Negyedszázada, Máltán, Mihail Gorbacsov, szovjet államfő-pártfőtitkár és George Bush, az Egyesült Államok elnöke, megállapodtak, hogy a két szuperhatalom abbahagyja a hidegháborút. Ezzel a történelmi döntéssel kapcsolatos tennivalókról, a következmények vállalásáról Gorbacsovnak azonban még meg kellett vívnia csatáit a hazai pályákon. A legfontosabb színtér a Szovjetunió Kommunista Pártjának kongresszusa volt. Erre az eseményre napra pontosan 25 éve került sor.

Ebben az időben Magyarországon már mélyen benne voltunk a „rendszerváltásban”, és még a nemzetközi történések iránt érdeklődők figyelmét sem kötötték le igazán az ilyen események. Mégis a Magyar Irka szerkesztőjének, Havas Henriknek eszébe jutott, hogy van Moszkvában valaki, aki „naplót” írhat az SZKP kongresszusáról. Az „Irka” ötlete ugyanis az volt, hogy közemberek egyhavi naplójából összeálljon az a folyamat, amely személyessé teheti a történelmet. Sajnos ez a projekt egy szám után megszakadt, és az 1990. júliusi – amelyben az én „Naplóm” is megjelent volna – már nem került az olvasók elé.

Ma olyan a világ helyzete, hogy sokan új hidegháborúról beszélnek. Szerintem nem lehet mégegyszer ugyanabba a „folyóba lépni”, de a korábbiak tanulságait érdemes felidézni. Ezért teszem közzé a negyedszázada írt Naplót a maga teljességében (csupán a magyar újságírók neveit rövidítettem!).

(Az 1990. júliusi eseményeket 2022-ben sem tanulság nélküli újra felidézni - ezért tesszük mi is közzé Kemény László naplójának néhány részletét - a szerk.)

Július 2. Hétfő.

Korán keltem, mert a kezdés előtt két órával gyülekeztünk a Sajtó Központban, s oda metróval majd órányi az út.

A kongresszusra nem hívtak külföldi delegációkat (különben is én csak magamat képviselhetném!). Akik valamilyen okból mégis itt akartunk lenni, s ez a kívánságunk találkozott a rendezők jó szándékával: „álcázva” jutottunk be. A „szovjetológusok” között Gary Harthot, Marschal Schulmant fedeztem fel, de ott ült mellettem Giuseppe Boffa is, meg egy úr a Szocinterntôl és mások.

Több kongresszust láttam korábban TV-n a 60-as években, meg a 70-es évek végén. Emlékezetes marad például, amikor a Komszomol akkori elsôtitkára a küldötteknek hátat fordítva „szemébe mondta” Leonyid Brezsnyevnek, hogy „általa fényesebb az ég.”

Ez - itt és most - már az első benyomások alapján is másnak tűnik. Munka és csata lesz a javából. A „szavazógépet ellenőrző bizottság” megválasztása után, mintegy rutinszerűen feltett kérdésre - kinek van megjegyzése? - egy magadáni küldött azonnal a Központi Bizottság és a Politikai Bizottság leváltását követelte. M. Gorbacsov nem lepődött meg. Az első pillanattól érződött a teremben, hogy a főtitkár ura a helyzetnek. Kipihent, dinamikus, szellemes, s nagyon célratörő. Győzni jött és semmit nem bíz a véletlenre. A "főpróba" az Orosz Föderáció pártjának megalakításakor, majdnem botrányosra sikerült. Abból mindenki tanult.

Az ügyrendi procedúrát más is levezethetné, de Gorbacsov kihasználta a lehetőséget a küldöttek közvéleményének a szondázására. Minden kérdésről - (két szakaszban legyen a kongresszus; a pártvagyon államosításáról külön essék szó; a PB tagok, Titkárok számoljanak el a munkájukkal; a sajtó mit és hogyan közvetítsen, stb.) - olyan módon irányította a vitát, hogy a szavazás egyúttal az erőviszonyok felmérésére is szolgált.

A főtitkári beszámoló milliméter pontossággal a centrumot célozta meg. Ezért is morajlott hol itt-hol ott a terem, s kevesebbet tapsoltak a szokásosnál. Pedig a centrum nagyon erős lesz, ha meggyőzi őket Gorbacsov, s érzékelhetően erre készül. Nem tudom a beszéd teljes terjedelmében magyarul megjelenik-e valaha. Szerintem nélküle féloldalasra sikerül újra a történelem ismeret.

