Hosszú évtizedek kutatásai és felemésztett dollár milliárdok után úgy tűnik, megérte belevágni. A cseppfolyósított földgáz (nemzetközi nevén LNG, azaz „liquefied natural gas”) elindult hódító útjára a világban. Jóllehet Franciaország és Nagy-Britannia már 1964-ben megkötötték az első cseppfolyósított földgázról szóló üzletet Algériával, de ezt nem követték újabbak, egészen az ezredfordulóig. Hiába emelkedtek a cseppfolyósító és lefejtő terminálok építési költségei 30-40 év alatt a duplájára, a cseppfolyósított földgáz szállításához szükséges hajók építési költsége felére zuhant, miután Kína és Japán beszállt az LNG hajók építésének versenyébe. Igaz, az elmúlt években az egyre nagyobb keresleti oldalt rendre nem tudták kielégíteni a hajógyárak, ami a hajók árának némi emelkedéséhez vezetett. Ráadásul a gáz cseppfolyósításának művelete is olcsóbb lett, mivel egyre modernebb technológiákat kezdtek alkalmazni.

Kérdés, hogy Közép-Kelet-Európában milyen hatással jár, hogy ezentúl a földgáz az olajhoz hasonlóan vezeték nélkül, bárhová hajókon szállítható. Mi több, óriási mennyiségben szállítható.

Az elmúlt évtizedekben egyes elemzők szerint Kelet-Közép-Európában „beidegződéssé” vált, hogy az import földgáz csak kelet felől (értsd: Oroszország) érkezhet. Mivel ennek elsősorban földrajzi okai vannak – egész egyszerűen ott található hozzánk legközelebb nagy mennyiségű földgáz –, nem tekinthető beidegződésnek. Ráadásul a vezetékeket, ha már egyszer kiépítették, nem lehet „átrakni” más irányba. Az elmúlt években inkább annak lehettünk tanúi – amiről az oroszvilag.hu rendszeresen és alaposan beszámolt –, hogy a térség és Nyugat-Európa államai úgy kívánták az orosz földgáztól való függésüket csökkenteni, hogy alternatív szállítási útvonalakat kerestek (Nabucco, AGRI, Déli Áramlat), vagy közvetlen összeköttetést építettek ki Oroszországgal (Északi Áramlat). Ezekkel az alternatív tervekkel a legnagyobb baj a bizonytalansági faktor. Némelyik országban a Gazprom bizonyult gyorsabbnak, s évekre, talán évtizedekre előre felvásárolta az export-földgázt. Más országok igen ingadozó állásponton vannak, hol az európai, hol az orosz vállalatoknak mondan(án)ak igent. Kína eközben Közép-Ázsiában építgeti gazdasági (s talán politikai) hídfőállásait, sőt már üzembe is helyezték az első kazah-kínai gázvezetéket. Tehát Európa és régiónk komoly hátrányba kerülhet, s valószínűleg került is.

De az LNG egyre nagyobb szeletet hasít ki a globális gázpiacból. Ezentúl olyan országok is képesek gázt exportálni, melyek 20-30 éve erre nem is gondolhattak. Mindenekelőtt az Arab-félsziget amúgy is dúsgazdag államai járnak ezzel jól, hiszen eddig a kőolaj kitermelése során feltörő földgázt jobb híján eltüzelték, feleslegesen emelve Földünk szén-dioxid szintjét. Nyugat-Európában már számos helyen léteznek LNG terminálok, térségünkben eddig csak kettő építését tervezik. Az egyiket a lengyel Tengermelléken, Swinoujsciében kezdik felépíteni, s az építési munkák ütemezése szerint az első cseppfolyós földgáz szállítmány 2014-ben futna be Katarból. Magyarország számára a másik terminál, mivel közelebb is fekszik, talán lényegesebb.

A horvátországi Krk-szigetén található Omišalj, ahonnan a Magyarországra irányuló Adria kőolajvezeték is indul. Az Adria LNG konzorcium ebben a kikötőben kívánja felépíteni az Adriai-tenger első LNG terminálját, mely a legfrissebb tervek szerint 2017-től fogadná a földgázt szállító hajókat. Mivel a terminál évente 10-15 milliárd köbméter földgázt tudna fogadni – mely mennyiség az éves horvát gázfogyasztás háromszorosa – a lefejtett földgáz többsége exportra jutna. Elsősorban a kelet-közép-európai térségbe és Olaszországba. A régió ezekkel a beruházásokkal természetesen diverzifikálni tudná földgázellátását, ami több szempontból is hasznos. Egyrészt egy újabb ukrán-orosz gázvita esetén nem lenne kiszolgáltatva a két állam gazdasági-politikai vitájának, másrészt a gázpiacon árversenyt indíthatna el, aminek nyertesei a fogyasztók lennének. Ez pedig a 2015-ben lejáró Gazprom szerződés esetében például jócskán javítana a magyar tárgyalási pozíciókon.

Ez természetesen csak a hosszú távú perspektíva, a jelenlegi helyzetben az tűnik reálisnak, hogy újból megkötik az ukrán vezetékeken történő gázszállítást. De a magyar politika döntéshozóinak mindenképpen szem előtt kell(ene) tartaniuk azt a célt, hogy az országon haladjon  keresztül a lehető legtöbb gázvezeték, akár kelet-nyugat, akár észak-dél irányú.

(A „Világgazdaság” alapján.)