OROSZVALOSAG.HU
Mi lesz most Európával?
Mi lesz most Európával?
A németek kezében az integráció sorsa?
.png)
Sokkolóan és tragikusan kezdődött 2015 Európa számára – írja Fjodor Lukjanov gazeta.ru-ban megjelent elemzésében. A párizsi terrortámadás mélyre ható változásokat indíthat el a kontinensen.
A válságjelenségek a 2000-es évek közepén kezdődtek. Az európai alkotmányterv, mely tényleges föderációvá tette volna az EU-t, kudarcot vallott. Kiderült, az EU terjeszkedése elérte lehetséges maximális határát abban a formában, amikor a nemzeti elitek tartják kezükben a tényleges irányítást.
A további lépések azt követelték volna, hogy a nemzeti szuverenitás még nagyobb hányadát adják át nemzetek fölötti szervezeteknek, ami a gyakorlatban azt jelentette volna, hogy a nagy befolyással bíró nagy tagállamok kezébe került volna az irányítás.
2009-ben a Lisszaboni szerződést történelmi győzelemként hirdették ki, a valóságban ez a dokumentum semmilyen fontos kérdésre nem adott választ. Sőt, a problémák azonnal jelentkezni kezdtek.
A „gazdasági bomba” 2010 tavaszán robbant, a görög adósságválsággal, ami összeurópai válsággá nőtte ki magát, mivel Görögország tagja az euróövezetnek. A tüzet sikerült eloltani, de a probléma forrása megmaradt.
Néhány „problémás országban” rémisztő választási eredmények kezdtek jönni. Egyes európai országokban a szélsőjobboldali erők törtek elő, a január 25-i görögországi választásokon pedig a radikális baloldali Sziriza győzelme várható.
Geopolitikai bombának bizonyult Ukrajna is, az, hogy az EU úgy döntött, az ukrajnai periférián megmutatja, hogy a nemzetközi politika befolyásos szereplője. 2013-ban, amikor megindult a harc Ukrajnáért, világossá vált, hogy a Lisszaboni szerződésben foglaltakat nem sikerül elérni: az EU nem lett globális világpolitikai játékos, nem sikerült egységes külpolitikát kialakítani. Európa kudarcot vallott Észak-Afrikában és a Mediterráneum térségében. A Líbia ellen indított angol-francia-olasz támadást ma sokan inkább elfelejtenék.
Ukrajnának azt kellett bizonyítania, hogy az EU még mindig vonzó és cselekvőképes. Az eredmény: egy instabil régió Európa közepén, Ukrajna zsákutcába került, az európai-orosz kapcsolatok megromlottak, az EU-s országok zöme gazdasági veszteségeket szenvedett el, a látszategység mögött sok EU-s tag elégedetlen.
A szociokulturális bombát az Európában élő jelentős muszlim kisebbség jelenti. Miután Európa azt hitte, visszaszerezheti globális hatalmi szerepét, a volt gyarmattartók háborúkat kezdtek az egykori kolóniákon. A megbolygatott hangyaboly hatással volt az Európában élő muszlimokra is.
2010-2011 során a német, francia, brit vezetők sorban a multikulturalizmus bukásáról nyilatkoztak, ám a multikulti helyett semmit nem ajánlottak. A nyilatkozatok a multikulturalizmus bukásáról mindenesetre elegendőek voltak ahhoz, hogy a bevándorlás és a kisebbségek témája megszűnjön tabu lenni.
Az elmúlt 3 évben sok helyen előretörtek a bevándorlást ellenző pártok. A Nemzeti Front Franciaországban, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja marginális politikai erőkből rendszeralkotó pártokká váltak. Még Németországban is emelkedik a hasonló szellemiségű mozgalmak népszerűsége.
Eközben az EU belső egyensúlya felborult. Az EU motorja, a francia-német együttműködés akadozik Franciaország belső válsága és Németország erősödése miatt. És a németek most már használják is a hatalmat, amit kaptak (az első csengőszó – Ciprus).
Nagy-Britannia megpendítette, hogy kilép az EU-ból, nem kizárt, hogy a Függetlenségi Párt kormányra kerül. London fellép a bevándorlók ellen, ami viszont ellenkezik az EU-s jogszabályokkal.
Dél-Európa elvesztette gazdasági jelentőségét a válság miatt.
A párizsi terrortámadások mozgásba hozhatják azokat a folyamatokat, melyek eredményeképpen teljesen átalakul az EU. Olyan átalakulás következhet be, melyet sokáig ellenzett és lassított az európai elit.
A párizsi békemenet a békét hirdette, valójában azonban arról szólt, hogy az emberek készek az ellenállásra.
Azok a beszédek, miszerint a terroristáknak nincsen nemzetiségük és vallásuk, a háttérbe szorulnak.
Az európai establishment kénytelen lesz komoly lépéseket tenni, ellenkező esetben a mainstream pártok elektorátusa a radikálisokhoz fordul. Az internacionalista, sok muszlim választóval rendelkező francia szocialista párt számára azonban komoly kihívást fognak jelenteni ezek a lépések.
Akárhogy is, Franciaország Európa egyik vezető hatalma, és az sokban meghatározza a jövőt, miként kerül ki Párizs ebből a válságból.
Németországnak hamarosan döntenie kell Görögország sorsáról. Az eddig kiszivárgott információk alapján arra lehet következtetni, hogy Berlinnek vagy nincsen egységes álláspontja a görög kérdésről, vagy csak teszteli a környezetet. Az európai elit abban reménykedik, hogy a görögök ismét „felelős” kormányt választanak, amely majd a hitelezőkkel kötött szerződések szigorú betartásán őrködik. Másfelől mindenki tudja, hogy ez csak egy újabb haladék lenne.
Ha a Sziriza győz, a görög kormány arra kap felhatalmazást, hogy áttekintse Athén adósságvállalásait. Berlin viszont nem teheti meg, hogy engedményeket adjon, már csak saját adófizetői miatt is. Görögországot úgy lenyomni, mint ez 2013-ban Ciprussal történt, aligha fog sikerülni.
„Az eurózóna szanálása, és az EU újjáépítése egészen más alapokon elkerülhetetlen.” Berlinre történelmi felelősség nehezedik. Az, hogy Németországnak nincs ellensúlya az EU-n belül, Berlinnek is rossz. Németország egyszemélyes vezetése a többiek antagonizmusát váltja ki.
A kétféle – nacionalista és idegengyűlölő – euroszkepticizmus megerősödése robbanásveszélyes helyzetet teremthet.
Európára tehát hosszú, fájdalmas és kockázatos átalakulás vár, de más út nincs. Lehet, hogy egy új alapokon álló Európa fog megszületni, de az is lehet, hogy az európai projekt visszaszorul oda, ahonnan a 20. század közepén elindult.
