Bogdan Hmelnyickij és az 1648-54. évi ukrán mozgalom jelentősége

A jelenkori ukrán historiográfia és a politikai vezetés a mai Ukrajnát a 17. századi „kozák állam” közvetlen utódjának tekinti, központba állítva Bogdan Hmelnyickijt mint a „Haza Atyját”. Vagyis egységesen a 17. századot nevezik meg azon időszak kezdetének, amikortól nyomon követhető az ukrán államiság kialakulása. A 17. század közepétől napjainkig egyaránt pozitív jelzőkkel ruházták fel a hetman személyiségét, aki megteremtette a lehetőségét egy autonóm illetve szuverén ukrán állam létrehozásának.

Az 1648-54. évi ukrán mozgalom idején a felkelők által elért legfőbb eredménynek az 1649-es zborivi egyezmény tekinthető, amelyben a lengyel kormányzat a kijevi, braclavi és csernyihivi vajdaságokat magába foglaló ún. „Kozák-Ukrajnát” vagy „Kozákországot” autonómnak nyilvánította, ahová ezentúl a lengyel közigazgatás hatásköre nem terjedt ki. Ezenkívül Csihirinben kiépült a hetmani adminisztratív szervezet, amely egy szuverén ukrán állam csírájának is tekinthető. Az 1651. évi bila cerkva-i egyezmény rendelkezései azonban jelentős visszalépést jelentettek a zborivi megállapodáshoz képest, ami az ukrán mozgalom hanyatlását jelezte.

1653. október 1-én a Zemszkij Szobor elfogadta a hetmani kormányzat azon indítványát, hogy a cár a „Zaporozsjei Hadat minden földjével és lakosával fogadja a védnöksége alá”, majd az 1654. január 8-i Perejaszlavi Rada Ukrajna Oroszországhoz való önkéntes csatlakozását eredményezte. Az orosz kötelékbe került ukrán területekből kialakult Hetmanátus hivatalos elnevezése a katonai alapon szerveződő Zaporozsjei Had lett. A hetman elméletileg mint egyeduralkodó kormányzott Ukrajnában, hatalmát mégis korlátozta a kozákság az általános gyűlésen (Hadsereg Rada) keresztül, amelyen őt megválasztották, de szükség esetén meg is buktathatták; hűséggel tartozott a Romanov-cároknak, akikre felesküdött; valamint az ortodox egyház befolyása is meghatározó jelentőséggel bírt a hetman politikájában. Ki kell ugyanakkor azt is emelni, hogy 1654 után a Zaporozsjei Had nem az orosz uralkodó által adományozott, hanem „saját jogából” fakadó, az 1648-54. évi ukrán mozgalom idején szerzett privilégiumokkal rendelkezett. Az 1654. évi Márciusi cikkelyek a cár hatalmát a Hetmanátus területén adószedésre, valamint a hetmani külkapcsolatok bizonyos fokú ellenőrzésére korlátozták, miközben a hetmani kormányzat a belpolitikájában önálló jogkörrel rendelkezett.

Bogdan Hmelnyickij külpolitikája

A külpolitika fontos szerepet játszik az állam-és nemzetépítésben, amelynek fontosságát a hetman is felismerte.  Bogdan Hmelnyickij sajátos „többvektorú” diplomáciát folytatott, amelynek 17. századi változatát a polivazallusi jelzővel illethetjük Ez a külpolitika a koraújkorban azon gyengébb és kisebb államokra volt jellemző, amelyek nem tudták tartósan kivívni a függetlenségüket, ezért erősebb idegen uralkodókat keresve próbálták meg elfogadtatni a nemzetközi legitimációjukat. A polivazallusi külpolitika hasonlít azokra a történelmi körülményekre, amelybe Kozák-Ukrajna került a zborivi egyezményt követően. Ezt a szerződést Bogdan Hmelnyickij fontos lépésnek tekintette a kozák állam létrehozásának folyamatában, ugyanis a kozák sereg és a katonai alapon szerveződő adminisztratív szervezet közvetlenül a hetmannak rendelődött alá. Az 1651. évi bila cerkva-i egyezményben azonban már jelentősen behatárolta a hetman diplomáciai mozgásterét a szerződés azon rendelkezése, amelyben a varsói kormányzat felszámolta „Kozák-Ukrajna” viszonylagos külpolitikai önállóságát. Vagyis ebből a megszorításból kiderül, hogy a lengyel kormányzat megítélésében korábban Bogdan Hmelnyickij önálló külpolitikai jogkörrel rendelkezett, amely hatáskör általában a szuverén uralkodók egyik megkülönböztető jegyeként ismert.

Mindenestre a hetman – függetlenül a zborivi és a bila cerkva-i szerződések rendelkezéseitől - 1648-1654 között a csihirini rezidenciájából élénk és Varsótól gyakorlatilag teljesen független diplomáciai tevékenységet folytatott. Bogdan Hmelnyickij külpolitikáját elsősorban az a cél vezérelte, hogy Kozák-Ukrajnát elfogadtassa, mint valamelyik nagyhatalom protektorátusi alárendeltségében álló államot. 1649-ben készen állt arra, hogy miközben továbbra is elismerte maga felett a lengyel uralkodót, mint legfőbb hűbérurát, elfogadja a névleges függést a török szultántól vagy az orosz cártól is. A kozák vezető valójában kettős politikát folytatott, de feltehetőleg az ún. „török alternatívát” erődemonstrációnak szánta Moszkva támogatásának elnyerése érdekében. Végeredményben a hetmani kormányzat állandósuló tárgyalásai a szultánnal és a krími kánnal fontos stimuláló tényezőnek bizonyultak a Zemszkij Szobor 1653. évi döntésében Ukrajnának a „cár kezébe fogadásáról”.

