OROSZVALOSAG.HU


350 éve született Nagy Péter III.

  |  2022-06-10 09:09:10  |  
Szvák Gyula

350 éve született Nagy Péter III.

Egy tragikus hős

350 éve született Nagy Péter III.

Ivan Nyikityin: I. Péter portréja a halálos ágyán, 1725

Szolgáló társadalom

A hadsereg, a gazdaság, a közigazgatás, a tágan értelmezett kultúra területén végbement változások nem maradtak hatás nélkül a társadalom életében sem. E reformok közvetlenül is beavatkoztak a társadalom viszonyaiba: az átalakító cár megkísérelte a társadalom befogadóképességét, változtatások iránti adaptációs készségét és képességét növelni, a társadalmat alkalmassá szervezni az állam előtt álló feladatok megoldásában való aktív részvételre.

Péter állama természetesen elsősorban a szolgáló nemesi osztály érdekeit képviselte. Mégis: soha annyit nem szenvedtek az uralkodó kisebbség tagjai, soha annyi kényelmetlenségben nem volt részük, és soha annyit nem követelt tőlük a hatalom, mint Péter korában. Mindenkinek szolgálnia kellett: kinek a hadseregben, kinek a flottában, kinek a cári bürokráciában. A szolgálat ráadásul a tanulás kényszerével is párosult, így gyerekkortól életfogytig szólt. Nem volt pardon, kivételt senkivel sem tettek, a nemesifjak is egyszerű közkatonaként kezdték pályafutásukat, legfeljebb annyi volt a könnyebbségük, hogy a gárdaezredekbe sorozták be őket. Még azt is le kellett nyelniük, hogy gyakran jöttmentek parancsoltak nekik. Péter alatt tündöklő karriert futhattak be alacsony származású személyek, így a már többször említett Mensikov, Safirov, egy hadifogoly zsidó fia vagy Jaguzsinszkij, aki egy lutheránus templom orgonistájának gyermeke volt.

A szolgáló nemesség kitartott uralkodója mellett. Nemcsak azért, mert nem volt más választása. Ugyanez persze fordítva is igaz volt. A cár tudniillik szintén nem támaszkodhatott más társadalmi rétegre, amikor a hadsereg parancsnokait és a hivatalok főnökeit kellett kijelölnie. A külföldiek és a kegyencek ugyan módosították e képletet, de a derékhadat a szolgáló nemesek alkották. E tekintetben vajmi kevés változott a régi moszkvai nagyfejedelmek gyakorlatához képest. A bojárság maradványai lassan beleolvadtak a szolgáló nemességbe, amely átvette a bojárság tradicionális kormányzati szerepét. Kétségtelenül nagyobb volt a mobilitás Péter rendszerében, mint bármikor korábban, s ez a cár társadalmi hasznosságot zsinórmértéknek tekintő, sajátos „demokratizmusán” múlott.

Jól tükrözi mindezt a cári rendszert ettől kezdve végig kísérő Rangtáblázat bevezetése 1722-ben. Péter a szolgáló nemességet ekkor tizennégy különböző rendfokozattal jelölt osztályba sorolta – külön a szárazföldi, a tengerészeti és az államhivatali szolgálattevőket. Az első nyolc osztályba soroltak örökletes nemességet kaptak, míg az alsó hat tagjai személyre szólót. Természetesen a régi nemesi famíliák tették ki a mostani örökletesek legnagyobb többségét, de besorolásuk nem volt automatikus, előmenetelük a szolgálattól függött. A világos szolgálati hierarchia ugyanakkor kézzelfogható perspektívát rajzolt fel az alacsony származású, de tehetséges fiatalok számára. Aki a fenti három szolgálati terület egyikén megkezdte pályafutását, az pénz- és birtokadományt és a földjén parasztjai felett uralmi jogokat ka­pott, tehát a privilegizált osztály tagja lett.

350 éve született Nagy Péter III.

Konsztantyin Makovszkij: I. Péter a műhelyében, 1870

Az államhatalom homogenizálási törekvései nemcsak a felső osztály, de az alávetett népesség egészére is érvényesek voltak. Péter egységes, egyszerű, jól átlátható társadalmi struktúrát kívánt létrehozni. A falusi lakosság különböző jogállású rétegeinek nivellálási folyamatában a következő, a döntő lépés a. fejadó bevezetése volt. Ennek leglényegesebb következménye az lett, hogy a holopokra történő kiterjesztésével megszűnt a földesúri jobbágyokat a holopoktól elválasztó utolsó különbség is. Tulajdonképpen egy társadalmi alku köttetett: az állam megsarcolta az addig neki nem adózó rétegeket, cserébe szabad kezet adott a földesúrnak a parasztjai­val való, immár valóban magánjogivá váló viszonyban. Ezzel pont került az orosz magánföldesúri joghatóság alatt álló falusi lakosság egységesülési folyamatának végére oly módon, hogy a lekötött jobbágyság nivellálódása a holopok szintjén valósult meg.

