OROSZVALOSAG.HU


A csecsen és ingus nép sorsa a szovjet időkben I. 

  |  2022-06-01 21:12:58  |  
Ignáth Dorina

A csecsen és ingus nép sorsa a szovjet időkben I. 

Polgárháború és kollektivizáció

 A csecsen és ingus nép sorsa a szovjet időkben I. 

Történeti áttekintés

Földrajzi szempontból a Kaukázus Európa és Ázsia határán fekszik. Két nagy területre szokták osztani, melyek az Észak-Kaukázus és a Transzkaukázus. A Kaukázus területe 493 343 km2. Adottságait tekintve ásványanyagokban gazdag terület, és a szénhidrogének szállításában fontos szerepet tölt be. A Kaukázus térsége vallási, etnikai és kulturális szempontból heterogén, ami a történelem során számos konfliktushoz vezetett.[1]

Fontos kiemelni, hogy az Oroszországi Föderáció részét képező közel 170 000 km2 nagyságú Észak-Kaukázusi Szövetségi Körzet (oroszul: Северо-Кавказский федеральный округ) részét képezi Csecsenföld és Ingusföld.[2]

A csecsen nép az Észak-Kaukázus legnagyobb őslakos népe. A szakirodalomban hegylakó népként nevezik meg őket. Az önelnevezésük a „nohcsij” és a „nahcso”. Az ingus és a csecsen nyelv az észak-kaukázusi nyelvcsaládon belül a közép-kaukázusi nyelvek közé, azon belül pedig a nyelvcsalád nach ágához tartozik.[3] A 16. században köreikben megjelent az iszlám vallás, annak is a szunnita ága, azonban csak a 18. század során terjedt el nagyobb mértékben. A mai Csecsenföld a déli tengerhez és az iráni piachoz való hozzáférése miatt az Orosz Birodalom szempontjából fontos szerepet töltött be a történelem során. Ennek értelmében a Birodalomhoz való csatolás érdekében a 18−19. században többször próbálkoztak a terület pacifikálásával. A hódító hadjáratot Jermolov, Voroncov és Barjantszkij orosz tábornokok vezették. A hódítás okán az észak-kaukázusi népek felkelést hirdettek a cári birodalom csapatai ellen. Az ellenállás harmadik vezéralakja Samil imám volt,[4] akinek a vezetésével kikiáltották az Észak-Kaukázusi Immamátust. Azonban 1864-ben, a halálát követően pacifikálták a térséget, és utóbbi immár az Orosz Birodalom részét képezte egészen az első világháború végéig.[5]

Az ingus népet szintén a Kaukázus egyik őslakos népeként tartják számon. Saját önelnevezésük a „galgan”, és területük már 1810-ben az Orosz Birodalom részévé vált. Az MRG adatai szerint az ingus megnevezés az 1880-as évekből származik, amikor is az oroszok így kezdték szólítani a csecsen nép nyugati klánjait, akik nem vettek részt a felkelésben.[6] Vallási szempontból azonosságot mutatnak a csecsen néppel, ugyanis köreikben az iszlám vallás szunnita ága terjedt el.[7]

A Nagy Háború és a polgárháború időszaka

Az első világháború során, 1917−1918-ban az északi terület kikiáltotta függetlenségét, és létrehozta a Hegyi Köztársaságot. Amikor a Vörös Hadsereg és Gyenyikin fehér serege megérkeztek a térségbe, szinte azonnal kiváltották a terület lakóinak ellenállását, ugyanis a helyi népek úgy érezték, hogy az érkezők szembe mennek kultúrájukkal és tradícióikkal. Végül 1920−1921 során a Vörös Hadsereg elfoglalta Dagesztánt és Csecsenföldet. A témával foglalkozó szakirodalom egy bizonyos „sztálini alkut” emleget, ugyanis Vlagyikavkazban a Hegyi Köztársaság képviselői a grúz és oszét származású Sztálinnal tárgyaltak az Észak-Kaukázus további sorsáról. A tárgyalás azzal végződött, hogy a kaukázusi felek ígéretet kaptak a területi integritás megőrzésére, a saría alkalmazására a területükön, valamint az arab mint hivatalos nyelv elismerésére, ugyanis a hitéletben a legfontosabbnak ezt a nyelvet tartották. Ezzel ellentétben a szovjet vezetés 1922-ben mégis létrehozta a Csecsen Autonóm Körzetet, amely inkább egy adminisztratív körzet volt, a vallási és etnikai szempontok egyértelműen háttérbe szorultak. Ezt követően jött létre 1924-ben a Hegyi Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság, amelynek része volt többek között Csecsenföld, Ingusétia, Oszétia, Kabardia, Balkárföld és Karacsajföld. Vezetőik a bolsevikok támogatói voltak, akik továbbra is a lenini vezetés által hirdetett önrendelkezési jog megadásában hittek.[8]

