Oroszország sportlázban ég: kevesebb mint száz nap múlva megkezdődnek a téli olimpiai játékok Szocsi városában, eközben folyamatosan készül az ország a 2018-as labdarúgó-világbajnokságra. Jövőre valószínűleg a Forma-1-et is sikerül elhozni Oroszországba, Szentpétervár pedig nemrégen bejelentkezett a nyári olimpia rendezésére. A sport az orosz kormány számára is presztízskérdés.

A 2000-es évek fordulata

A Szovjetunió 1991-es felbomlását követő átmeneti válság a sportra is kiterjedt: a 90-es évek olimpiai játékain az orosz sportolók korántsem tudták szovjet elődeik eredményeit idézni,1 a labdarúgó-válogatott nem, hogy nem került a legjobbak közé, de szinte ki sem jutott a világversenyekre, a klubok pedig rendre lemaradtak a nemzetközi kupaszereplésekről.

Az ezredforduló környékén azonban mintha kis túlzással egy villámcsapásra minden megváltozott volna, a gazdasági válság elmúltával ugyanis a sportban is kezdett helyreállni a rend. A Szovjetunió idejére jellemző olimpiai szerepléseket – amikor alkalmanként 40-50 aranyérmet is nyertek a szovjet sportolók2 – értelemszerűen nem lehetett megismételni, ugyanakkor egyre sikeresebbek lettek az orosz olimpikonok. A labdarúgásba szintén visszatért az élet, klubszinten a CSZKA Moszkva 2005-ös, illetve a Zenit Szentpétervár 2008-as UEFA-kupa sikerei jelezték egyértelműen azt, hogy az orosz klubok készek visszatérni a világ elitjébe. Az orosz élcsapatok azóta is a Bajnokok Ligája, illetve az azóta Európa Ligára keresztelt versenysorozat állandó résztvevői, amely Oroszországban nem csak a sportkedvelők, de az egyre nagyobb vagyonnal rendelkező orosz milliomosok figyelmét is felkeltette. A Szovjetunió felbomlását követően ugyanis a nagy vagyonra szert tevő orosz beruházók, cégtulajdonosok rendre felvásárolták az orosz klubokat, amelyek a nemzetközi kupaindulással egyre nagyobb hasznot ígértek. Ekkor nem csak a nagy múltú fővárosi csapatok (CSZKA, Szpartak, Dinamo), de a kisebb klubok is magánkézbe kerültek: mára gyakorlatilag csak a pénznek köszönhetően csináltak orosz „topcsapatot” a dagesztáni Anzsi Mahacskalából, a csecsenföldi Tyerek Groznijból, vagy a Rubin Kazanyból.

Olimpia és világbajnokság – bojkott és huliganizmus?

Az orosz labdarúgásban ugyanakkor nem csak az oligarchák láttak nagy jövőt, hanem az ezredfordulót követő kormányzati politika is: Vlagyimir Putyin – eltekintve attól, hogy éppen kormány- vagy államfői hatalmát gyakorolja – láthatóan nagy figyelmet fordít a professzionális sportélet fejlesztésére, amelynek meg is van az eredménye: 2007-ben Szocsi megkapta a téli olimpia rendezési jogát, 2010-ben pedig szintén Oroszországnak ítélték a 2018-as labdarúgó-világbajnokság rendezését. De a nagy volumenű rendezvények mellett Oroszország folyamatosan helyszínül szolgál a világ egyéb sporteseményeinek is: 2008-ban Moszkvában rendezték a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjét, 2013 nyarán pedig atlétikai világbajnokság volt az orosz fővárosban. Mindemellett a téli olimpia helyszínéül szolgáló Szocsi városában a tervek szerint 2014-től Forma-1-es futamokat is rendeznek majd, amely még több külföldi számára teheti vonzóvá a térséget.

Az utóbbi időben azonban növekvő beruházások mellett egyre több aggasztó esemény árnyékolja be az oroszországi sportéletet. Az olimpiai felkészülés nem teljesen zavartalan, ami pedig az egyelőre ugyan távolinak tűnő világbajnokságot illeti, ott sem feltétlenül gondtalanok az előjelek. A jelenleg Oroszországban zajló sportélettel kapcsolatos kellemetlenségeket két problémakörbe oszthatjuk. Az első jelenség az elsősorban az olimpiai rendezéssel kapcsolatos külföldi nyomás, amely zömmel az oroszországi belpolitika ellen irányul. A második eset pedig mindenekelőtt a hazai labdarúgást illeti: az egyre inkább fellendülő huliganizmus folyamatosan erősíti az orosz rendezés ellen irányuló hangokat.

Bojkottálnák Szocsit?

