A legújabb orosz-ukrán hosszútávú megállapodás értelmében a fekete-tengeri flotta 2042-ig maradhat Szevasztopolban, újra felszínre hozva a haditengerészet modernizációjának elodázhatatlan problémáját, a fejlesztés költségeit, és általában azt a felvetést, hogy Oroszország a mai állapotában képes lesz-e egyáltalán e grandiózus terv megvalósítására. Hogy valóban érezzük a kérdés fontosságát, meg kell vizsgálnunk, miért is olyan kiemelt jelentőségű a fekete-tengeri flotta által képviselt katonai jelenlét Moszkva számára. Manapság a déli flotta két alapvető szerepet tölt be. Ezek közül az első kétségkívül a föderáció határainak védelme és a Fekete-tenger medencéjének ellenőrzése. Figyelembe véve az aktuális geopolitikai helyzetet és a szomszédos államok haditengerészeti erejét, a déli zóna védelme viszonylag gyenge erőkkel, kis vízkiszorítású, könnyű hadihajókkal illetve a partról indítandó rakétarendszer kiépítésével és közepes légierő telepítésével megoldható. A probléma azonban teljesen más alakot ölt, így eltérő szemléletet kíván, ha a Fekete-tenger földrajzi egységének határain túlra tekintünk. Amennyiben az admiralitás tartósan jelen kíván lenni a meleg déli vizeken – elsősorban a Földközi-tengeren illetve az Indiai-óceánon -, sokkal komolyabb flottafejlesztésre lesz szüksége. Ahhoz, hogy ennyire távol az orosz partoktól sikeres küldetéseket hajtson végre, a haditengerészetnek rendelkeznie kell egy sor modern, nagy hatótávolságú óceánjáró hajóval. Rombolók, nehézcirkálók és repülőgép- (vagy éppen helikopter) hordozók tucatját kell záros határidőn belül vízre bocsátani. Moszkva egy percig sem rejti véka alá merész elképzeléseit, és a lehető leghamarabb szeretne kihajózni a Mediterráneum és a szubtrópusi vidék nemzetközi vizeire. Ezzel párhuzamosan a fekete-tengeri flotta akciórádiuszának növelése folyamatosan napirenden van. Pontosan utóbbi volt a déltengeri hajóhad feladata már a szovjet időkben is. Még a felbomlás előtti utolsó (csonka) évben, 1991-ben is 100 ezer fős tengerészi állomány, 60 ezer főnyi kezelőszemélyzettel kiegészülve teljesített szolgálatot összesen 835 hajón, melyek között gyakorlatilag minden típus képviseltette magát. A teljes armada 28 tengeralattjárót, két tengeralattjáró-elhárító cirkálót, hat-hat első osztályú rakétanaszádot illetve nagy vízkiszorítású tengeralattjáró-vadász rombolót, 20 darab második kategóriás nagy vízkiszorítású tengeralattjáró-elhárító rombolót, két másodosztályú rombolót, körülbelül 40 darab többcélú járőrhajót (cirkálót), 30 könnyű rakétacirkálót, nagyjából 70 aknaszedőt, 50 darab csapatszállítót és több mint 400, a haditengerészet kötelékébe tartozó repülőgépet továbbá rengeteg kisebb hajót számlált. A flotta két hajóosztályra (tengeralattjáró-elhárító és csapatszállító), egy tengeralattjáró osztályra, két aviatikai osztályra (támadó és rakétahordozó), a partiőrséget ellátó hajók osztályára valamint több tucatnyi önálló dandárra, ezredre, zászlóaljra, hadosztályra, szakaszra és ütegre oszlott. Minden évben több száz hadihajó és kísérő egységek futottak ki a világ óceánjaira a Boszporusz és a Dardanellák érintésével a szovjet lobogó alatt. A flotta kiterjedt bázishálózattal rendelkezett végig a Fekete-tenger partvidékén Izmailtól Batumiig. A főbb támaszpontok és kikötők Izmail, Odessza, Nyikolajev, Ocsakov, Kijev – légierő -, Csernomorszkoje, Donuzlav, Szevasztopol, Feodoszija, Kercs, Novorosszijszk, Poti és Batumi voltak. Alakulatokat telepítettek a moldáv, az ukrán, az orosz, a grúz tagköztársaságok valamint az autonóm kaukázusi területek partvidékeire. A Stratégiai Kutatások Nemzetközi Intézetének szakértői szerint 1992 év elején, a fekete-tengeri flotta állományába tartozó ingó és ingatlan vagyon (beleértve természetesen a hadihajókat is), akkori árfolyamon 80 milliárd dollárt ért. Manapság az egykor dicső armada alig 50 hadihajóval és tucatnyi kiegészítő funkciót ellátó vízi járművel bír. A bázisok mellé telepített légierő és a partiőrséget ellátó hajók számát is többször csökkentették az eltelt közel