OROSZVALOSAG.HU


Ukrán SzSzK és szovjethatalom, 1917-1933. I.

  |  2022-04-19 09:08:18  |  
Gyóni Gábor

Ukrán SzSzK és szovjethatalom, 1917-1933. I.

Ukránosítás és oroszosítás

Ukrán SzSzK és szovjethatalom, 1917-1933. I.

Sztolipin szobrának ledöntése Kijevben, 1917 március

A 20. század elején a mai ukránok elődei Ausztria-Magyarország és az Orosz Birodalom területén éltek. A századfordulón 3,3 millió „rutén” élt Ausztriában (Galíciában, Bukovinában), az Orosz Birodalomnak pedig második legnagyobb népe volt a korabeli hivatalos terminológiával „kisorosznak” nevezett, több mint 22 milliós ukránság. Az oroszországi ukránok nemcsak a mai Ukrajna területén alkottak (anyanyelvi) többséget, hanem a Kubány-vidékén is. Részben a telepítési programok következtében sok ukrán került Szibériába, az orosz Távol-Keletre, és Közép-Ázsiába is: Oroszország ázsiai területein több mint egy millió ukrán élt a 20. század elején.

A 19. században kiteljesedő ukrán nemzeti eszme a 20. század elejére olyan erőssé vált, hogy az ukrán nemzetállam létrehozását is komoly célként tűzhette ki; főleg azt követően, hogy mindkét birodalom megroppant az első világháború következtében.

Talán nem túlzás kijelenteni: a polgárháborúba zuhanó Oroszországban Ukrajna területe szenvedett mindennél többet. Keresztül-kasul vonuló frontvonalak, hatalomváltások (1917 és 1920 között Kijev tizennégyszer cserélt gazdát; a várost a vörösök, a fehérek, az ukrán nacionalisták, a németek, a lengyelek is hosszabb-rövidebb ideig uralmuk alatt tartották), terror, pogromok tizedelték népességét, különböző népköztársaságok alakultak ki területén.

Ukrán SzSzK és szovjethatalom, 1917-1933. I.

Német őrségváltás Kijev főterén, 1918-ban

1921-ben, a lengyel-orosz háború lezártával, a határok kijelölésével Varsó és Moszkva (már nem először a történelem során) felosztotta egymás között az ukránlakta területeket. A hol az oroszokkal (1917), hol a németekkel és osztrákokkal (1918), hol a lengyelekkel (1920) együttműködni kívánó ukrán nemzeti mozgalom vereséget szenvedett. A független ukrán nemzetállamot nem sikerült megvalósítani. A Szovjetunión belül mégis létrejött az ukrán szovjet köztársaság, a mai Ukrajna jogelődje.

Az Ukrán SzSzK-ban alkalmazott nemzetiségi politika összhangban volt azokkal a tendenciákkal, amelyek általában a Szovjetunió nemzetiségi politikáját jellemezték.

Az 1920-as évek elején a szovjet nemzetiségi politika az ún. korenyizáció (a koreny ’gyökér’ szóból) programjának jegyében zajlott. Ennek a szándéka az volt, hogy leszámoljon az orosz „birodalmi sovinizmussal”, pozícióba juttassa a nemzetiségi kádereket, előmozdítsa a nemzetiségi kultúrák fejlődését, mi több, a nemzetiségi köztársaságokban többségbe juttassa a „titulárissá” vált népeket.

Így az Ukrán SzSzK esetében azzal számolt, hogy az orosz többségű ukrajnai városok a szovjet nemzetiségi politika következtében el fognak ukránosodni (ami be is következett).

Az Ukrán SzSzK-t a nemzetiségi kérdésben is elfoglalt jelentősége okán – hisz jelentős részben éppen az ukrán nemzettudat megkerülhetetlensége tette szükségessé a korábbi Oroszország föderatív átalakítását – a korenyizáció mintaköztársaságának tekintették. A program Ukrajna kapcsán külön is felhívta a figyelmet az ukrán nyelv kötelező oktatására a pártiskolákban, az iskolák ukrán nyelvű tankönyvekkel való ellátására, s előírta: minden pártiskolát végzett embernek tudnia kell „írni, olvasni, és kifejezni magát ukrán nyelven”. Előírta, hogy „maximálisan” csökkenteni kell az orosz nyelven kiadott könyvek számát.

Ukrán SzSzK és szovjethatalom, 1917-1933. I.

Ukrajna 1917-1918-ban

Az ukránosítás politikája ott hozott sikert, ahol az ukrán nemzettudat amúgy is már mély gyökereket eresztett, míg Kelet-Ukrajnában vontatottan haladt. Vannak adatok arra vonatkozóan, hogy az oroszajkú pártszervek demonstratív módon ignorálták az ukrán nyelvet, nem voltak hajlandóak ukránul beszélni. 1926 tavaszán mindenesetre az ukrán pártvezetés I. V. Sztálin pártfőtitkárnak számolt be az elukránosítási politika szédítő sikereiről, külön is kiemelve Lazar Kaganovics ukrajnai pártfőtitkár szerepét, akinél többet senki nem tett az elukránosításért.

