a legfőbb fejtörést okozó kérdések, és mi az, ami „megy, mint kés a vajban”?
A már emlegetett pénzkérdés. És semmi sem „megy, mint a kés a vajban”.
Hogy is menne? Technikai szerkesztőnk, Dr. Farkas Ádám, PhD, akit kb. negyedévente tesznek ki az egyetemről (ebben az évben megint nem volt pénz a foglalkoztatására) és akire a legjobban támaszkodhatom a napi munkában, fakadt ki nekem, amikor sorra kaptuk a gratulációkat a Scopusba kerülés után, hogy ezekkel hogy fizessen a boltban.
És volt abban is egy nagyfokú naivitás, amikor kitaláltam egy bombasztikus és a nemzetközi historiográfiában teljesen új projektet, Az orosz történelem „nemzeti” historiográfiai sorozatot. Azt képzeltem, hogy legalább az érintettek megismerkednek vele és hivatkoznak rá. Ez az egész „scopusosdi”, tudománymetriai szemlélet és gyakorlat ugyanis a hivatkozásokon alapszik. Hát – eddig legalábbis – nem hivatkoztak rá.
Szerzőket mennyire egyszerű/nehéz megnyerni a publikálásra? Hogyan változott ez az idő előre haladtával? Ön mennyire tartja motiválónak a fiatal kutatók (esetleg jelöltek számára) az Opuscula prima rovatban a megjelenés lehetőségét?
Nehéz a szerzőket megnyerni, mert, ha nem Scopusos a folyóirat – márpedig eddig nem volt az -, akkor tudománymetriailag nem éri meg nekik ide írni. Mi meg nem szeretnénk, ha csak a „reszlit” kapnánk. Ismét csak a nemzetközi ismertségünk segített eddig ezen.
Az „Opuscula prima” jó ötlet volt, úgy látom tetszik a fiataloknak. Egyébként már az első számban és azóta is több doktorandusz publikált, akiknek vonzó lehet, hogy nagy tudósokkal egy tartalomjegyzékben szerepelhetnek.
Van-e lehetőség nyitásra más tudományterületek képviselői felé, úgymint nyelvtudomány, irodalomtudomány, néprajz, politológia vagy közgazdaságtan, vagy inkább megmarad a folyóirat a szűkebben vett történelmi kérdések területén?
Már most is van „Vendégrovatunk” a tágabb értelemben vett ruszisztika számára, de ebben még sok a kihasználatlan lehetőség. Tervezünk különszámot is a rokondiszciplínáknak, tehát szívesen látunk minden keleti szláv, orosz és szovjet témával foglalkozó kollégát!
További sok sikert kívánunk a munkához!
Köszönöm a beszélgetést.
Cimkék: RussianStudiesHu, Scopus, Szvák Gyula, Krausz Tamás
Országok:
Megosztás:
