„A XXI. század a humanitás korszaka lesz” – idézte Dmitrij Lihacsov akadémikus kedvelt tézisét Jekatyerina Genyijeva, a moszkvai Rudomino Idegennyelvi Könyvtár főigazgatója az Oroszország-kép – közép-európai hangsúllyal  címmel kiadott orosz nyelvű könyvünk moszkvai bemutatóján, 2010. június 22-én, a Russzkij Mir Alapítvány székházában. Azonnal hozzátette, hogy a század eddigi eseményei, a szörnyű terrorakciók, háborúk, helyi konfliktusok cáfolták ezeket a szavakat. „A béketeremtés egyetlen lehetséges útja a párbeszéd, az együttműködés, a közös cselekvés: csak ez nyithat utat a humanitás igazi korszakához; ezért is nagyon fontos lépés a budapesti Ruszisztikai Központ újabb kötetének kiadása” – méltatta a kezdeményezést a kiváló kultúrtörténész, a tolerancia és a kultúraközi párbeszéd nemzetközileg elismert tekintélye.

A kötet kiadása nem előzmény nélküli a Ruszisztikai Központ tevékenységében, sőt, előtörténete hozzátartozik a probléma kutatásának regionális kiterjesztéséhez – mondta Szvák Gyula professzor, az ELTE Ruszisztikai Központ (RK) vezetője bevezetőjében. Alig több, mint egy évvel ezelőtt, az Oroszország-kép a nagyvilágban címmel tartott budapesti tudományos tanácskozáson fogalmazódott meg először a kérdés: hogyan is viszonyulnak az Oroszország által közvetített imidzshez a világ különböző részein. A kérdésre akkor Vjacseszlav Nyikonov,a Russzkij Mir Alapítvány vezetője igen sarkos, vitára késztető választ adott: „Oroszország jobb, mint a róla kialakult kép”. A RK Orosz Negyed című periodikájának különszámában megjelent előadások nyomán el is indult e paradox állítás vitája, amelyből logikusan következett, hogy a megalapozott válasz körvonalazásához szélesebb körű tudományos kutatás, legelsősorban pedig pontos helyzetleírás szükséges. A helyzetleírásnak saját régiónkból kell kiindulnia: ezért kezdeményezte a RK és az Alapítvány az Orosz Nyelvért és Kultúráért épp egy közép-európai projekt szervezését, amelynek támogatását a Nemzetközi Visegrád Alap (IVF) vállalta magára. „Amint megláttam a projekt-tervezetet, másfél perc alatt döntöttem: ezt a kutatást támogatni kell” – jegyezte meg az IVF igazgatója, Petr Vágner, aki nemcsak szakmai elkötelezettsége folytán (történészként Oroszországról számos munkát publikált), hanem az IVF missziójából következően is ma az egyik legégetőbb kérdésnek tartja Oroszország és Közép-Európa viszonyának újradefiniálását. A 2009. decemberében tartott budapesti konferencián, amely a projekt első nagy szakaszát zárta le, Petr Vágner kijelentett: „Nincs egységes közép-európai kép Oroszországról, sőt, az egyes közép-eurpóapi országokon belül is eltérő képek élnek róla”. A probléma gyökere azonban mélyebben rejlik – folytatta a kötetben is publikált gondolatmenetet a moszkvai bemutató alkalmából tartott kerekasztal-vitán: „Nem lehet visszavezetni az Oroszország–Közép-Európa viszony kérdését csak arra, hogy miként fogja fel, miként értelmezi a világ – s benne a négy „Visegrádi ország” – Oroszországot. Az Oroszoszág-imidzs legfőképp attól függ, milyen valójában a mai Oroszország. A szólásszabadság tényleges oroszországi helyzete sokkal erősebben befolyásolja az oroszképet, mint a Russzkij Mir Alapítvány és más civil szervezetek legelszántabb erőfeszítései együttvéve”. A világosan és kategorikusan megfogalmazott álláspontra Alekszej Gromiko, a Russzkij Mir európai programjainak igazgatója (egyben a kötet egyik szerzője) hasonló egyértelműséggel válaszolt: a mai Oroszország-kép nincs kőbe vésve, de mindaz, ami változását megalapozhatja, a struktúrák változása, rendkívül hosszantartó, lassú folyamat. Abban azonban igazat adott alapítványvezető és történész-kollégájának, hogy az országkép-alakítás (branding) nem történhet mesterséges eszközökkel, különösen nem propagandandisztikus módszerekkel, hanem csak a belső reformok következetes végrehajtására koncentrálva, ezek elemzését közvetítve, eredményeiket terjesztve és összegezve. Ebben a folyamatban, amely legalább annyira illeszkedik a „public diplomacy” törekvéseihez, mint a tudományos kutatás céljaihoz, rendkívül lényeges produktum a budapesti Ruszisztikai Központ perspektivikus stratégiáját tükröző kiadvány. Külön kiemelte a könyvborító szellemes és sokértelmű megoldását, amelyet a – rendezvényen ugyancsak jelenlévő – Stella Art orosz alapítvány bocsátott a szerkesztők rendelkezésére.

