Az Ukrán SZSZK területe kezdetben lényegesen kisebb volt a mainál. Nem tartozott hozzá se a Krím, amely akkor Oroszország része volt, sem a mai Nyugat-Ukrajna, Lvovval és Tarnopollal, amelyek 1939-ig Lengyelország birtokában voltak (szovjet-lengyel határ 1939-ig Tarnopoltól keletre húzódott), se Kárpátalja.

A második világháború előtti Ukrajna etnikai szerkezete lényegesen eltért a maitól. Az 1926-ban tartott első szovjet népszámlálás szerint Ukrajnának 29 millió lakosa volt. Ezek 80 %-a ukrán nemzetiségű, több mint 23 millió fő. Az ukránok Ukrajna összes körzetében többséget alkottak, igaz, a városok közül sok orosz (Nyikolajev, Ogyessza, Herszon, Luganszk, Sztálin, Dmitrijevszk) vagy zsidó (Bergyicsev, Kremencsug) többségű volt, s az ukrán etnikai többségű városok is jellemzően oroszajkúak voltak (Kijev, Harkov, Zinovjevszk, Dnyepropetrovszk).

A legnagyobb ukrajnai kisebbséget a  2,67 millió fős oroszság képviselte, a lakosság 9,2 %-át adva. Millión felül képviseltette magát a zsidóság is Ukrajnában, az össznépesség több mint 5 %-át kitéve. Annak ellenére, hogy a lengyel-ukrán határ lényegesebben keletebbre helyezkedett el a maitól, jelentős számú lengyel élt Ukrajnában, majdnem félmillió.

1959-ben, a háború utáni népszámlálás idején már kialakult Ukrajna mai területe. Az Ukrán SZSZK a Molotov-Ribbentrop paktum értelmében megszerezte Lengyelországtól Tarnopolt és Lvovot, 1945-ben Magyarországtól (Csehszlovákiától) Kárpátalját, 1954-ben pedig Hruscsov Ukrajnának ajándékozta a Krímet.

1959-ben a megnövekedett területű ország népessége már 41,869 millió fő volt (az 1926-os területre számítva 29,515 millió). Az ukránok száma 32 millióra nőtt, de arányuk csökkent, mivel a második világháború után több millió oroszt települt Ukrajnába: az oroszok száma duplájára nőtt  a háború kezdete óta, több mint 7 millió főre. A háború következményeként megcsappant a lengyelek, németek, zsidók száma. A németek lényegében eltűntek, a zsidók többsége a holokauszt vált, s noha Ukrajna korábbi lengyel területeket szerzett, az ukrajnai lengyelek száma is 400 ezer alá csökkent.

1959-ben Ukrajna összes megyéje ukrán etnikai többségű volt, kivéve a Krímet, ahol orosz etnikai többség volt.

A nyelvi adatok tekintve ezzel kissé ellentétes mutatókkal találkozhatunk: eszerint ugyanis nemcsak a Krím, hanem Kijev város és Donyeck megye is orosz nyelvi többségűek voltak.

1989-re Ukrajnában nagyjából ugyanazok a folyamatok észlelhetők, mint a Baltikumban és Belaruszban. Azaz az oroszok számának és arányának növekedése. 1989-re számuk 10 millió fölé emelkedett, a népesség 22 %-át adva (ami több mint dupla annyi, mint 1926-ban, igaz, 1926-ban még nem volt Ukrajna része az orosz többségű Krím). Ha Ukrajna 1989-es nyelvi térképét nézzük, jól látszik, hogy a szovjet korszak második felében Luganszk és Ogyessza megyék is orosz nyelvi többségűvé váltak, Kijev viszont nyelvileg is „elukránosodott”.

Közben az ukránok száma is 37 millió fölé nőtt, de arányuk 72 %-ra csökkent. Az oroszokon és ukránokon kívül egyetlen nép aránya sem haladta meg az 1 %-ot. A zsidók száma 1989-re félmillió alá csökkent, a lengyeleké 219 ezerre.

Ukrajna 1991-től vált először független országgá. Az első népszámlálást tíz évvel a függetlenség kivívása után, 2001-ben tartották. Ukrajna több mint 3 millió embert vesztett a ’90-es években, ez a veszteség szinte kizárólag az oroszok számlájára írható (legalábbis az etnikai statisztikákat tekintve). Az 1989-ben még 11,3 millió orosz élt Ukrajnában, 2001-ben már csak  8,3 millió. Közben az ukránok száma nemhogy csökkent, de még emelkedett is némileg. Ebben a folyamatban az is szerepet játszhat, hogy sok orosz anyanyelvű ukránnak vallja magát (1989-ben az önmagukat ukránnak vallók 12 %-a orosz anyanyelvű volt). Így ma már Ukrajna lakóinak 78 %-a ukrán, az oroszok aránya 17 %-ra csökkent (Ogyessza megyében az orosz nyelv elveszítette domináns pozícióját). Ezen kívül egyetlen más nép aránya sem éri el az 1 %-ot. A lengyelek ma már csak 144 ezren maradtak, a zsidókból alig több mint 100 ezer él Ukrajnában.