A germán nyelvű gótok a 2-4. században népesítették be Kelet-Európa nagy térségeit főleg a mai Belarusz és Ukrajna területén, majd a hunok nyomására távoztak nyugatra. A nyugati gótok Galliában és Hispániában, a keleti gótok a Kárpát-medence után Itáliában leltek új otthonra. A gótok egy csoportja azonban a Krímben maradt, nyomaik elsősorban a félsziget délnyugati vidékein lelhetők fel.

A krími gótokról alig vannak írott források. I. Jusztinianosz császár (527 – 565) idejéből említik a Rómával (Bizánccal) szövetséges (krími) gótokat, akiknek országát Dorinak hívják. A gótoknak ekkor nem voltak városaik, de a bizánciak falakat építettek a Krímben a gótok laktak területeken (e falak maradványait meg is találták a Mangup hegynél, a Dél-Krímben).

A krími gótok keresztények voltak, de a 3-7. századi gót régészeti emlékanyagaikban kevés keresztény jellegű lelet található. A 7. század végén, a 691-es konstantinápolyi zsinaton már megjelenik a herszoni és dorantoszi (Dori, Dorosz, ami a Manguppal azonosítható) püspök.

A 8. században a gót püspök aktív támogatója a képrombolásnak, amiért elnyerte a képromboló császár, V. Konsztantinosz (741 – 775) bizalmát. Az ikonokhoz ragaszkodó gótok viszont saját püspököt választottak János személyében, aki azonban kénytelen volt Grúziába menni. A 780-as években azonban aktív szerepet játszott, már Konstantinápolyban az ikontisztelet visszaállításában. János ismeretes arról, hogy a 787-ben a Krímben kitört kazárellenes felkelést vezette. Legendájának kéziratai azonban eltérő verziókat tartalmaznak az eseményről: kettő szerint a kazárok elfoglalták Doroszt, a gótok fellázadtak. A harmadik verzió szerint viszont először volt a gótok lázadása, s utána a kazárok beavatkozása.

A kazárok mindenesetre elfoglalták Doroszt, több gótot kivégeztek, Jánost börtönbe zárták, de ő sikeresen elmenekült a Fekete-tenger túlsó partjára.

A krími gótokat ezt követően csak szórványosan említik (például az Ének Igor hadáról c. poémában). A 16. században aztán váratlanul egy viszonylag bő információkat tartalmazó értesülés jelenik meg róluk. Egy flamand tudós, Ogier Gisleen van Busbeke I. Ferdinánd császár (1531 – 1564) követe volt Isztambulban, és ott találkozott egy magas, szőke, krími góttal. A gót – aki már elfelejtette ősei nyelvét -  elmondta, két városuk van a Krímben. A góttal tartott egy görög kereskedő is, aki viszont érdekes módon tudott gótul. Busbeke ettől a görögtől leírt vagy 80 gót szót, néhány kifejezést és egy dal szövegét (a "gót" dal valamilyen ismeretlen nyelven van, biztosan nem germán nyelvű). 

Busbeke a leírt gót szavakat két csoporta osztotta. Az egyik csoportba azokat tette, melyek hasonlatosak a „mi” nyelvünkre (azaz a germán nyelvekre, pl. Broe – kenyér, Plut – vér, Stul – szék, Hus – ház, Goltz - arany), a másik csoportba azokat, melyek nem hasonlatosak (pl. Fers – férfi, Ael – kő). A nyelvészek kimutatták, hogy a Busbeke által nem hasonlónak minősített szavak előfordulnak Wulfila 4. századi gót Biblia-fordításában. Ezek alkalmasint iráni kölcsönzések, mindenesetre Busbeke hitelességét támasztják alá (felmerült az is, hogy Busbeke adatai nem hitelesek, s hogy talán nem is gót, hanem valamilyen jiddis nyelvfoszlányokat írt le a kereskedő görögtől). A krími gótok utolsó maradványai talán Mariupolba kerültek, ahová 1778-1780-ban a Krímben élő pravoszláv görögöket telepítették.

Érdekes, hogy a 17. században a francia tudós, Joseph Scaliger azt írta, a Krímben a Wulfila által leírt Bibliához hasonló Ószövetség és Újszövetség szövegek vannak használatban. Ennek az értesülésnek sokáig senki nem hitt, mígnem a Krímben elő nem kerültek a gót írásbeliség emlékei.

A Mangup-hegyen egy nagy bazilikával rendelkező város nyomait tárták fel a régészek, és innen kerültek elő a gót feliratok, néhány vallásos jellegű rövid szöveg. A feliratok a 9. századra keltezhetők.

(Andrej Vinogradov régész, történész gótokról szóló előadását ismerteti a polit.ru, http://titus.uni-frankfurt.de/texte/etcs/germ/got/krimgot/krimg.htm?krimg001.htm)