Az elmúlt hónapok orosz belpolitikai eseményeinek következtében az ország külpolitikája kevesebb figyelmet kapott, mint amennyi megilletné. Pedig a világ legnagyobb területű és gazdaságilag igencsak jelentős országának főbb külpolitikai irányvonalaira érdemes és fontos lenne odafigyelni. A következőkben Oroszország latin-amerikai kapcsolatairól és a térségben lévő érdekeiről lesz szó. Ez a terület az elmúlt években egyre inkább felértékelődik és egyre nagyobb prioritást élvez az orosz külpolitikában, nem véletlenül.

A napokban közzétett, Oroszország külpolitikai stratégiáját tartalmazó dokumentumban összefoglalva a következőket olvashatjuk a latin-amerikai térségre vonatkozóan: a kapcsolatok elmélyítésének folytatása a térség országaival; biztosítani az orosz vállalatok számára Latin-Amerika növekvő piacai lehetőségeinek kihasználását a dinamikusan fejlődő ipari szektorban, energetikában és a telekommunikáció területén, valamint kiterjeszteni az együttműködést a régióbeli multilaterális szervezetekkel. Bár a dokumentumból kiderül, hogy az orosz külpolitika elsőszámú prioritása a FÁK-térség, azzal, hogy a latin-amerikai és karibi terület külön pontban van megemlítve, arra következtethetünk, hogy a régiónak nagyobb szerep jut majd a közeljövőben.

Oroszország érdeklődése a latin-amerikai országok iránt nem új keletű, s látványos visszatérése a térségbe sem véletlen; része azon általános stratégiának, amellyel erősíteni kívánja pozícióit a nemzetközi színtéren. A Szovjetunió felbomlását követően az 1990-es években Oroszország nem folytatott említésre méltó politikai tevékenységet a térségben. Bár voltak kísérletek – mint például Jevgenyij Primakov külügyminiszter 1996–1997-ben tett látogatása a régióban, melynek során több együttműködési egyezményt írt alá Mexikóval, Kubával, Venezuelával, Argentínával, Kolumbiával és Brazíliával -, ám ezek igen szórványosak voltak, valamint az aláírt egyezmények sorsa is a hatályon kívül helyezés lett.  A passzivitás oka, hogy ekkoriban a nyugati orientációjú Oroszország megbízhatatlan partnerként tekintett a latin-amerikai országokra.

A fordulat azzal vette kezdetét, hogy 2003-ban Mexikó és Chile – az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagjaiként – nem támogatták az Irak elleni katonai akciót, az Egyesült Államoktól való gazdasági függőségük ellenére. Ezen esemény hatására a Kreml más szemmel kezdte szemlélni a latin-amerikai országokkal való együttműködés lehetőségét. Az évtized közepére a magas rangú delegációk látogatása a két fél között egyre intenzívebbé vált, s az erősödő kapcsolatok kereskedelmi téren is éreztették hatásukat: Venezuela és Oroszország 2005 és 2007 között 12 fegyverkereskedelmi szerződést írt alá, összesen 4,4 milliárd dollár értékben.

Az igazi fordulópontot a kétoldalú kapcsolatok történetében kétségkívül a 2008-as év hozta el. Ezt minden, a témáról szóló írás és elemzés egyértelműen világossá teszi, arról azonban nem szólnak, hogy miért éppen ezt az évet tekinthetjük mérföldkőnek. Véletlenek azonban – mint tudjuk – nincsenek, s ez az állítás a politikában különösen igaz.

Az okot pedig a megromló amerikai–orosz viszonyban kell keresni. Már az Egyesült Államok 2003-as iraki beavatkozása is véleménykülönbséget eredményezett az USA és Oroszország között, ám ez még nem bontja meg komolyan a két fél kapcsolatát. A 2004-es év eseményei azonban már igen. George W. Bush 2004-es újraválasztását követően átalakította kormányát, s a külügyminiszteri tárcát az a Condoleezza Rice kapta meg, aki már 2000 óta igyekezett minél rosszabb színben feltüntetni Oroszországot. Ehhez járult még hozzá az év végi ukrajnai ún. „narancsos” fordulat is. Ezután vált különösen feszültté az amerikai–orosz viszony, s Washingtonnak több próbálkozása is volt az ezt követő években, hogy Oroszországnak, ahol tud, keresztbe tegyen (rakétaelhárító pajzs, NATO-bővítés, a Nabucco-project támogatása, az Egyesült Államok 6. flottájának jelenléte a Fekete-tengeren). A kegyelemdöfést végül 2008 augusztusában a grúz háború adta meg.

Ezt követően Moszkva egyre inkább igyekezett kihasználni a latin-amerikai régió Egyesült Államok-ellenes klímáját, hogy bejuthassanak az amerikai befolyási övezetbe, s így válaszoljanak az USA oroszellenes megnyilvánulásaira és a Kaukázusba, valamint a közép-ázsiai régióba való benyomulására. Már 2008 novemberében Dmitrij Medvegyev látogatást tette a régió négy országában: Peruban, Brazíliában, Venezuelában és Kubában. Az orosz elnök útja során hangsúlyozta, hogy Oroszország fel kívánja javítani kapcsolatait a latin-amerikai régió országaival, amelyek egyre jelentősebbé válnak a világpolitikában. Véleményét Vlagyimir Putyin is osztotta, aki úgy nyilatkozott, hogy több figyelmet fognak a jövőben szentelni az orosz gazdaságpolitika és külpolitika ezen irányvonalának.

Amíg előzőleg a térségben Moszkva elsősorban az olyan megbízható partnerekre támaszkodott, mint Venezuela, Kuba és Nicaragua, ma már felértékelődik számára Brazília is, mind Latin-Amerikában, mind a BRIC csoportban elfoglalt helyzetének köszönhetően. Ezt a kiemelt figyelmet igyekeznek minél több területen (atomenergia, energetika, biotechnológia, telekommunikáció) bilaterális együttműködési szerződések aláírásával is megpecsételni. Érdemes megemlíteni, hogy Brazília és Oroszország közötti kereskedelem csak a 2008-as évben meghaladta a 7,3 milliárd dollárt.

Az oroszok elsősorban a fegyvereladás révén tudnak érvényesülni a régióban. Igen hosszú lenne a lista, ha most fel akarnánk sorolni, hogy az elmúlt években Oroszország kinek és mennyi fegyvert és hadászati eszközt adott el. A másik húzóágazat az energetika. Latin-Amerikában olyan orosz energetikai cégek vannak már most jelen, mint a Gazprom, a Lukoil, valamint a TNK-BP olajtársaság.

Oroszország tehát igyekszik megvetni lábát a latin-amerikai térségben. Ezt nehezíti, hogy alacsonyabb versenyképességgel rendelkezik más országokhoz képest (pl. Kína és India), amelyek hatalmas erőfeszítéseket vállalnak, hogy felépítsék és megtartsák politikai és gazdasági pozíciójukat a régióban. Az mindenesetre kedvező előjelnek tűnik, hogy az elmúlt 10 évben a kereskedelmi forgalom Oroszország és a térség országai között megháromszorozódott. Oroszország növekvő jelenléte Latin-Amerikában további lendületet nyerhet a következő évtizedekben, ha valóban tartják magukat a külpolitikai stratégiáról szóló dokumentumban leírt irányelvekhez.