OROSZVALOSAG.HU
Drágul a gyümölcsök ára
Drágul a gyümölcsök ára
Romlik a rubel árfolyama, csökken a kínálat és a fogyasztói kör
Az Agrármarketing Intézet jóslata szerint a tengerentúli gyümölcsök ára december végéig 40%-ot növekedhet Oroszországban. Olyan hatalmas árnövekedésre azonban, amire tavaly került sor, nem számíthatunk.
A legtöbb „újévi” gyümölcsöt külföldről exportálják, de igaz ez az olyan gyümölcsökre (körte, alma) is, amiknek betakarítása ősszel valósul meg.
A gyümölcsök ára idén a szokásos menetrend szerint fog növekedni, közölte Jelena Tyurina, a szervezet elnöke. Véleménye szerint, az árnövekedés havonta körülbelül 7%-ot fog kitenni. A vásárlói kör ugyanis csökkent az utóbbi időben, a hirtelen áremelés pedig még az eladás mennyiségét is csökkentené, éppen emiatt nem valószínű, hogy radikális változás fog történni.
A szankciók miatt ebben az évben változtak az egzotikus gyümölcsök beszállítói. A dél-európai beszállítói piac helyét Marokkó, Egyiptom, Törökország, Azerbajdzsán, Örményország és Latin Amerika vette át.
A dollár árfolyama miatt rendszerint nőnek az árak Oroszországban, még az olyan gyümölcsök esetében is megfigyelhető ez a tendencia, mint az alma vagy körte. Tyurina szerint a minőségi áru újévre 50-60%-al, az alacsonyabb kategóriájú 30-40%-al drágulhat.
(www.rg.ru)