OROSZVALOSAG.HU
Betiltanák az ország legnagyobb pártját
Betiltanák az ország legnagyobb pártját
A moldáv elnök jogi úton szabadulna meg legnagyobb riválisától
Mihai Ghimpu ideiglenes moldáv elnök betiltaná az ország legnagyobb politikai erejét, a Moldáv Kommunista Pártot és az összes kommunista szimbolikát.
A liberális politikus szerint a kommunizmus hibája az is, hogy jelenleg Moldova Európa egyik legszegényebb országa, „és már csak ezért is el kell ítélni.” Ghimpu szerint a Szovjetunióban a sarló és kalapács jelképe alatt emberek millióit ölték meg, deportálták, taszították éhínségbe, az ország legnagyobb politikai ereje, a 2001-től 2009-ig kormányon lévő Moldáv Köztársaság Kommunista Pártja pedig ezen rezsim örököse, ezért „törvényen kívül kell helyezni.”
A kommunisták elleni támadás időpontja nem véletlen, hiszen ősszel választások lesznek Moldovában. A több pártból álló nyugatbarát (románbarát) koalíció legnagyobb ellenfelei a kommunisták, akik a szavazatok mintegy felére számíthatnak, miközben a jelenlegi kormány pártjainak népszerűsége csökken.
(gazeta.ru)