két évtized során. A fekete-tengeri flotta korábban uralta a medencét, és Földközi-tenger térségében állomásozó NATO-erőkkel versenyzett a Mediterráneum feletti ellenőrzésért, ma pedig kevesebb hajó áll a tengernagyok rendelkezésére, mint török oldalon. Mindazonáltal az orosz fekete-tengeri flotta még így is sokkal erősebb bármelyik másik tengerparti ország hajóhadánál, és azok összességénél is. Legnagyobb rombolóival egy lényegesen erősebb tengerészeti haderővel is sikerrel felvenné a versenyt. Mégis a flottát a Szovjetunió felbomlása óta eltelt években elkerülték a fejlesztések, és a természetes amortizáció megtette a hatását, így az állomány rohamosan elöregedett. Az elkövetkező 10-15 éven belül a hajók elsöprő többségét selejtezni kell a fokozatos elhasználódás okán. A főbb alkotóelemeket érintő nagyjavítások természetesen meghosszabbíthatják egyes hadihajók élettartamát, de nem mindét és legfőképpen nem örökre. Néhány cirkálót, az admiralitás döntése érelmében, a jövőben sokkal tovább tartanak távol a bázisától, a végletekig kihasználva a technikai háttérben rejlő tartalékokat. Pont ilyen sors vár a déli flotta kötelékében hajózó „Moszkva” rakétahordozóra. A katonai-tengerészeti szakértők szerint sokkal inkább a csendes-óceáni flottánál állományba vett, hasonló felszereltségű „Varjag”-ot kellett volna beosztani erre a feladatra, a rosszabb állapotban lévő „Moszkva” helyett.

Oroszországnak egyszerűen nincs választása, mindenképp fejlesztenie kell a fekete-tengeri flottát, ha meg szeretné tartani ezt a hadászatilag oly fontos déltengeri fegyvernemet. A tervek szerint az armada a közeli jövőben ötven darab modern cirkálóval bővül. Az admiralitás szerint az első hadihajók 2011 végén, 2012 elején futhatnak ki Szevasztopol erődje mellől a szabad hullámokra. Igor Korotcsenko katonai szakértő, a védelmi misztérium civil szakemberekből álló tanácsának tagja úgy véli, hogy a következő időszakban, szoros egymásutánban nyolc Sztyeregusjij-osztályú korvett és „Admiral Gorskov”-osztályú fregatt, 10-12 Alexandrit-osztályú aknavadász, 6-8 Bujan-osztályú kisebb tűzerejű korvett, 10-12 darab Szkoprion-osztályú rakétahordozó bárka valamint nyolc-tíz P-750-osztályú kis tengeralattjáró kerül a déli flotta állományába. A tervek több mint meggyőzőek, de akaratlanul is felmerül a kérdés, mégis mik lesznek ezen grandiózus álmok végső költségei? Ami biztosnak tűnik: a négy ideiglenesen „20380-as Terv” névvel ellátott korvett egymilliárd, míg a „22350-es Terv” fedőnevet viselő négy fregatt hozzávetőleg kétmilliárd amerikai dollárt emészt fel, figyelembe véve az aktuális piaci árakat, és feltételezve, hogy az admiralitás végül valóban ilyen típusú hajók beszerzése mellett dönt. Az egyéb feladatot ellátó egységek (kisebb tűzerejű cirkálók, a partiőrséget ellátó hajók, fenékhálóval felszerelt aknaszedők, rakétahordozó bárkák, tengeralattjárók) összköltsége eléri a hárommilliárd dollárt. Mindent egybevéve a fekete-tengeri flotta újbóli felállítása, hiszen az állomány döntő részét le kell selejtezni, hatmilliárd egységnyit emészteni fel az Egyesült Államok valutájából tíz-tizenkét év leforgása alatt. Tekintve a flotta mostani állapotát és valódi feladatait a tervezet megfelelő lehet, hogy az új fegyverekkel ellátott hajóhad megbízható védelmet nyújtson a föderáció déli határain, és a Fekete-tenger medencéjének körzetében, a kikötőktől távoli akciókat, küldetéseket engedélyezzen. A kiadási oldal tételei ezen a ponton még korántsem értek véget. A flotta modernizációja maga után vonja a teljes infrastruktúra, beleértve a csapat- és ellátmányszállító eszközök, a vontatóhajók illetve egyéb, kiegészítő szerepet betöltő vízi alkalmatosságok cseréjét. A sorból nem maradhatnak ki a hordozókra és a tengerpart mellé telepített repülőtereken állomásozó vadász-, bombázó- és felderítőgépek illetve az utóbbiakat kiszolgáló szerviz és műhelyhálózat. Mindez egyenrangú az új hadihajók árával. A tényleges összeg így a duplájára, de akár a háromszorosára is nőhet.

(Ilja Kramnyik – RIA Novosztyi)