Az elmúlt években - érintettségünk okán - Magyarországon is divatos témává vált a Szovjetunió második világháborús megszállásának kérdése.

Az Otyecsesztvennaja Isztorija 2006/4-es számában jelent meg egy, ezen témával foglalkozó kerekasztalbeszélgetés szerkesztett változata. A beszélgetés során a kérdés szakértői (Sz. G. Verigin, O. A. Kiszeljova, O. I. Kulagin, E. P. Lajdinen, T. V. Nyikulina, G. V. Csumakov, J. Bekman) Karélia második világháborús finn megszállásának kérdését vitatták meg.

Sz. G. Verigin a finn megszállók nemzetiségi politikáját ismertette. A finn politika célja az volt, hogy Karéliát Finnországhoz csatolják. A finn kormány tudományos kutatásokat rendelt meg, melyek célja az volt, hogy demonstrálják, Németország számára is, hogy Karjala nemzetiségi és kulturális szempontból Finnországhoz tartozik. 1941 decemberében a finnek egy népösszeírást végeztek Karéliában, eszerint a területen akkor 86 ezer ember élt, ebből 36 ezer volt karél (42 %), többségében nők, gyerekek, idősek.

A finn politika célul tűzte ki az oroszokat kitelepítését Karéliából. Koncentrációs táborokat állítottak fel az orosz lakosság számára. 1941 decemberéig 7 koncentrációs tábort létesítettek a finnek Karéliában. A táborokban 22 ezer oroszt tartottak fogva.

A finnekkel rokon karélok viszont az új finnugor világ teljes jogú részesei lettek. 1942 januártól a finnek iskolákat nyitottak Karéliában, a tanítás nyelve a finn volt (az oroszok kezdetben nem járhattak iskolába, ezen a szabályon majd 1943-ban változtatnak). A finn megszállás első hónapjaiban kísérletek történtek a pravoszláv karél népesség erőszakos lutheránus hitre térítésére, azonban Mannerheim 1942 áprilisában megtiltotta az erőszakos hittérítést.

A finnek igyekeztek finnesíteni a karéliai toponímiát: Petrozavodszkot például Äänislinnának nevezték át. A szülők körében aktív kampányt folytattak, hogy gyerekeiknek ne adjanak orosz nevet, sőt, változtassanak nevet (Karélia finn megszállása idején 2263 személy finnesítette a nevét).

Vagyis a finn (fasiszta) nemzetiségi politika alapja az volt, hogy elválassza egymástól a finnugor és a szláv népességet (utóbbiakra pedig deportálás várt volna). Ez a megkülönböztetés az élet mindennapi szintjein is jelentkezett: Petrozavodszkban például a nem dolgozó, élelmiszerellátásban részesülő lakosság nemzetiségi hovatartozás alapján ehetett; a finnugorok napi 500 gramm, a szlávok 350 gramm kenyeret kaptak. Egyébként az élelmiszerjegy kiadását ahhoz kötötték, hogy az igénylő legyen keresztény vagy keresztelkedjen meg (következésképpen a pravoszláv klérus is együttműködött a finnekkel). A finnek Karéliába való bevonulását követően a templomokat megnyitották, amit általában üdvözölt a helyi népesség.

1943-ban, a front fejleményeivel összhangban a karéliai finn politika jelentősen megváltozott. A karéliai iskolákba ezentúl oroszok is járhattak, és megszűnt az élelmiszerellátásban alkalmazott nemzetiségi diszkrimináció is.

Ez volt tehát a finnek politikája.

O. A. Kiszeljova és T. V. Nyikulina a karéliai népesség szemszögéből vizsgálta a megszállás kérdését. A karéliai lakosság a kolhozrendszer megszüntetését várta a finnektől. Ez be is következett, Mannerheim 1942 januárjában „ideiglenesen” és ingyenesen a karél lakosság rendelkezésére bocsátotta a karél földet. A finnek földpolitikája valóban élvezte a karjalai lakosság támogatását. „A finnek idején az ő márkájuk volt itt, munka volt, jól éltünk. Szabadon dolgoztunk.” – mondta egy visszaemlékező. „Két évig éltünk a saját gazdaságunkban, 2,5 hektár földünk volt, két lovunk, volt disznó, marha, saját magunknak dolgoztunk...Nagyon jól éltünk.” – mondta egy másik karéliai lakos.

Előfordult, hogy finn katonák és helyi lányok között kapcsolatok, szerelmek szövődtek. Erőszakos szexuális cselekmények ritkán fordultak elő, és a finn hadseregben büntették az ilyesfajta kilengéseket.

A megkülönböztető finn politika eredményeképpen természetesen Karélia finnugor lakossága másként élte meg a finn időket, mint az oroszok. Mai napig, a karélok és a vepszék, visszaidézve az 1941-1944-es éveket, azt mondják, „amikor bejöttek a finnek”, „a finnek alatt”; az oroszok viszont azt mondják, „a finn megszállás idején”, „amikor a finnek elfoglaltak minket” stb.

(Круглый стол. Советская Карелия в пространтсве окупации 1941-1944 годы // Отечественная история 2006/4., 70-87.)