A szocsi téli olimpia megnyitójához közeledve egyre gyakrabban hallhatunk az oroszországi rendezést ellenzők megnyilvánulásairól. Az elsőszámú kritika, amely az orosz kormányt illeti a szólásszabadság, illetve véleménynyilvánítás hiánya. A nyáron elfogadott „melegellenesnek” tartott új törvény ugyanis tiltja a „hagyományostól eltérő” szexuális beállítottság népszerűsítését az országban, a törvény megszegése esetén pedig komoly pénzbüntetésre számíthat az elkövető. A törvényt rengeteg külföldi kritika érte, ekkor hívták fel többen is a figyelmet az olimpiai bojkott lehetőségére: a külföldi szervezetek számára ugyanis a bojkott az egyetlen lehetőség, hogy valamilyen formában úgy hassanak a moszkvai kormányra, hogy annak következményei is legyenek.

Az orosz társadalom megosztott a kérdést illetően. A lakosság döntő többsége ugyan még mindig konzervatív eszméket vall – egy nemrég készült felmérés szerint az ország nagy része támogatja a nyáron elfogadott törvényt -, mégis egyre gyakoribbak a szabadságjogokért rendezett tüntetések. A nagy nemzetközi visszhangot kapó Pussy Riot ügy résztvevői támogatják a bojkott felhívást, a Szocsiban élő melegek ugyanakkor ellenzik: szerintük minden versenyzőnek el kell utaznia az olimpiára, de ott tüntetőleg szivárványszínben kellene szerepelniük.

Bár a körülmények eltérőek, a kialakult helyzet mégis kísértetiesen hasonlít az 1980-as moszkvai olimpia esetére. Akkor a Szovjetunió 1979-es afganisztáni bevonulására adott reakció volt – elsősorban amerikai részről – a bojkott felhívás. Két dologban azonban alapvetően különbözött az akkori helyzet a mostanitól. 1980-ban a rendező ország jogszerűtlennek vélt hadban állása miatt bojkottálták a nyári játékokat – az amerikai kormány erőteljes nyomásának eleget téve.3 A 2014-es téli olimpiai játékok esetében talán éppen ezért egyelőre elképzelhetetlen, hogy a nemzeti olimpiai bizottságok sorra mondják le a részvételt.

Növekvő huliganizmus

Habár a 2018-as oroszországi labdarúgó-világbajnokság még igencsak távolinak tűnik, mégis egyre többet szerepelnek a sajtóban az előkészületek. Az orosz labdarúgó-válogatott nemrég a portugálokat megelőzve nyerte meg selejtezőcsoportját a 2014-es brazíliai tornára, így a hazai közvélemény érthetően sokat vár a válogatottól, amelynek a jövőben nem lehet más a célja, mint a legjobbak közé kerülni a hazai rendezésű világbajnokságon.

Miután 1980-ban a Szovjetunió volt az első szocialista blokkból származó ország, amely nyári olimpiát rendezhetett, 2018-ban a jogutód Oroszország lehet az, aki a labdarúgás legnagyobb tornáját, a világbajnokságot először rendezheti meg Kelet-Európában. A 2012-es lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság azonban óva intheti az orosz szervezőket a könnyelműségtől: a pazar stadionok látványa és a jó foci még nem elegendő a sikeres lebonyolításhoz.

Bár az oroszországi világbajnokságig még csaknem öt év hátra van, a helyzet meglepő módon hasonlít a 2011-es lengyelországi eseményekre. Akkor az Európa-bajnokságra készülő lengyelek nem merték megrendezni Varsóban a Wisła Kraków - Legia Warszawa szuperkupa döntőt, félve az esetleges szurkolói rendbontásoktól. Ettől függetlenül egészen a nyári torna kezdetéig heti rendszerességgel történtek atrocitások az újonnan épített stadionokban. Oroszországban ugyan még nincsenek kész az új stadionok, de a növekvő huliganizmus már most arra figyelmeztet mindenkit, hogy nem lesz könnyű dolga a rendezőknek. Legutóbb a Sinnyik-Szpartak kupameccsen történtek miatt gondolkozhatnak el a világbajnokság szervezői, hogy milyen módon tudják majd elejét venni a rendbontásoknak.

A Szpartak meccsen történtek ugyanakkor egyáltalán nem jelentenek újdonságot az Oroszországban meccsre járók körében. Az első és másodosztályú klubok fanatikusai rendszeresen összemérik ereiket az előre egyeztetett titkos találkozókon, de a stadionokon belül is gyakori a rendbontás a viszonylag magas rendőri készültség ellenére is. Az utóbbi években a professzionális sportba csillagászati összegeket invesztáló orosz kormánynak mielőbb megoldást kell találnia a stadionokon belüli helyzet rendezésére, hiszen az olimpia, világbajnokság, esetleg Forma-1 rendezése mind presztízskérdés a kormány számára, amellyel javíthatnak az ország nemzetközi megítélésén. Éppen ezért a társadalom támogatása mellett a külföld szimpátiáját is el kell nyernie Oroszországnak, ha valóban nyári olimpiát rendezne Szentpétervár 2024-ben.

Ackermann Sándor