Jevgenyij Popov író a kérdéskör másik dimenzióját emelte ki: nem lehet egyenlőségjelet tenni a Szovjetunió és a mai Oroszország közé, s ugyancsak nem lehet egyenlőségjelet tenni az állam és a nép közé – a kérdés az, miként tudjuk mondjuk egy magyar vagy szlovák értelmiséginek elmondani, hogyan is él egy szibériai orosz, valahol Tomszk környékén, egy világtól elzárt faluban. Iróként azt tartja feladatának, hogy jó műveket írjon, és a jó mű ma az, amelyik a közgondolkodás napi alakítására is képes.

Grinberg, az Orosz Akadémia Nemzetközi Gazdaságkutató Intézetének igazgatója visszaemlékezett arra, hogy kollégáival 1968 óta vizsgálják a magyar reformokat: „Úgy képzeltük, hogy a kommunizmus olyan, mint Budapest, csak Moszkvától kell megszabadulni” – fogalmazta meg – derültséget kiváltva – akkori helyzetérzékelését. Véleménye szerint Oroszország számára kettős trauma következménye a róla kialakított kép problematikus mivolta is: egyrész az ország szétesése, másrészt a gyors változás elmaradása. E kettős trauma társadalmi feldolgozása elszigetelt országként nem lehetséges, csak regionális térben gondolkodva – állapította meg. Jurij Pivovarov, az Orosz Tudományos Akadémia másik nagytekintélyű intézetének igazgatója a tőle megszokott provokatív és éles megfogalmazásban fejtette ki álláspontját, ezúttal arra helyezve a hangsúlyt, hogy Oroszországnak a Szovjetunió utódállamaként, jogfolytonos örököseként kell saját történelmét újraértelmezni, megérteni, s ez saját feladat.

A neves és jeles elemzőket, tudósokat megszólaltató kerekasztal-beszélgetés diplomáciai eseményként is igen jelentőssé vált: Magyarország moszkvai nagykövete, Gilyán György elismeréssel nyilatkozott a Ruszisztikai Központ tudományos teljesítményéről, amely megbízható keretül szolgálhat államközi kapcsolatok irányának meghatározásához is. Igor Szavolszkij, az Oroszországi Föderáció volt nagykövete elmondta, hogy amikor 2006-ban posztját elfoglalta, némi szkepszist érzett a két ország közötti intellektuális kapcsolatok újrarendezhetőségét illetően, amelyeken nagyon is erős nyomot hagyott a rendszerváltás utáni orientációváltás, a Budapesten töltött időszak azonban nagyon hamar cáfolta ezt az előérzetét: a Ruszisztikai Központ és partnerintézményei intenzív munkával és következetes tudományos koncepció alapján nemcsak látványos eredményeket értek el, hanem nagyon is jól érzékelhetően hatottak a két ország közötti viszonyrendszerre.

A kerekasztal-beszélgetést, amely élénk vitával zárult, Irina Glebova, az INION tudományos főmunkatársa vezette.

(russtudies.hu)