A térség pacifikálása „nehezen ment” és hosszú időt vett igénybe, aminek kulturális és vallási okai egyaránt voltak.[9] 1925-ben Alekszandr Mikojan vezetésével zajlott a Csecsenföld pacifikálását célzó operáció. Utóbbiban a titkosrendőrség és a katonai erők is részt vettek. A terület specifikumaként a mindennapi életben is fontos szerepet vállaló vallási vezetőket maguk mellé állították, majd Szibériába deportálták, vagy kivégezték őket.[10]

Az 1930-as években újabb változások történtek. 1934-ben hozták létre a Csecsen-Ingus Autonóm Köztársaságot, melyhez oroszok lakta területeket is csatoltak, elősegítve a térség russzifikációját. Ezt segítette elő a „vajnah” mint népelnevezés is, ami ekkor jelenik meg első alkalommal a diskurzusban. A „vajnah” fogalom a csecsen és az ingus népet együttesen takarta, ami a ’30-as évek nemzetiségpolitikájának részét képezte. A russzifikáció érdekében 1938-ban bevezették a cirill ábécét az autonóm köztársaságban, majd egy évvel később, 1939-ben az oroszt kötelező nyelvvé tették a közoktatásban. Továbbá az iszlám vallás befolyásának visszaszorítása érdekében tiltották a hitoktatást és a Mekkába irányuló zarándoklatot is.

A kollektivizáció

A kollektivizáció szorosan összefüggött az 1920-as évek végén jelentkezett gabonahiánnyal és az időjárásnak köszönhető rossz gabonaterméssel. A Csecsen-Ingus Autonóm SZSZK az első területek egyike volt, ahol végrehajtották a kollektivizációt. Az adatok szerint 1930-ban közel 20 000 kulák parasztot telepítettek ki az Észak-Kaukázusból. Az érintettektől elkobozták vagyonukat, és – akár családjukkal együtt – Észak-Szibériába deportálták őket.[11]

A hegylakó társadalom többsége „értetlenül” állt az események előtt, ugyanis vallási okokból számukra a „magántulajdon” fogalma ismeretlen volt.[12] A kollektivizáció ismételten a társadalom ellenállását váltotta ki.[13] Az új intézkedés értelmében felszámolták a gazdasági életben is fontos szerepet játszó „idősek tanácsát”, amit a tradícióik elleni lépésként értékelt a társadalom. Válaszlépésként előfordultak lázadások. Ehhez az időszakhoz 69 „terrorakciót” kötnek, melyek során közintézményeket foglaltak el, és hivatalos személyek ellen követtek el erőszakos cselekedeteket.

A kollektivizáció leállítása mellett az 1920-as években tett ígéretek gyakorlatban történő megvalósítását követelték. A szovjet vezetés „békedelegációt” küldött Moszkvából, hogy véget vessen a lázadásoknak. A tárgyalás kettős eredménnyel járt, ugyanis a megállapodás megkötését követően a GPU megjelent a csecsen delegáció vezetőjének otthonában. Ezt követően a lázadók a dzsihád észak-kaukázusi formáját, a „gazavatot” hirdették meg.[14] A meghirdetett gazavat során a lázadók leszámoltak többek között a GPU csecsen körzetbeli vezetőjével. A gazavat általános felkeléssé bontakozott ki a térségben, aminek következményeként a ’30-as években 35 000 embert börtönzött be a szovjet vezetés.[15]

Elmondható tehát, hogy a Kaukázusban agresszív kollektivizáció történt, aminek következtében 1938-ra közel 500 „kollektív farm” jött létre.[16]

A második világháború időszaka

A második világháború második évében, 1940-ben Kasan Iszrailov vezetésével egy felkelés vette kezdetét az autonóm köztársaságban.[17]

