OROSZVALOSAG.HU
A Rosznyefty kiszáll
A Rosznyefty kiszáll
Nem lesz semmi a BP-vel tervezett nagy üzletből?
A Rosznyefty orosz állami konszern kiszáll a British Petrollal tervezett üzletből. Az orosz fél szerint a BP egy másik orosz partnercége, az AAR (Alfa, Access és Renova) csoport által támasztott feltételek „elfogadhatatlanok”. Még januárban a két mamutvállalat részvénycserével kívánt közös vállalatot alapítani az arktiszi földgázmezők kitermelésére. Az akkori üzletet, többségében szintén az AAR tulajdonában álló TNK orosz vállalat akadályozta meg (mely szintén a BP egyik orosz partnere), ráadásul egy stockholmi döntőbíróság is hatálytalanította a megállapodást.
A TNK-t birtokló AAR Mihail Fridman orosz milliárdos birtokában van. A BP egyetlen vegyesvállalata, amely még Oroszországban létezik, azt pedig éppen a TNK-val közösen birtokolja.
Az elmúlt hetekben a Rosznyefty és a BP folyamatosan megpróbálták jobb belátásra bírni az AAR csoportot, de kedden lejárt a megegyezési határidő. Pedig még 30 milliárd dolláros vételárat is felajánlottak nekik a TNK részvényekért.
Ezek után jelentette be a Rosznyefty, hogy befejezik a jogi és üzleti huza-vonát, mivel nem tudják megkötni az üzletet a British Petrollal. Ennek ellenére nem zárható ki, hogy az egyezkedések a kulisszák mögött folytatódnak.
(aktuell.ru)