Hetven évvel ezelőtt, 1953. január 20-án a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának döntése alapján magas rangú állami kitüntetésben részesítették Ligyija Tyimosuk doktornőt. Az évforduló kapcsán érdemes megemlékezni mindazon orvosokról, akik a kitüntetett – egyébként kiváló kardiológus – feljelentése folytán az úgynevezett „orvosperek” áldozataivá váltak.

Egy héttel a kitüntetés átadása előtt, január 13-án a Pravdában, a hivatalos szovjet pártlapban már megjelent egy „leleplező” cikk a „kártékony” orvosokról, amely Sztálin utolsó, befejezetlenül maradt tisztogatási kampányának kezdetéről tanúskodik. Az orvosperek minden bizonnyal „sikerrel” végződtek volna (értsd: halálos ítéletekkel és kivégzésekkel), ám egy váratlan fordulat keresztülhúzta a Vezér tervét: Sztálin március első napjaiban agyvérzést kapott, majd 5-én meghalt. Noha az orvosperek nem zsidó perként futottak, antiszemita tartalmuk egyértelmű volt.

Az orvosperek nem voltak előzmény nélküliek. A Zsidó Antifasiszta Bizottság (ZSAB) vezetői elleni perek és „gyökértelen kozmopolitákkal” szembeni kampány már 1948-tól megágyaztak az antiszemita hangulatnak, és a 28 orvosprofesszorral szemben indított eljárás csak az egyik vadhajtása lett a „szovjet patriotizmus” védelmében indított, internacionalista tendenciákkal szembeni represszív intézkedéssorozatnak, jóllehet a perbe fogott orvosok között ketten nem is voltak zsidó származásúak.

Jogosan felmerülő kérdés, hogy az Auschwitzot felszabadító szovjetek, akik tisztában voltak az antiszemitizmus és xenofóbia végkifejletével, s akik ráadásul néhány évvel korábban az ENSZ közgyűlésén Izrael állam megalakulása mellett voksoltak, hogyan lehetséges, hogy beleálltak egy egész országot szinte hisztérikus antiszemitizmusba kergető kampányba. A „hisztérikus” kifejezés esetleg túlzónak tűnhet, de nehéz máshogy minősíteni a zsidó értelmiségiek ezreinek elbocsátásához és több ember kivégzéséhez, vagy fogságban történt halálához vezető antiszemita hullámot.

Az orvosperek története 1953. január 9-én azzal veszi kezdetét, amikor a Központi Bizottság Elnöksége döntést hozott a „kártékony orvosok” letartóztatásának tényét közlő cikk megjelenéséről. Ekkor merült fel, hogy Ligyija Tyimosuk doktornőt a koncepciós eljárás hőseként tüntessék fel: az ezt követően publikált cikkben a kardiológust – számára is váratlanul – a zsidó összeesküvőket leleplező hazafias orosz asszonyként jelenítették meg.

A publikáció elindított egy több mint tucatnyi cikk megjelenésével járó kampányt: a január 9-től január 28-ig tartó időszakban minden nap jelent meg egy-egy írás. Ezek némelyike „tényfeltáró”, más írások felháborodott hangú, és a „fehér köpenybe bújt gyilkosok” megbüntetését követelő „olvasói levelek” voltak. A téma folyamatosan jelen volt a közbeszédben, Sztálin március elején bekövetkezett haláláig.

A perbe fogott orvosok között az egyik legjelentősebb személyiség V.N. Vinogradov doktor volt, Sztálin háziorvosa, aki már azzal „kihúzta a gyufát”, hogy egy évvel korábban a pártvezér visszavonulását javasolta előrehaladott agyi érelmeszesedése miatt. Az orvosok ellen zajló perek vádjának alapjául Tyimosuk azon levele szolgált, melyben utalást tett arra, hogy az orvosok mulasztásának eredménye volt Zsdanov elvtárs 1948-ban szívelégtelenség miatt bekövetkezett halála. Érdekes egybeesés, hogy éppen Zsdanovnak volt feladata, hogy dolgozza ki annak az ideológiai problémának a megoldását, amelynek segítségével a hagyományos marxista-leninista nemzetköziséget összhangba hozza az orosz patriotizmussal, amely rendkívül fontos tényezővé vált a honvédő háború idején, mivel elősegítette a szlávok és más nemzetiségek mozgósítását a német megszállókkal szemben.