A térségbe érkező náci Németország hadserege által kínált vallási függetlenség, a mecsetek építése, továbbá a „kollektív farmok” megszüntetése megegyezett a csecsen felkelők céljaival. Fontos azonban kiemelni, hogy a fasiszta hadsereg egyetlen területet tudott uralma alatt tartani az Észak-Kaukázus nyugati részében. Ez a terület Malgobek volt, amelyet többségében oroszok laktak.[18]

A csecsen és az ingus nép későbbi tragikus sorsának alakulása szempontjából fontos ismertetni a következő eseményt. A náci megszállók a grozniji olajfinomító megszerzése érdekében a fogva tartott csecsen és ingus katonákat a német titkosszolgálat irányításával egy szabotázsakció keretein belül bizonyos falvakba küldték. A cél az volt, hogy a front másik oldalára átdobott harcosok segítségével – a saját terveiknek megfelelően – képezzék ki a lakosságot. A szakirodalom szerint ily módon körülbelül száz gerillaharcos csatlakozott a megszálló náci csapatokhoz.[19]

Ezzel ellentétben a Csecsen-Ingus Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság közel 12 millió rubellel támogatta Moszkvát a második világháború során. Mindezeken túl 17 000 férfi csatlakozott önkéntesként – „különítmény”-t alkotva – a Vörös Hadsereghez. A hadtestek irányításában/vezetésében hét csecsen és ingus tábornok vett részt, akik a későbbiekben a második világháború idején tanúsított hősiességük okán kaptak kitüntetést.[20]

 

 



[1] Kiss Adrienn: Konfliktusok és önrendelkezés a Kaukázusban. In: Hadtudomány, 2016. 26. évfolyam, 130.

[2] Северо-Кавказский федеральный округ hivatalos weboldala. Link: http://skfo.gov.ru/district/ (Utolsó hozzáférés: 2022.04.27.)

[4] Lars Karl: Egy meg- és kitalált lázadó. Samil imám este az Orosz Birodalommal és a Szovjetunióval, 1859−1953. In: Világtörténet, 2014. 3. 483−484.

[5] Gyóni Gábor: A történelmi Oroszország népei. Adattár. Russica Pannonicana, 2011. 164−165.

[6] Minority Rights Group International. Ingush. Link: https://minorityrights.org/minorities/ingush/ (Itolsó elérés: 2022.06.01.)

[7] Gyóni Gábor, 2011: 162−163.

[8] John Dunlop: Russia Confront Chechnya. Roots of a separatist conflict. Cambridge University Press, 1998. 41−44.

Gyóni Gábor, 2011: 165.

[9] Uo.

[10] John Dunlop, 1998: 44−46.

[11] Krausz Tamás, Bartha Eszter (szerk.): A sztálinizmus hétköznapjai. Tanulmányok és dokumentumok a Sztálin-korszak történetéből. Nemzeti Tankönyvkiadó, 2003. 40−41., 55.

[12] John Dunlop, 1998: 49−50.

[13] Krausz Tamás, Bartha Eszter (szerk.), 2003: 57.

[14] Gerencsér Árpád, Siposné Kecskeméthy Klára: Kaukázusi Emirátus (Imarat Kavkaz). Az Észak-Kaukázus ISIS-e. In: Hadtudomány. 31. évfolyam, 2. szám, 2021. 14.

[15] John Dunlop, 1998: 49−56.

[16] Uo.

[17] John Dunlop, 1998: 58−61.

[18] Uo.

[19] Uo.

[20] Uo.

A csecsen és ingus nép sorsa a szovjet időkben I. 

Illusztrációk forrása:

1. Samil imám (1797-1871)
Link: https://www.eng.kavkaz-uzel.eu/articles/48118/ (utolsó elérés: 2022. 06.01.)
2.     2. Jevgenyij Jevgenyjevics Lanceray (1875-1946) orosz festő, szobrász és grafikus illusztrációja (1916) Lev Tolsztoj Hadzsi Murat c. művéhez
Link: https://arzamas.academy/materials/1533 (utolsó elérés: 2022. 06.01.)


 

 
Cimkék: Csecsenföld, Ingusföld, Samil imám, Gyenyikin, Kasan Iszrailov
Országok:
Megosztás:
Add a Facebook-hoz

 

Oroszvalosag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat