Szinte mindenki megelőlegezte, hogy Vlagyimir Putyin sima győzelmet arat majd a 2018. március 18-ára kiírt oroszországi elnökválasztásokon, és negyedszer is megkezdheti államfői mandátumát. Azt is sokan sejtették, hogy a kommunista mágnás, Pavel Grugyinyin lesz a második; és a 2004 kivételével eddig minden oroszországi elnökválasztáson induló liberális-demokrata Vlagyimir Zsirinovszkij futhat be a harmadik helyre; a liberális Kszenyija Szobcsak néhány százalékkal negyedik lehet. Az eredmény az előzetes várakozásoknak megfelelően alakult. Putyin: 76,69 %; Grugyinyin: 11,77 %; Zsirinovszkij: 5,65 %; Szobcsak: 1,68 %. Elérte még az 1 %-ot a szintén liberális veterán politikus, Grigorij Javlinszkij (1,05 %). A nyolc jelölt közül utolsó helyen az orosz nacionalista Szergej Baburin végzett (0,65 %).

Kérdéses volt viszont a részvételi arány, és kiemelt figyelem övezte a krími (a Nyugat és Ukrajna által el nem ismert) választási eredményeket.

A részvételi arány azért volt most különösen fontos, mert a 2016-os parlamenti választásokat példátlan közöny és apátia jellemezte Oroszországban. Soha olyan kevés ember nem ment el szavazni, mint 2016 szeptemberében (mindössze 52 millió választó, 47,8 %), amit az oroszországi társadalom kiábrándulásának, az orosz politika kiüresedésének jeleként értékeltek. És persze minél kisebb a részvétel, annál gyengébb a hatalom legitimitása.

A 2018-as elnökválasztást a Krím Oroszországhoz csatolásának negyedik évfordulójára írták ki, itt is különös jelentőséggel bírt, hogy hányan mennek el véleményt nyilvánítani, mennyien szavaznak Putyinra, illetve azokra a jelöltekre (Kszenyija Szobcsak, Grigorij Javlinszkij), akik nyíltan kijelentették, hogy nem ismerik el a félsziget orosz annexióját. Ez a választás sok tekintetben a Krímről szólt, hiszen ez „legitimált” mindent, ami 2014 (2012) óta történt Oroszországban (lásd alább).

 

Ami a részvételi arányt, és Putyin legitimációját illeti: a jogosultak kétharmada (67,49 %) ment el szavazni, ami kicsit magasabb arány, mint 2012-ben, de alacsonyabb, mint 2008-ban. Putyin 56,41 millió szavazattal lett elnök, ami példátlan felhatalmazást jelent (eddig csak Dmitrij Medvegyenek sikerült 50 millió szavazatnál többet begyűjtenie, még 2008-ban).

 

Év	Győztes neve	Szavazatok száma és aránya
1991	Borisz Jelcin	45,55 millió (57,3 %)
1996	Borisz Jelcin	40,4 millió (53,82 %) 2. ford.
2000	Vlagyimir Putyin	39,58 millió (52,9 %)
2004	Vlagyimir Putyin	49,56 millió (71,3 %)
2008	Dmitrij Medvegyev	52,53 millió (70,28 %)
2012	Vlagyimir Putyin	45,6 millió (63,6 %)
2018	Vlagyimir Putyin	56,41 millió (76,69 %), a Krím nélkül 55,19 millió

 

 

Eközben Pavel Grugyinyin, akihez sokan nagy reményeket fűztek, minden idők leggyengébb második helyezettje lett. Liberális (ellenzéki) jelöltek sem szerepeltek még soha olyan gyengén, mint most Szobcsak és Javlinszkij. Még 2012-ben is Mihail Prohorov 5,72 millió szavazatot kapott, majd háromszor annyit, mint most Szobcsak és Javlinszkij együttvéve. Most annál is homogénabbra sikerült Oroszország politikai térképe, mint 2012-ben volt. Grugyinyin és Zsirinovszkij még azokban a régiókban is leszerepeltek, ahol általában a kommunisták és az LDPR erősek, a számottevő liberális elektorátussal rendelkező régiókban, ahol még 2012-ben Prohorov igen jól szerepelt (Moszkva, Szentpétervár, Nyenyec autonóm körzet, Szverdlovszk megye, Moszkva megye, Leningrád megye, Kalinyingrád, Arhangelszk, Permi terület) elenyészőre zsugorodott Szobcsak és Javlinszkij együttes támogatása is. Bár 2012-ben is minden régiót megnyert Putyin, de akkor még észlelhető volt sok helyen egy masszív (30 % fölötti) ellenzéki tömeg, ami mostanra nagyrészt elolvadt.

 

Putyin számára nyilván a krími eredmények voltak a legfontosabbak a régiók közül (a Nyugat nem ismerte el a krími szavazást). Amikor 2011-2012-ben a nagy Putyin-ellenes tüntetések zajlottak Oroszországban, a politikus hívei a „stabilitás” jelszavát hangoztatták. Ehhez képest Putyin harmadik elnöki ciklusa éppen csak stabilitást nem hozott: Oroszország elvesztette Ukrajnát, a rubel bedőlt, a gazdaság recesszióba fordult, ismét növekszik a szegénység, realitássá vált a háború, a nyugati-orosz kapcsolatok példátlan mélypontra degradálódtak. A 2012-es konzervatív fordulatot a lakosság jelentős része ellenezte, olyannyira, hogy 2014 elején többen voltak Oroszországban, akik Putyin távozását, mint a maradását kívánták; és többen mondták azt, hogy rossz irányba mennek a dolgok, mint akik jó irányvonalat véltek fölfedezni. A Krím megszerzése után viszont Putyin népszerűsége rekord szintre emelkedett (úgy, hogy a problémák nemcsak megmaradtak, de el is mélyültek), s alighanem végső soron ez a magyarázata annak az eredménynek, amit láthatunk.