A fejadó egyébként önmagában inkább mérsékelte, mint növelte a paraszti terheket. Abból a józan kincstári meggondolásból táplálkozott, hogy a háborús pusztításokba és terhekbe belefáradt lakosságot kiszámítható és elviselhető járadékokkal lehet csak terhelni. Az 1724-es összeírás 5,57 millió „revíziós lelket” számlált, ebből 3,176 millió volt a földesúri jobbágy és 1,406 millió udvari és állami paraszt. Ez utóbbiak az évi 74 ko­pejkás fejadón kívül további 40 kopejka állami adót fizettek. (A paraszti udvarok kb. 25%-a egyébként még mindig az egyház kezén volt.) A fejadó bevezetésével nagyot változott, előnyére, az orosz mezőgazdasági táj. Az udvarok szerinti adózás idején ugyanis a lehető legtöbb férfi próbált meghúzódni egy gazdaságban, s ezzel a megművelt terület jelentősen csökkent. Mostantól kezdve azonban a parasztok abban voltak érdekeltek, hogy minél nagyobb szántót műveljenek.

Ha a falu társadalmi viszonyait „rendbe tevő” állami elv az állami szolgálat mindenkire kiterjedő, pontos szabályozása volt, akkor nem meglepő, hogy a városi reformnak is ez volt a legfőbb célja. Péter 1718-ban vélte úgy, hogy a rigai és revali városi szabályzat mintájára Oroszországban is újra át kellene alakítani a városi közigazgatást. Három év elteltével Pétervár ugyan megkapta a maga statútumát, de még további évek kellettek ahhoz, hogy ennek alapján a többi orosz városban is meghonosítsák a kollégiumi alapon működő új magisztrátusokat.

A mindent a háború szolgálatába állító Péter élete utolsó évtizedében már azzal is egyre behatóbban foglalkozott, mi lesz akkor, ha a háborúnak vége lesz. A türelmetlen kapkodást és az azonnali megoldásokat a kormánypolitika rangjára emelő gyakorlat helyébe stratégiai látásmód, a hosszú távra tervező reformpolitika lép. Pétert magasztos eszmék vezérelték. Egyetlen hozzá mérhető puritán és önzetlen uralkodót sem ismer az orosz történelem. Ő valóban a „közjón” munkálkodott, népét akarta felemelni és országát felvirágoztatni. A győzelmek után a békéért is lankadatlan energiával harcolt. Mégis ezen a téren ért el kisebb eredményeket. Az orosz nép ugyanis jóval földhözragadtabb volt uralkodójánál. Egyszerűen csak túl akarta élni a „nagy átalakító” reformjait. 

Az „Antikrisztus”

350 éve született Nagy Péter III.

XVIII. századi óhitű karikatúrák Nyikon pátriárkáról és I. Péterről

Nem volt könnyű. Soha olyan megpróbáltatások nem zúdultak rá, mint a 18. század első negyedében. A cár nem kímélte magát – de a lakosságot sem. A háborús sikerekért ijesztő árat kellett az országnak fizetnie. Péter uralkodásának kezdetéhez képest az adók megháromszorozódtak – s nem is ez volt a legsúlyosabb teher. Az újoncozások, az uráli manufaktúrák és a nagy építkezések milliós tömeget vontak el a békés termelőmunkától, és változtattak élő ágyútöltelékké vagy kényszermunkássá. Csupán a realitásokkal nem számoló építkezések több százezer ember életébe kerültek. Mire a cár rájött, hogy a nagy folyók csatornákkal való összekötéséről szőtt utópisztikus elképzelése szép álom kell maradjon, vagy amikor a töröknek át kellett adnia az iszonyatos erőfeszítések árán felépített déli erődöt, Taganrogot, addigra már a rosszul élelmezett, mostoha körülmények között dolgozó, járvány tizedelte munkások jelentős része elpusztult. A rendkívül kedvezőtlen földrajzi adottságú új fővárost, Pétervárt övező mocsarak úgyszintén hullahegyekkel töltődtek fel.

A cár által sújtott lakosság első reakciója a menekülés volt. Rendeletek sokasága lát napvilágot a szökött parasztok felkutatásáról, visszatoloncolásáról, elrettentő megbüntetéséről. Vajmi kevés eredménnyel. Miljukov orosz gazdaságtörténész számítása szerint az 1678-as összeíráshoz képest 1710-re a lakosság kb. egyharmada átrendeződött. Ebből kb. harmadrész volt a szököttek száma, a többit katonának vagy gyári munkásnak sorozták, és nagyon sokan meghaltak. Miljukov a népesség kb. egyötödének csökkenésével számol. Mindez nem maradt hatás nélkül a gazdaságra sem. Becslések szerint a pusztásodás megközelítette a termőterület harmadát.

A nép értetlenül állt e jelenségek előtt. Minden, amit tapasztalt, ellentétes volt hagyományos hitével, a „jó” cárba vetett bizalommal. Ezért a maga módján próbálta a vágyai és a realitások közötti ellentmondást feloldani. A legkézenfekvőbb megoldás az volt, hogy egyszerűen nem hitték el, aki ilyen szörnyűségeket művel alattvalóival (beleértve saját fiát is, akit mint árulót, nagy valószínűség szerint parancsára tettek el láb alól), az igazi cár.