Este a Magyar Nagykövetségen a belpolitikai titkár búcsúztatóján magyar újságírókkal, francia és román diplomatákkal beszélgetve egyedül maradtam a centrum erősségéről vallott nézetemmel. Mindenki pártszakadásra számít, mondván, hogy a centrum máris szétesett. Meglátjuk. Mindenesetre a Magyar Rádiónak adott interjúban én kitartottam a féléves elemző munkám, meg az első napi tapasztalások alapján kialakult álláspontom mellett, hogy tudniillik éles politikai harcban, nem fájdalommentesen, "megőrizve-meghaladva" eddig volt önmagát, megújulva megmarad az SZKP a kongresszuson.

Július 6. Péntek.

       Fordulóponthoz ért a kongresszus. Jelcin felszólalásában alternatív programot állított. Ha kimondta volna, hogy „válasszanak: vagy az általa egyedül üdvözítőnek tartott útra tér át a párt (új nevet vesz fel, megtagadja a kommunista ideológiát, a szervezeti elveit, stb.), vagy Ő lép ki a pártból, s a programja alapján újat szervez” - bizonyára bekövetkezett volna a szakadás. Jelcin azonban láthatóan taktikázott. Így pedig hiába "dobta be az égő gyufát" - nem robbant fel tőle semmi. "Nem rezzent senki fel a vészre - mondaná Tóth Árpád - A száraz fű sem vette észre". Ugyan egy szibériai gyárigazgató még félősen megjegyezte, hogy a két karizmatikus-vezető - Gorbacsov és Jelcin - megegyezhetne, de ezzel a kongresszus napirendre tért az ügy felett. (Reggel a buszon B. Jóskával és N. S. Lászlóval vitattuk meg a pártszakadás esélyeit. Észrevehetően nem nagyon hittek a centrum erősségéről és a párt megmaradásáról vallott koncepciómban. Az események pedig igazolnak!)

Az igazi csata a kulisszák mögött zajlik. Így azután, már az sem volt meglepő, hogy a hosszas vajúdás után szót kapott platform-képviselők csak színezték a vitát, érdemben befolyásolni azonban nem tudták. A vezető értelmiségiek (Uljanov a színész, Kugultyinov a költő és Ajtmatov az író) veretes gondolatai pedig belevesztek a türelmetlen zajongásba. Hiába mondta egyikük, hogy a kultúra 1%-os színvonal csökkenése legalább olyan tragédiához vezet, mintha a tenger hőmérséklete változna ennyivel. A krimi egyetem filozófia professzora a szünetben ezt úgy kommentálta nekem, hogy a vezető értelmiség egy része ma már mondhat, amit akar, nincs hitelük az emberek előtt, hiszen Brezsnyev idején, meg előbb is " Ők magyarázták az életet." A "Szabadság" kiküldött tudósítója - akivel együtt ebédeltem a Pártszállóban - némi szarkazmussal, a hazai értelmiség figyelmébe ajánlotta a fenti gondolatot…

Az esti sajtótájékoztatónak két külügyi szakértő vendége is volt: Falin és Dzaszohov. Az apropót a megjelenésükre a NATO csúcstalálkozóján született együttműködési készséget mutató döntés adta. A mellettem ülő K. István döbbenten jegyezte meg, hogy a Külügyminisztérium délutáni sajtótájékoztatóján tapasztalt, Geraszimov féle "hurrá-optimizmust" most, itt Falin hűvös tartózkodása váltotta fel. (Geraszimov az első sorban mindezt pókerarccal hallgatta). Akkor jutott eszembe, hogy a kongresszusi ülésen Gorbacsov többször hosszabb időre elhagyta a termet.

Éjfélkor még meghallgattam a Majak Rádió híradását. Sevarnadzénak a TASSZ számára adott nyilatkozatát is beolvasták, amely melegen üdvözölte a NATO állásfoglalást.

Magyar Irka – 25 év múlva egy történelmi kongresszusról. Об одном историческом съезде спустя 25 лет. - Közép-európai Elemző Központ (blog.hu)