OROSZVALOSAG.HU
A Parlamentben fogadták a Kurultájt
A Parlamentben fogadták a Kurultájt
Állami szintre emelt turanizmus
A Parlamentben fogadták a Magyarországra érkező Kurultáj résztvevőit, akiket Lezsák Sándor, a parlament alelnöke és Keskeny Ernő miniszteri biztos, a Külügyminisztérium kelet-európai és közép-ázsiai főosztályának vezetője fogadott.
A Kurultáj, azaz a török népek naggyűlése, melyet immár negyedik alkalommal rendeznek meg (2007-ben Kazahsztán, 2008-ban, 2010-ben és idén is Magyarország a rendező) szellemisége 140 millió embert érhet el a Földön és nemcsak hagyományápolást jelent, hanem erkölcsi tartást is közvetít – mondta Keskeny Ernő, aki szerint a Kurultáj illeszkedik a magyar külpolitika szellemiségébe, a keleti nyitás politikájába.
A Kurultájt a Turán Szövetség és a Külügyminisztérium közös munkája alapozta meg, hangsúlyozta Lezsák Sándor megnyitó beszédében.
Bíró András antropológus, a rendezvény főszervezője nagy sikernek nevezte a mostani Kurultájt, amire szinte az összes „hun és türk tudatú nép” elküldte képviselőit.
A Kurultájra többek között Oroszországból, Kazahsztánból, Azerbajdzsánból, Kirgizisztánból, Üzbegisztánból, Türkmenisztánból érkeztek vendégek. A szervezők szerint az eurázsiai török népek a magyarok rokonai.
A Kurultáj rendezvényei mától Bugacon folytatódnak.
(Magyar Hírlap)