OROSZVALOSAG.HU
Béketárgyalások helyett háború
Béketárgyalások helyett háború
Ismét eszkalálódni látszik a szörnyű ukrajnai háború
Tervek szerint január 15-én Asztanában békéltető tárgyalásokra került volna sor Oroszország és Ukrajna között, Kazahsztán, Németország és Franciaország közvetítésével.
Január 15-e előtt azonban néhány nappal kiderült, hogy az asztanai tárgyalásokat, elsősorban Berlin kétségei miatt, mégsem rendezik meg, noha Porosenko ukrán elnök is egy békejavaslattal készült, mely különleges jogokat biztosított volna a Donbassz számára.
Miután világossá vált, hogy a béketárgyalás elmarad, kiújultak a harci cselekmények Kelet-Ukrajnában.
Még kedden Volnovahában kilőttek egy civileket szállító kisbuszt. A támadás során 11 ember meghalt. Kijev és a szeparatisták is egymást vádolják a támadással.
A szeparatisták megint azt közölték, a január 15-i ostrom után teljesen elfoglalták az ukrán katonák által védett donyecki repülőteret. Ukrán közlések szerint a repülőtér védői még ellenállnak. Sajtóinformációk szerint a támadók gázt is bevetettek az akció során.
Porosenko ukrán elnök bejelentése szerint újabb csapatokat küldenek a Donbasszba, ami viszont Moszkva szerint a minszki békemegállapodás megsértését jelenti.
(RBK, korreespondent.net, newsru.com)