Nos, 2018-ban a Krím (92,15 %) és Szevasztopol (90,19 %) azon régiók közé tartozik, Csecsenföld (91,44 %), a Kabard-Balkár Köztársaság (93,38 %), Tuva (91,98 %), Dagesztán (90,77 %) mellett, ahol Putyin 90 % fölötti eredményt ért el. 

Putyin összesen 1 212 872 szavazatot kapott a félszigeten, a Krím Oroszországhoz csatolását ellenző Szobcsak és Javlinszkij összesen 26 888 voksot (feltehető, hogy ezek a szavazók jelentős részben nem értenek egyet a terület Oroszországhoz tartozásával). A Krímben és Szevasztopolban a részvételi arány 70,78 és 70,79 százalék volt. Ez jelentősen elmarad a 2014-es, a Nyugat által el nem ismert krími népszavazás részvételi arányától (82,71 %). Akkor, az orosz adatok szerint 1,5 millió ember támogatta a félsziget Oroszországhoz csatolását. Látható, hogy ahhoz képest most mintegy 200 ezer ember passzív maradt, de az eredmény így is sokat mondó.

 

 

Érdekes volt a Pervij Kanalon végigkövetni a választási estét. A műsorban megszólaló szakértők, celebek stb. első reakcióként gyakorlatilag mind azt hangoztatták, hogy Putyin fölényes győzelme a külső nyomásgyakorlásnak köszönhető. A választási műsorban sokkal több szót kapott a külpolitika, mint az, hogy tulajdonképpen mi is történt az elmúlt hat évben Oroszországban. Ez felér egy önlelepleződéssel, mert senki nem beszélt (beszélhetett) arról, hogy 2012 óta jobb lett az élet, a győzelem indoka és magyarázata egyedül az, hogy Oroszország népe külső támadásként éli meg azt, ami most a nyugati-orosz kapcsolatokban észlelhető, és ebben a helyzetben felsorakozik az elnök mögé. 

Megszólaltak az elnökjelöltek is. Grugyinyin egy bejátszásban azt mondja, az emberek változást akarnak és nem bíznak a hatalomban. Kszenyija Szobcsak hosszan beszél élőben, elismeri Putyin győzelmét, de bízik a liberálisok jövőjében.

Vlagyimir Putyin magyar idő szerint 21 órakor, moszkvai idő szerint 23 órakor mondja el rövid győzelmi beszédét a Manyezson felállított színpadon. Egyedül megy ki, senki nem kíséri, röviden általánosságokat mond, s azzal fejezi be, hogy sok munka vár Oroszországra, a közönség előtt meghajol.

Ezután a moszkvai születésű, de még az 1970-es években Amerikába emigrált Dmitri K. Simes, a The National Interest kiadója, az egyik legeredetibb geopolitikai gondolkodó mikrofonvégen. Szavai szerint az amerikai politikai elit nem fog pezsgőt bontani Putyin győzelmére, de elfogadja a helyzetet adottságként. Természetesen szóba kerül a Szkripal-ügy. Mint mondja, az USA a retorika szintjén szolidáris legszorosabb szövetségesével, az Egyesült Királysággal, gyakorlati szinten azonban kérdései lesznek a bizonyítékokat illetően, illetve hogy pontosan mivel is foglalkozott Nagy-Britanniában a megmérgezett volt orosz ügynök.

Ezután egy rövid bejátszás erejéig Szergej Baburin orosz nacionalista politikus látható. Szerinte Putyinnak a jövőben több figyelmet kell fordítania szociálpolitikai kérdésekre.

Jön az újraválasztott Putyin sajtótájékoztatója. Először beszél nyilvánosan a Szkripal-ügyről. Azt mondja, Oroszország már megsemmisítette vegyi fegyvereit és kész együttműködni a brit hatóságokkal, melyek azonban nem nyitottak erre.  Szerinte nonszensz, abszurd, őrültség lenne, hogy a választások és a futball vébé előtt Oroszország egy ilyen botrányba keverje magát. A továbbiakban arra célzott, hogy beiktatása után kormányátalakítás lesz.

Ismét a stúdió, benne Kszenyija Szobcsak, aki messsze a legtöbb szót kapó politikus a választási estén, beleértve Putyint is. Mint mondja, bízik az új pártjában, a szabadságban.

Kritikusabban nyilatkozott Grigorij Javlinszkij szóvivője, aki szerint március 18-án nem választás, hanem plebiscitum zajlott, egyetlen ember pozíciójának megerősítése céljából. Szerinte lépéseket kell tenni Oroszország nemzetközi helyzetének javítására. 

 

 

Cimkék: Részvételi arány, 2018, Oroszország, Putyin, Kszenyija Szobcsak, elnökválasztás, 2012, 2008, Dmitrij Medvegyev, Pavel Grugyinyin, Zsirinovszkij, Javlinszkij, Krím, Szevasztopol, Szergej Baburin, Szkripal-ügy, Nyugat, Ukrajna,

Országok: Ukrajna Oroszország