350 éve született Nagy Péter III.

Nyikolaj Ge: I. Péter kihallgatja Alekszej cárevicset Peterhofban, 1871

Különösen a „nagy követjárás” után szaporodtak el a mendemondák azzal kapcsolatban, hogy a cárt külföldön, úgymond, elcserélték. A Kremlben ülő uralkodó tehát hamis, az igazi pedig valahol a messzi idegenben sínylődik. (E tekintetben igen gazdag volt a népi fantázia, egyes legendák szerint a svéd királynő forró tepsibe ültette, de voltak olyan hírek is, hogy egy hordóba szögelve a tengeren hánykódik az idők végezetéig.) Széles körben elterjedt ugyanakkor az „Antikrisztussal” való azonosítása is. Könnyen elhitték, hogy az uralkodó maga a Sátán, hiszen „bizonyíték” is volt rá. Az újoncok kezére tudniillik jelet égettek, hogy meg ne szökjenek, s ezt a népi képzelet szívesen hitte az ördög keze nyomának.

Egy tragikus hős

Az értékelés feladatát kitűző és vállaló történész nem érheti be azzal, hogy regisztrálja az I. Péterre vonatkozó egykorú véleményeket vagy felidézze a későbbi történetírókét. Véleménye kialakításakor egy sor egyéb kérdést is fel kell tennie, és lehetőség szerint meg is kell válaszolnia. Elsősorban: arányban voltak-e a Péter által elért eredmények az értük hozott áldozatokkal? Vajon olcsóbban is megúszhatta volna-e az orosz társadalom az „átalakítást”? Aztán: mennyiben célozták Péter reformjai a birodalom átalakítását s mennyiben a konzerválását? Valóban egy „új” Oroszország születését készítették elő, s nem a „régi” átmentését alapozták meg mindörökre? S végül a leglényegesebb történetszemléleti probléma: a birodalom vagy az alattvaló érdekei nyomnak-e többet a latban az utólagos történelmi értékeléskor?

Vaszilij Kljucsevszkij fogalmazott úgy, hogy az orosz történelem alapellentmondása a fordított arányosság a birodalom, illetve az állampolgárok szabadságának, jólétének erősödése között. Soha addig olyan rosszul nem éltek az emberek Oroszországban, mint Péter idején. Ez persze lehetett a boldogabb jövőért hozott kényszerű áldozat is. Péter reformjai azonban egy katonai monarchiát erősítettek meg és fejlesztettek tovább a totális állam irányába. És nem a „felvilágosult” abszolutizmus eszközrendszerével, amely legalább felvillanthatta volna a polgárosodás felé vezető átmenetet. I. Péter az állam szolgájává süllyesztette a társadalmat. Miközben az „államot” európaizálta, addig a társadalmat „aziatizálta”. Persze az orosz állam homlokzatának nyugati mintára történő átfestése sem volt teljes – ezt majd II. Katalin végzi el. A hadsereg és a szolgáló nemesi bürokrácia megszervezésével, illetve az alsóbb néposztályok rabszolgává süllyesztésével azonban tartós „eredményt” ért el – ezen már csak enyhíteni fognak utódai.

E tekintetben persze tényleg csak kiteljesíti az addigi társadalom­fej­lő­dés­ben benne levő lehetőséget. Így is fogalmazhatnánk, hogy mint egy katalizátor, felgyorsította a történelmi folyamatokat. Nélküle minden lassabban, de talán fájdalommentesebben ment volna végbe. Oroszország később került volna közel Európához, és lehet, hogy távolabb is maradt volna tőle. Történelmi perspektívában nézve, a patriarchális rend felbomlását csak a modernitás legitimálhatja. I. Péter feláldozta a stratégiai célt a taktikai feladat megoldásáért. Birodalmat szervezett despotikus alapokon – hosszú időre száműzve a polgári társadalom illúzióját. A történelmi determinációkért természetesen nem lehet egy történelmi személyiséget elítélni. Hiba lenne akár csak utólag is felelősségre vonni egy uralkodót azért, mert a rendelkezésre álló eszközökkel a lehető legnagyobb hatásfokkal valósított meg egy országa előtt álló reális célt. Az emberi életekért azonban minden korban kár, különösen, ha áldozatuk hiábavaló volt.

I. Péter ezért sokkal inkább tragikus, mint pozitív vagy negatív történelmi személyiség. Azt tette, amit tennie kellett és lehetett. Az orosz birodalomnak minden oka megvan a dicsőítésére, az alattvalónak pedig a megátkozására.

 

(Eredeti megjelenés: I. Péter in: A tizenkét legnagyobb orosz, szerk. Szvák Gyula, Russica Pannonicana, 2009, 91-111.)

 350 éve született Nagy Péter III.

Étienne Falconet: Első Péter emlékműve (Bronzlovas), 1766-1782

Cimkék: Mensikov, Safirov, Jaguzsinszkij, Rangtáblázat, Antikrisztus
Országok:
Megosztás:
Add a Facebook-hoz

 

Oroszvalosag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat