Képes Gábor informatikatörténeti muzeológus az ELTE ruszisztika mesterszakán, Mezei Bálint adjunktus meghívására az „Emberek és eszmék az orosz és szovjet történelemben” c. kurzus keretében 2022. március 3-án felettébb érdekes előadást tartott a számítógépes technika történetéről. A témával kapcsolatos széleskörű tapasztalatait az Országos Műszaki Múzeum (később: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, MMKM) Matematikai- és Számítástechnikai Gyűjteményének vezetőjeként, illetve a Neumann Társaságban szerezte 2003-tól napjainkig, de örömmel idézte fel, hogy az ELTE BTK hallgatójaként maga is szívesen látogatta Krausz Tamás óráit, így nem ismeretlen számára a ruszisztikát művelők közössége.

Kiemelendő, hogy a Neumann Társaságnak Szegeden van egy témaspecifikus állandó gyűjteménye, egy több mint 1000 m² alapterületű Informatika Történeti Kiállítása (www.ajovomultja.hu), ahol különféle típusú szovjet számítógépet is kiállítanak, például: az M-3 számítógép megmaradt darabjai, az URAL-2 egy alkatrész-szekrénye, teljes Razdan, Minszk, R22 számítógépek. Budapesten pedig a XI. kerületben, a Prielle Kornélia utcában, az MMKM Műszaki Tanulmánytárban egy komplett URAL-2 típusú szovjet elektroncsöves számítógépet őriznek egyenesen az 1960-as évek elejéről, ami kb. egy szobányi helyet foglal el.

Mint az előadáson hallhattuk, az informatikatörténet az információközlés története, de egyben kicsit a matematika története is. Az informatika történetét pedig a számolóeszközök, a számológépek evolúciójához kötik. A golyós számolótábla nemcsak a volt Szovjetunió tagköztársaságaira volt jellemző, hiszen ez egy ókor óta létező számolóeszköz, amit a görög-római vagy tágabb értelemben vett európai kultúrkörben „abakusznak” hívnak. A szláv nyelvterületen „счёты”-nak nevezik. Egyébként a Távol-Keleten is használatosak ezek a golyós számolóeszközök, pl. szuan pan-nak, illetve japán nyelvterületen szorobánnak hívják. A Szovjetunióban a kereskedelemben is mindennapos használatban volt az ikonikussá váló „счёты” (szcsoti). Használata megmaradt párhuzamosan a modern pénztárgépek megjelenésével, de más kultúrákban sem tűnt el teljesen a golyós számolóeszköz, használják például több ország oktatási rendszerében – és a funkciójának megfelel.

Abakusz - szcsoti egy moszkvai üzletben 1965/66-ban

A másik nagyon híres oroszországi-szovjetunióbeli számológép a bizonyos Féliksz mechanikus számológép. Ennek az előzményei a cári Oroszországig nyúlnak vissza, ugyanis Szentpéterváron működött Willgodt Odhnernek, egy svéd származású feltalálónak a műhelye, aki megalkotta a XIX. század utolsó harmadában a kurblis-mechanikus számológépet. Ennek mintegy utódjaként az Októberi Forradalom után Féliksz néven gyártottak egy műszakilag igen hasonló megoldásokat alkalmazó számológépet. Igen elterjedt volt, olyannyira, hogy még az 1970-es években is lehetett vele találkozni. Aritmométer jellegű mechanikus számológépek már előtte is léteztek, például Franciaországban a Thomas de Colmar-féle számológép. A kurblis, változtatható fogszámú fogaskereket használó, Odhner-rendszerű mechanikus számológépeket az 1970-es évek elejéig gyártottak Svédországban, de létezett még lengyel, vagy éppen német gyártó is. Ezeket az eszközöket az elektronikus számológép szorította ki.

A híres "Féliksz" aritmométer

Valamikor a XX. század közepén jelent meg a modern számítástechnika, vagyis inkább annak előzménye, a modern kibernetika. A szovjet kibernetika első korszakát Képes Gábor a neves matematikus és informatikus, Dömölki Bálint előadása nyomán mutatta be, a forrás az NJSZT Informatikatörténeti Adattárából érhető el (https://itf.njszt.hu).

Gyakorta hallható állítás, hogy a sztálini korszak szovjet ideológusai veszélyes polgári („burzsoá”) áltudománynak tekintették a kibernetikát. E retorikai, ideológiai környezet mellett az is tény, hogy az első szovjet számítógépfejlesztő intézet még Sztálin idején és jóváhagyásával született meg.

Maga a kibernetika – amelynek Norbert Wiener fektette le az alapjait – mint tudomány 1948-ban jelent meg a világon, s a mai informatika és robotika elődjének tekinthető. A kibernetika maga görög eredetű szó, a kormányzás tudományát jelenti, magyarul pedig vezérléstechnikaként vagy szabályozástechnikaként határozhatnánk meg. Egyrészt számoló-, számító-, logikai gépekkel foglalkozik, másrészt ipari vezérlő berendezésekkel, harmadrészt pedig az élő szervezetet hasonlítja össze a géppel. Utóbbival összefüggésben Képes Gábor hozzátette, hogy az 1950-es években elektromechanikus és elektronikus kibernetikai állatmodelleket is készítettek.

Magyarországon túlzóan Neumann Jánost szokták a számítógép feltalálójának nevezni. Neumann a modern számítógépek működési elveivel (First draft), beleértve a tárolt program elvével, óriási hatást gyakorolt a világ informatikájára, de inkább volt az atomfizikát, a közgazdaságtant, a numerikus meteorológiát is megtermékenyítő polihisztor, mint mai fogalmaink szerinti informatikus.

Neumann IAS típusú számítógépe 1951-re épült meg, amely a mai, modern számítógépek fontos előképének tekinthető. Az nyilvánvaló tény, miszerint a számítástechnika a Szovjetunióban is el tudott terjedni, paradox módon Neumann Jánosnak is köszönhető. Tudniillik Neumann mint nemzetközi hírű tudós elkötelezett híve volt annak, hogy a számítógép legyen közkincs.

A Szovjetunióban Iszak Bruk és Bashir Ramejev 1948. december 4-én adták be az első számítógépre vonatkozó szabadalmat. Napjainkban december 4. már fontos tudományos ünnep, ezen a napon minden egyes évben az orosz-szovjet informatika születését köszöntik.

„Ahány számítógép, annyi egyéniség” – állapította meg találóan Képes Gábor, elsősorban az első generációs számítógépek igen színes fejlesztési körülményeire utalva, s egyből fel is sorolt néhány tudományos mérföldkőnek számító számítógépet: 1951-ben az M-1 (az első számítógép Oroszországban/Szovjetunióban), 1953-ban az M-2, majd 1956-ban az M-3 jelent meg. Az M-3-as szovjet számítógép, melynek fejlesztése Moszkvában, sorozatgyártása Minszkben történt, de számos helyre eljutott ez a típus. Különösen fontos, hiszen az első magyar számítógép is éppen ilyen típusú volt. Persze hozzá kell tennünk, hogy ezeknek az első generációs elektroncsöves számítógépeknek a karbantartása igen nehéz volt, mivel nagyon nagy volt a hőleadásuk, magas az áramfogyasztásuk és bizonyos időközönként a számítógép vagy leállt, vagy – s ez volt a rosszabbik eset – elkezdett hamisan számolni. Kevesen tudják, hogy Magyarországon az M-3-as gép mellett dolgozva, a gépet működtetve jelent meg a számítógépes zene. Ugyanis a muzsikát technikai-diagnosztikai célra használták: beleépítettek a számítógépbe egy plusz áramkört, ami minden matematikai műveletnek egy-egy tiszta zenei hangot feleltetett meg. Onnan lehetett tudni, ha valami kiégett a gépben, hogy a dallam hamissá vált. A gép szovjet tervei alapján az MTA Kibernetikai Kutatócsoportja évek alatt építette meg a számítógépet, amely a sajtóhír szerint 1959. január 21-én el is kezdett működni, ráadásul egészen 1968-ig használatban volt.

A Neumann Társaság új kezdeményezése, hogy január 21. legyen a Magyar Informatika Napja.

Úgyszintén nagyon híresek és különböző publikációkban lehet találkozni az MESzM-mel, amelyet az első szovjet digitális számítógépnek tartanak 1949–1951-ből, valamint a BESzM-mel, mely 1952–1953-tól egy szuperszámítógép-gépcsaláddá vált. Korai számítógépek közül példaként említhető még a Sztrela vagy a hármas (!) számrendszerben működő Szetuny is.

Több más szovjet számítógép is eljutott Magyarországra, mint például kb. 4-5 db az URAL (Ural-2, Ural-1) elektroncsöves számítógépből az 1960-as évek elejéről, illetve a szovjet-örmény Razdan számítógép, amely egy katonai színvonalon megépített tranzisztoros számítógép volt. További híres számítógép a magyar Honvédségnél és a Szegedi Tudományegyetemen egyaránt nagyon sikeres használatban állott Minszk-22-es. Az ilyen jellegű számítógépek alapvetően katonai és tudományos célra készültek.

A szobányi (vagy inkább teremnyi...) helyet elfoglaló URAL-2-es számítógép a Szovjetunióban

Tarján Rezső, a kiváló hazai kibernetikus az 1950-es évek második felében egy „B-1” nevű számítógépet kezdett építeni, de kísérlete sajnos kudarcba fulladt, e gépterv helyett épült meg az M-3, amelyet a fiatal, magyar gépépítő csapat jelentősen továbbfejlesztett és a magyar alkatrészlehetőségekre alakított – a korszakban nem szokatlan módon. Tovább folytatva a magyar pionírok felsorolását kiemelendő Szelezsán János neve, minekután az ő elektronikus számológépek programozásáról szóló könyve az első magyar programozói tankönyvnek tekinthető. Simonyi Károly professzor fia, Charles Simonyi pedig egy URAL-2-es gépen tanult meg programozni kamaszként, többek között számítógépes játékot készítvén a monstrumon.

Az 1960-as évek végén Koszigin szovjet miniszterelnök levelet írt a kelet-európai szocialista országok vezetőihez, arra szólítva fel őket, hogy mielőbb jöjjön létre egy Egységes Számítógép Rendszer a KGST-n belül. Ez megszakította az addigi, spóraszerű, egymástól független – kis hatókörű, de nem egy esetben világszínvonalú! –  szovjet és kelet-európai fejlesztések hagyományát, ugyanakkor egy egységes, iparszerű, gazdaságos, nemzetközileg koordinált fejlesztésre való törekvés igényét fejezte ki. Mindazonáltal ez egy követő fejlesztés volt, amely alapvetően az IBM számítógépeket tekintette mintájául (pl. IBM 360). A csúcstechnika időben való megjelenését az egyre erősebb tőkés mikroelektronikai, informatikai ipart érintő embargó (lásd: COCOM-lista) is nehezítette.

Ebben az időszakban pl. Bulgária a mágneses adattárolóknak köszönhetően vált híressé, Magyarországon többek között a Videoton és az SZKI cégek voltak az ESZR fontos szereplői, de a perifériagyártásnak és a külföldi ESZR-gépek (és a későbbi MSZR-rendszer) hazai telepítésének, szervizelésének és a szoftverek, alkalmazások fejlesztésének is számos fontos szereplője volt.

Az 1970-es, 1980-as években a világon megjelentek a mikro- és az otthoni számítógépek. A nagy váltás éve pedig 1984–85-re tehető, amikor személyi számítógépet kezdtek el gyártani a Szovjetunióban is.

Ennek egy érdekes előzményét jelentik a programozható számológépek, melyek saját – döntően szovjet – fejlesztésű gépek voltak. Míg Amerikában a Hewlett-Packard és a Texas Instruments típusai terjedtek el, nagy számban gyártottak ilyesfajta gépeket a Szovjetunióban is – sőt, a magyar Híradástechnika Szövetkezet programozható számológépei között is volt szovjet licenc.  Mérnöki munkakörnyezetben és műszaki főiskolákon ezek már elérhető dolognak számítottak (persze ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy olcsók lettek volna…), és beléjük lehetett táplálni különböző programokat is, például a holdraszállást imitáló játékot (a Lunar Lander-t). A ’80-as évek közepén szovjet lapban is jelent meg a diákok érdeklődését felkeltő, sci-fi környezetbe ültetett írás, amely a programozható számológépeket népszerűsítette.

