A Regnum.ru internetes portált interjút készített az ingermanlandi finn szövetség (Inkeri Liitto) vezetőjével, Vlagyimir Kokkóval, aki e mintegy 350 éve – Ingermanland területére a 17. században kezdték betelepíteni a lutheránus finneket, miután 1617-ben a sztolbovói béke nyomán Svédország megszerezte ezt a területet Oroszországtól – az Észak-Baltikumban élő finnugor kisebbség helyzetéről beszélt.

Az ingermanlandi finnek legfőbb célja, hogy megőrizzék anyanyelvüket, ami nem egyszerű feladat, hiszen ma már csak 12 ezer ingermanlandi finn él Oroszország északkeleti régióiban (s ezeknek is csak harmada beszél finnül), az asszimilációs folyamatok rendkívül erősek. Ma az ingermanlandi finnek 90 %-a vegyesházasságban él, ez esetben pedig általában az orosz nyelvet viszik tovább az utódok – jelentette ki Kokko. A másik kihívás, hogy sokan a ’90-es években a sokkal vonzóbb Finnországba költöztek, a finn állam ugyanis repatriálta az ingermanlandi finneket.

Probléma, hogy az ingermanlandi finnek számára nincs biztosítva az anyanyelven való tanulás lehetősége, holott 1938-ig mintegy 300 finn iskola működött Leningrád megyében, Leningrádban pedig a ’30-as években finnül is lehetett felsőoktatási tanulmányokat végezni. Volt finn rádió, finn színház, finnül adtak ki könyveket. 1938-ban azonban bezárták a finn iskolákat, s azóta sincs lehetőségük anyanyelven tanulni az ingermenlandi finneknek. Az elsődleges gondot az jelenti, hogy nincsenek finn tanárok, a fizetések olyan alacsonyak, hogy akik finn szakot végeznek Szentpéterváron vagy Petrozavodszkban, inkább valamely finn cégnél helyezkednek el.

Mint Kokko elmondta, az ingermanlandi finnek számára nehézséget jelent mentális értelemben, hogy koloncként viselik megpróbáltatásaik emlékét, s ez még azoknál is megvan, akik a ’60-as években születtek, az ő szüleik ugyanis gyakran börtönben ültek, vagy száműzetésben voltak. Az ingermanlandi finnek létszáma a ’30-as években még 100 ezer fölött volt, jelentős részüket azonban a ’30-as, ’40-es években deportálták.

(regnum.ru)