OROSZVALOSAG.HU
Moszkva nem lesz globális pénzügyi központ
Moszkva nem lesz globális pénzügyi központ
A Világbank szerint legfeljebb regionális vezető szerep juthat az orosz fővárosnak
Valószínűtlen, hogy Moszkva globális pénzügyi központtá váljon, legfeljebb egy regionális pénzügyi centrum szerepére törekedhet, állította Lucio Vinhas de Souza, aki a Világbank Fejlesztési Lehetőségek Csoportjánál, mellette pedig az Európai Bizottság Gazdasági Igazgatóságánál dolgozik. Elmondta, hogy az első nemzetközi, Oroszország pénzpiacával foglalkozó konferencián érzékelhető volt, hogy az orosz piac egyelőre nem túl vonzó és keveset tudnak kínálni a külföldi befektetők számára. Összehasonlítva más BRIC országokkal – Brazília, India és Kína a négyesfogat másik három állama –, Oroszország ebből a szempontból a lista végén van és a helyzet valószínűleg nem sokat változik a közeljövőben.
Annak ellenére, hogy Sanghaj, Peking és más ázsiai városok pénzpiacain érvényben van néhány piaci korlátozás és pénzügyi termékek tekintetében is kevésbé diverzifikáltak, mint Oroszország, az általuk mutatott példátlan növekedési ütem és a jó befektetési kilátások miatt mégis inkább oda irányulnak a befektetések. De Souza szerint Oroszországnak összhangba kell hozni az elvárásokat a realitással és arra kell összpontosítania, hogy az orosz főváros minél nagyobb szerepet töltsön be a régióban.
(RIA Novosti)