Egy hónapja a Navalnij által kirobbantott korrupciós botrányról számoltam be[1], aki Medvegyev hatalmas magánvagyonáról és luxus ingatlanjairól rántotta le a leplet. Épp arról a politikusról, aki elnöksége idején lépéseket tett a korrupció felszámolására. A Levada Center felmérése szerint a lakosság számottevő része úgy gondolja, hogy lassan két évtizede semmit nem ért el a megvesztegetések elleni harc. Ezért arra voltam kíváncsi, hogy mi lehet ennek az oka.

Ha elválasztjuk a papíron szereplő jog- oroszul a zakon – fogalmát a megértéseknek vagy a megegyezéseknek (ponyjatyija) íratlan rendszerétől, könnyű belátni, hogy lehet véteni mindkettő ellen. A szilovikok által űzött csalási és védelmipénz-behajtási módszerek gyakorlata elég kiterjedt. Az általánosságban „korrupció” gyűjtőfogalommal jelzett tevékenységekben a különböző kormányzati és egyéb szervezetekben dolgozó emberek kritikus tömege vesz részt, és ez magyarázza, miért lehetetlen ezt a jelenséget meghaladni. A korrupció definíciója Samuel P. Huntington szerint: „köztisztviselők olyan viselkedése, amely magáncélok elérése érdekében eltér az elfogadott normáktól”.[2]Azonban, ha a gazdaság egyötödét kitevő megvesztegetések, visszaosztások és egyéb könyvelési trükkök teszik ki, akkor nehéz erre a szektorra „eltérésként” tekinteni.[3] Úgy is mondhatnánk, hogy a „törvény” tulajdonképpen a beavatottak meggazdagodásának eszköze. Bármennyire rossz is, bármilyen széles körben elterjedt a jelenség, a norma részének tekinthető. Más szóval, az üzletemberek és az állami hivatalnokok nem lebecsülhető kisebbségének a „korrupció” a létezés természetes eleme. Még ha a korrupciót a társadalmon burjánzó rákos daganathoz hasonlítjuk, figyelembe kell vennünk, hogy az emberi test egyötödét kitevő tumor eltávolítását egyetlen beteg sem élné túl. Egy életmód sok millió embernek, egy egész társadalmi rétegnek, amely magában foglalja a közalkalmazottakat, az adóellenőröket, a rendőröket és a biztonsági szolgálatok tagjait, de még a vállalkozókat is. Miután az erőszakszervezetek tagjainak olyan hosszú ideig megengedték, hogy sovány fizetésüket különböző módszerekkel egészítsék ki, ennek a létformának a határozott tagadása súlyosan alááshatja az egész rendszer stabilitását. Tehát, ha Medvegyev korrupcióellenes kampánya hirtelen megszüntette volna a korrupciót, akkor rendőrök milliói kényszerültek volna arra, hogy kevesebb, mint havi 500 dollárból éljenek meg. És ez még önmagában olyan nemzetbiztonsági veszélyt jelentett volna, amely alapjaiban fenyegette volna Putyin hatalmát. Így semmilyen kétség nincs afelől, hogy ezt Putyin eltűri, de nem jelenti azt, hogy ő hozta létre ezt a rendszert. A kutatások is mutatják, hogy amikor a kormányzat felhozza a korrupció kérdését, a róla kialakított kép érezhetően negatívabbá válik, hiszen emberek milliói ekkor szembesülnek azzal az információval, mennyire korrupt az ország vezetése, amely álszent módon ezt még tagadja is. A Putyin-rezsimmel szembeni fő vád - jogosan- éppen a korrupció, de eddig még elég erős volt ahhoz, hogy egyensúlyt teremtsen a különböző elvárások között. A „korruptnak” minősített normákat és gyakorlatokat tehát nem látja mindenki alapvetően tisztességtelennek, azaz a társadalom akár el is fogadhat bizonyos normákat, amelyek papíron tiltás alá esnek és ez az, ami a problémákat gerjeszti.

Két megoldás létezik a korrupció felszámolására. A diktatúra az egyik, a demokrácia a másik. Diktatúra Oroszországban már nincs, a demokrácia pedig még túlságosan gyenge. A bürokratáknak nem érdekük, hogy felszámolják a korrupciót, az emberek többsége pedig távol tartja magát az ellene való igazi harctól. Annak ellenére, hogy március végén több tízezren vettek részt országszerte a korrupcióellenes megmozdulásokon.