Az orvosokkal szemben felhozott vád lényege abban állt, hogy a szovjet biztonsági szervek feltárták egy orvoscsoport terrorista tevékenységét, amelynek célja az volt, hogy "félrekezelésekkel lerövidítsék” a szovjet pártelit életét. Az ügyben kilenc embert tartóztattak le – M.Sz. Vovszit, M.B. Kogant, B.B. Kogant, A.I. Feldmant, Ya.G. Etingert, A.M. Grinsteint, V.N. Vinogradovot, P.I. Jegorovot, G.I. Majorovot. Az eljárás során az okirati bizonyítékok, az orvosszakértők következtetései és a letartóztatottak vallomásai teljes mértékben „megerősítették bűnösségüket”. A letartóztatott orvosokat azzal vádolták, hogy hamis diagnózist állítottak fel, és félrekezeléssel szándékosan ártottak a betegeknek.

A koncepciós perek antiszemita élét némileg tompította két esemény, amely ezzel egyidejűleg zajlott: egyfelől az USA-ban 1952-ben halálra ítélték a Szovjetunió javára történő kémkedéssel vádolt zsidó házaspárt, Eisenbergéket.

Másfelől pedig Sztálin január 27-én magas rangú állami kitüntetésben részesítette a szintén zsidó származású Ilja Ehrenburgot. A Sztálin-díj átvételének ceremóniáján tartott beszédében Ehrenburg a következő nyilatkozattal állt ki: „Bármilyen nemzetisége, bármilyen származása legyen is egyik vagy másik szovjet embernek, mindenekelőtt hazájának patriótája, és minden valódi internacionalista ellenfele mindenfajta faji és nemzetiségi diszkriminációnak, és a népek testvériségének féltő védelmezője.”¹

1997-ben publikálták Ehrenburg levelét Sztálinhoz, amelyet egyes kutatók február 3-ára datálnak, mások január végére. Ebben tájékoztatta Sztálint egy készülő nyílt levélről, melyben prominens zsidó személyiségek készültek politikai hűségnyilatkozatot tenni Sztálin mellett. Ebben az írásában Ehrenburg a fent idézettek szellemében hitet tesz amellett, hogy „zsidó nemzet nem létezik”. Mint írja:
„Különösen aggaszt egy ilyen „Levél a szerkesztőnek” hatása a világ békemozgalmának terjeszkedésére és megerősödésére. Amikor különböző bizottságokon, sajtótájékoztatókon stb. felmerült a kérdés, hogy a Szovjetunióban miért nincs többé zsidó iskola vagy zsidó nyelvű újság, azt válaszoltam, hogy a háború után megszűntek a korábbi zsidó élet központjai az egykori "letelepedési övezetben" és a zsidó származású szovjet polgárok újabb generációi nem kívánnak elszigetelődni azoktól a népektől, amelyek között élnek. A tudósok, írók, zeneszerzők stb. által aláírt „Levél” megjelenése felfújhatja azt a szovjetellenes propagandát, amelyet a cionisták, a bundisták és Hazánk más ellenségei folytatnak.²

Március 2-ától, a Vezér agyvérzésétől kezdve egyetlen említés sem történik a továbbiakban az orvosok ügyében. Április 3-án az összes letartóztatottat szabadon engedték, majd visszahelyezték pozíciójába és teljesen mértékben rehabilitálták, csakúgy, mint családjaikat, akik szintén represszió áldozatai lettek. Április 4-én hivatalosan bejelentették, hogy a vádlottak vallomásait "megengedhetetlen nyomozási módszerekkel" szerezték be, aminek következtében az eljárás során két orvos, Ja. G. Etinger, és B. B. Kogan életét vesztette a fogságban.

Az "orvosok összeesküvése" záróakkordja lett a sztálini rezsim utolsó éveinek legnagyobb zsidóellenes kampányának. A Szovjetunió fennállása során a továbbiakban erről az esetről semmilyen információt vagy anyagot nem tettek közzé, ugyanakkor a koncepciós pert kreáló két KGB tisztet néhány évvel később kivégezték.

1 Krausz Tamás: Sztálin élete és kora Pannonica Kiadó, 2003. 116.о.

2 http://www.hrono.ru/dokum/index.php