1926-ban került sor az első teljes szovjet népszámlálásra. Az Ukrán SzSzK ekkor körzetekre (okrug) oszlott, és az összes ukrán többségű volt. Az akkor 29 milliós Ukrán SzSzK lakosságának 80 %-a vallotta magát ukrán nemzetiségűnek, a legnagyobb kisebbség a 2,677 milliós oroszság volt. Az 1920-as években még 1,5 millió zsidó élt Ukrajnában, de a lengyelek száma is megközelítette a félmilliót. Számos város ugyanakkor orosz vagy zsidó többségű volt (orosz pl. Nyikolajev, Odessza, Herszon; zsidó pl. Bergyicsev, Kremencsug, Zsitomir; nyelvi értelemben orosz többségű volt Kijev, a főváros Harkov, és Dnyepropetrovszk, Zaporozsje stb.). Ha ezeket az adatokat összehasonlítjuk a harminc évvel korábbi orosz népszámlálással (1897), akkor azt láthatjuk, hogy az Ukrán SzSzK területén jelentősen előretört az ukrán identitás. 1897-ben az ukrajnai nagyvárosok közül egyedül Poltava volt ukrán többségű, az 1920-as években viszont olyan nagy oroszajkú városokban, mint Kijev és Harkov is, többségbe kerültek az ukrán identitásúak.

A korenyizáció politikájának korrekciója már 1926-ban kezdetét vette, a szovjet legfelsőbb pártvezetés kezdeményezésére. Egy 1926 áprilisi, Kaganovicsnak szánt levelében maga Sztálin kelt az ukrajnai oroszok védelmére, mondván, nem lehet erőszakkal elukránosítani az ukrajnai orosz proletariátust, mert ez egyfajta nemzetiségi terror lenne.

1927 elején az ukrajnai kisebbségek (elsősorban az oroszok) az elukránosítási politika korrekcióját kérték, „az orosz lakosság érdekeinek figyelembevételével.” 1927 tavaszán meg is születtek az első korrekciós lépések. Májusban Ukrajna Kommunista (bolsevik) Pártjának Központi Bizottsága elítélte az ukránosítási program egyik fő lebonyolítóját, A. Ja. Sumszkij művelődésügyi népbiztost „nacionalista elhajlás” miatt. A KB megállapítása szerint egyes ukrán pártszervekben „zoológikus gyűlölet” él az oroszokkal szemben, s vannak, akik azt tévesen hiszik, Moszkvával szemben kell meghatározni az ukrán öntudatot. Vagyis a korenyizáció már 1927-től lefékeződött, s mint ahogy az a sztálini Szovjetunióban szokásos volt, gyakran éppen a pártutasítások lelkes végrehajtói lettek a repressziók áldozatai.

Oroszországban is etnikai többséget alkottak az ukránok a Kubány vidék több járásában. A kubányi ukránok is igényt tartottak volna a nemzeti önrendelkezés áldásaira – azonban ezek a törekvések az OSzSzFK területén a hatalom és a helyi nem ukrán népesség ellenállásába ütköztek. Még a korenyizáció hőskorában (1925 tavasz) az ukránok nyelvi törekvései (ukrán iskoláztatás igénye) miatt konfliktusok törtek ki a Kubány-vidéki ukránok és oroszok között.

1926 és 1937 között jelentősen csökkent az oroszországi ukránok száma. 1926-ban még kis híján 8 millió ember tartotta magát ukránnak Oroszországban (s ezzel ők voltak Oroszország legnagyobb kisebbsége), 1937-ben már csak 2,64 millió ukránt találtak Oroszországban. E kedvezőtlen tendenciák nemcsak az oroszországi ukránokra vonatkoztak: a Szovjetunióban 1937-ben csak 26,4 millió ember vallotta magát ukránnak, szemben az 1926-os 31,1 millióval! Magában az Ukrán SzSzK-ban is csökkent az ukránok száma és nőtt az oroszoké. Ez a tragikus csökkenés összefüggésben van azzal, hogy az 1930-as években „rehabilitálódó” és ismét kultivált orosz öntudat (patriotizmus, történelmi emlékezet stb.) nyomán sokan inkább orosz identitásúakká váltak (jól ismert, gyakran előforduló jelenség az ukránok és oroszok identitásváltása – adott politikai helyzet függvényében).

A korenyizáció lefékeződése, a változó politikai-ideológiai széljárás mellett a tradicionális paraszti társadalmat felszámoló erőszakos kollektivizáció is tragikus következményekkel járt az ukrán nép számára.

 

Cimkék: Galícia, Bukovina, korenyizáció, Lazar Kaganovics, ukránosítás, oroszosítás
Országok:
Megosztás:
Add a Facebook-hoz

 

Oroszvalosag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat