A pomerániai származású Johann Gottlieb Georgi (1729 – 1802) azon német tudósok közé tartozott, akik a 18. században részt vettek Oroszország „felfedezésében”, tudományos leírásában. Georgi 1770-ben érkezett Oroszországba, és csatlakozott Peter Simon Pallas (1741 – 1811) geográfus nagy, az európai Oroszországot, az Urált, és Nyugat-Szibériát feltérképező expedíciójához (1768 – 1774, ennek annyiban magyar jelentősége is volt, hogy Pallas az expedíciót megörökítő monumentális geográfiai munkájában a magyarokról is írt, helyesen megjegyezve, hogy a magyarok őshazája az Urálban volt).

1776 és 1780 között jelent meg Szentpéterváron németül, majd oroszul is az expedíciót feldolgozó nagy műve, melynek címe a a kornak megfelelően barokkos volt (Az Orosz Államban élő összes népek leírása életmód, hit, szokások, viselet, hajlék és más jellegzetességek tekintetében). Ez volt az Orosz Birodalom első teljes etnográfiai leírása.

Georgi művében Oroszország népeit öt különböző csoportba osztotta nyelvi/etnográfiai tekintetben. Az első csoportba tartoztak a „russzok”, a másodikba a szlávok, majd a törökök, mongolok, és a „jövevény” népek. Russzok alatt főket azokat a népcsoportokat kell érteni, akiket ma finnugoroknak (urálinak) nevezünk, de nem kizárólag őket, Georgi úgy általában az északi népeket tekintette russzoknak. Georgi szavai szerint „Az ősi russzok Oroszország tősgyökeres népe, az Oroszország [Rosszija] név is tőlük ered, nyelvük ősi, de kevert, és a szlávokkal való szomszédságuk és keveredésük folytán immár majdnem teljesen eltűnt.”

Ma már biztosan tudjuk, hogy a rusz név skandináv/germán forrásból ered, és eredetileg a Kelet-Európába érkező „viking” hajósokat hívták így, de annyiban kétségtelenül igaza van Georginak, hogy az általa russzinak hívott népek (finnugorok) már a szlávok előtt Északon éltek. Figyelmet érdemel, hogy már Georgi is úgy vélte, az északi kis nyelveket az eltűnés veszélye fenyegeti. A russzik közé sorolta a balti népeket is, úgy vélte, hogy a lettek, litvánok, poroszok finn-szláv keverék népesség (holott egy sajátos indoeurópai ágról van szó a baltiak esetében). Nézzünk néhány érdekesebb beszámolót Georgi művéből. 

Az izsórokról nincs valami jó véleménye Georginak. Földművelést folytatnak, de „hajlamosak a lopásra” és veszélyesek a német szerző szerint, aki azt is tudni véli, hogy az izsórok csak a Nagy északi háború (1700 – 1721) után váltak pravoszlávvá, előtte lutheránusok voltak (ez így ebben a formában nem igaz, mert már a középkorból is ismertek pravoszláv izsórok). Bár névleg keresztények, az izsórok őrzik pogány hagyományaikat is. „Az egyház által tisztelt szent ikonok helyét nem ritkán pogány idolok foglalják el náluk.” Le is írja a pogány elemekkel kevert nyári napfordulós ünnepüket, ami persze sok tekintetben megfelel az ismert Szent Iván-éji hagyományoknak.

A marik a Kazányi és Nyizsnyij-Novgorodi kormányzóságokban élnek, „finn nyelven beszélnek”, nincsen saját írásuk, nincsenek városaik, falvakban laknak. Pogányok, csak kisebb részük keresztény.

Szintén a russz, „finn nyelvű” népek között tüntette fel a csuvasokat (akinek a nyelvében bár sok finnugor elem található, mégis, törökök). A csuvasok nagy létszámú nép, túlnyomó többségük keresztény, de csak a 18. század óta, és „csak külsőleg” nevezhetők keresztény hívőknek. Saját írásbeliségük nekik sincs, falusiak. Saját kalendáriumuk viszont van, az időt a Hold alapján számítják, a hét náluk péntekkel kezdődik. A csuvasok nem esznek disznóhúst.

A külső megfigyelő által mordvinnak nevezett nép két csoportja az erzák és a moksák.

A votjákokat (udmurtok) az oroszok vótnak hívják, a tatárok arnak. A vótok (udmurtok) igen nagyszámú nép. „Becsületesek, béke- és vendégszeretők, józanok.” „Költöző falvakban” élnek, a kicsiny települések a néppel együtt mozognak. Ha az udmurtok találnak egy jobb helyet, egyszerűen átköltöznek oda.

A vogulok (manysik) már az Urálban élnek, erdőségekben, főleg az Urál keleti oldalán, de a hegylánctól nyugatra is. Több különböző nyelvjárásuk van. Itt Georgi nagyon helyesen megjegyzi, hogy nyelvük hasonlósága alapján a magyarok is rokonságban lehetnek ezzel a néppel (Georgi ezzel csak azt az ismeretet közvetítette, mely akkor már általánosan elterjedt volt Oroszországban a magyarok uráli származásáról). A manysik arca a kalmükökére emlékeztet, „falvaik” tulajdonképpen egy-egy nagycsaládot tesznek ki. Életmódjuk átmeneti a vándorló és a letelepedett között. A déli manysik között van több letelepedett. Nincsenek szántóföldjeik, de állatot tartanak (északon szarvast), sok köztük a vadász. Sokan a manysik közül felvették a kereszténységet, de jelentős részük pogány. Le is írja egy érdekes lóáldozatukat (melynek során a ló koponyáját és szőrét készítették ki).

Az osztják elnevezést gúnynévként használták a tatárok a hantikra. Az istyak, ’vad ember’ kifejezésből ered az oroszok által is használt is osztják szó. Az osztják kifejezést már szibériai csoportokra is használják.

Георги И-Г., Описание всех обитающих в Российском государстве народов их житейских обрядов, обыкновений, одежд, жилищ, урпажнений, забав, вероисповеданий и других достопамятностей