Az előadás során ez egyik szovjet programozható számológépet az Электроника (Elektronyika) МК 52-est is meg lehetett tekinteni, amelyet 1983-tól 1992-ig gyártottak az Ukrán SzSzK-ban. Ehhez a programozható számológéphez már különféle praktikus alkalmazások és játékprogramok is készültek. Sőt, ez a számológép a világűrt is megjárta, méghozzá a Szojuz TM-7-es küldetéssel 1988-ban.

Az USzSzK-ban gyártott Elektronyika "MK 52"-es programozható számológép égszínkék műanyag házban. (Feketében is készítették!)

A Szovjetunióban készült a világ egyik leghíresebb játékprogramja, a TETRIS is – eredetileg Alekszej Leonyidovics Pazsitnov ötlete, aki az ősprogramot kódolta. Külön érdekesség, hogy a „téglajáték” magyar közvetítéssel lett világsiker.

A Szovjetunióban számos szórakoztató elektronikai termékeket előállító gyár működött. Példaként említhető a ЮНОСТЬ (Junoszty) márkájú katódcsöves, fekete-fehér televízió. Az előadó elmesélte, hogy a családja az első tulajdonosa egy ilyen Junoszty televíziónak, melyet Képes Gábor kereken 35 éve használ, ez alatt szervizelést nem igényelt a példány, viszont a számítógépek már többször lecserélődtek mellette (jelenleg egy magyar házi számítógép, az Aircomp-16 2021-ben készült replikájának kijelzőjeként szolgál).

A ’80-as évek elejére szinte minden kategóriában megjelentek szovjet gyártmányok a kvarcórától, a zsebszámológépen keresztül, a Hi-Fi-ig, amelyek már tartós fogyasztási cikkek voltak. Összességében elmondhatjuk, hogy a Szovjetunió általában igen megbízható, gyakorta robusztus gépeket gyártott, így például bizonyos háztartási gépeinek (pl. Szaratov hűtőgép) komoly nimbusza lett, ennek kapcsán az utókor pedig akár értékelheti azt is, hogy egy-egy fogyasztási cikk hosszú ideig megfelelt a funkciójának. A civil célú mikroelektronikai fogyasztási cikkek általában csak követő módon illeszkedtek a nemzetközi trendekhez.

Képes Gábor kiemelte, hogy az egykori szuperhatalom műszaki fejlesztéseinek (az űrkutatás kiszolgálásától és a katonai szférától a civil igények ellátásáig) objektív értékelése egy komplex feladat, melyben nagy szükség van a történészekre és az eszközkultúra továbbélése és a „szovjet masinákkal” kapcsolatos pozitív és negatív előítéletek kutatásában akár a szociológusokra is.

Örömmel javasolta az együttműködést a Neumann Társaság Informatikatörténeti Fórum szakosztályával és annak adattárával (www.itf.njszt.hu), melynek bővítéséhez és új összefüggések kikutatásához önkéntesek csatlakozását is várja. Érdekes téma lehet a szovjet-magyar informatikai kapcsolat (gazdasági, politikai, tudományos hierarchia és kapcsolódások), a magyar gyártmányok, fejlesztések (pl. Videoton, KFKI, SZTAKI alkotások) megjelenése a Szovjetunióban és a Magyarországon használt szovjet gépek használata, melynek kapcsán példaként levetített egy kisfilmet a Razdan számítógépről.

Az előadást még egy érdekes játék demonstrációja színesítette: egy magyar nyelvű kezelési leírással is rendelkező szovjet „gyerekszámítógépé”, amely egy számítógép-modell volt egyszerű kibernetikai játékok megvalósítására.

 Az előadáson bemutatott "DVM 1"-es "gyerekszámítógép" eredeti dobozában, kiváló állapotban

           

 

 

Cimkék: Oroszország, Magyarország, Szovjetunió, tudomány, technika, informatika, kibernetika, számítógép, államszocializmus

Országok: Ukrajna Örményország Oroszország