A hetman diplomáciai jogköre másképp alakult a valóságban, mint ahogyan az 1654-es Márciusi cikkelyekben meg lett határozva, azaz nemcsak az ún. baráti államokkal tartott fenn önállóan külkapcsolatokat. Az Ukrajna birtoklásáért 1654-ben kirobbant orosz-lengyel háború idején Bogdan Hmelnyickij többször is tanúlejét adta azon meggyőződésének, hogy a Moszkvával kialakított viszonyukat kölcsönös katonai szövetségen alapuló vazallusi kapcsolatnak tekinti és ezen az alapon jogot formálhat a mindkét államot érintő külpolitikai kérdésekbe való beleszólásra. A hetmani kormányzat kezdettől fogva igyekezett diplomáciai kapcsolatokat és lehetőség szerint szövetséges viszonyt létesíteni X. Károly svéd királlyal, IV. Mehmed szultánnal, Mehmed-Girej krími kánnal és II. Rákóczi György erdélyi fejedelemmel.

Miután az orosz kormányzat 1655-ben fegyverszüneti egyezményt kezdeményezett Lengyelországgal az ukrán vezetők tudta illetve megkérdezése nélkül, a „magára maradt” kozák vezető úgy érezte, hogy a cár elárulta őt, mert jóllehet ő Moszkvától független diplomáciai tárgyalásokat folytatott Oroszország ellenségeivel az 1654-es egyezményben foglaltakkal ellentétben, mégis mindvégig hű maradt a Romanovokhoz. Sértve érezte magát, mert az orosz uralkodó - a hetman többszöri kérése ellenére - nem nyújtott katonai segítséget a déli fronton harcoló kozákoknak, holott a cárnak a hetman szerint, mint hűbérúrnak, kötelessége lett volna megvédenie a vazallusát, a Zaporozsjei Hadat. A cári kormányzatban csalódott Hmelnyickij ettől kezdve egyre gyakrabban adott hangot azon véleményének, hogy a Zaporozsjei Hadnak önvédelmi okokból jogában áll önálló külpolitikai irányvonalat követni. A hetmani kormányzat ügyesen politizált, mert a Moszkvától független diplomáciája és egy újabb lengyelellenes koalícióhoz csatlakozása ellenére sem szakított véglegesen a cári udvarral.

Megállapíthatjuk tehát, hogy a Bogdan Hmelnyickij diplomáciai tevékenységének legfőbb jellemvonása 1648-tól kezdve elsősorban abban mutatkozott meg, hogy – az ukrán államiság megteremtésére és legitimálására irányuló törekvéseket szem előtt tartva – megpróbált lavírozni Oroszország, Lengyelország, Svédország, az Oszmán Birodalom és a Krími kánság között és gyakorlatilag teljesen önálló politikát folytatott, nem egyszer átlépve a Márciusi cikkelyekben előírt kereteket. 1654 után továbbra is többvektorú maradt Hmelnyickij külpolitikája, aminek segítségével meg akarta erősíteni a Zaporozsjei Hadat, mint a nemzetközi kapcsolatok teljes értékű alanyát. A polivazallusi politika eredményes alkalmazásának köszönhetően 1657-ig sikerült a hetmannak megszilárdítani Ukrajna geopolitikai helyzetét, mint egy elvileg független államét, amely csak névlegesen függött a térség egyes uralkodóitól.

A hatalom reprezentációja Bogdan Hmelnyickij kormányzása idején

2004-ben Ukrajnában a Perejaszlavi Rada 350. évfordulóját méltóképpen ünnepelendő, Lengyelországból az Ukrán Nemzeti Történelmi Múzeumba szállították Hmelnyickijnek a 17. század közepén az Oszmán Birodalomban készített bulaváját, amely hetmani jelvény fontos részét képezte az „Ukrajna a 21. században” nevű alapítvány által megszervezett „Bogdan Hmelnyickij hetmani jelvényei és személyes tárgyai” elnevezésű ideiglenes kiállításnak. Az alapítvány képviselője – Bogdan Gurbszkij – a következőképpen foglalta össze ezen történelmi ereklye jelentőségét.

„… a bulava az ukrán népnek az egyenlőségért és a függetlenségért folytatott harcát szimbolizálja…Éppen Bogdan Hmelnyickij bulavája egyesítette annak idején Ukrajnát, ami ma is arra késztet minket, hogy egyesüljünk…”

A kiállításon megkülönbözetett szerepet játszó hatalmi jelvények közül a hetmani hatalom elsődleges jelképeként szolgáló bulavát a hetman a török szultántól, a zászlót a lengyel királytól, míg a szenteltvíztartó serleget az orosz cártól kapta. Mi sem jelzi jobban Bogdan Hmelnyickij többvektorú külpolitikáját, mint a hetman klenódiumainak eltérő eredete. Fontos továbbá azt is megjegyezni, hogy valójában a kozák vezető a kormányzása során több bulavával is rendelkezett: 1649-ben a lengyel király – János Kázmér – ezüstből készült bulavát adományozott Bogdan Hmelnyickijnek; a török szultántól 1653-ban kapott bulava igazgyönggyel és drágakövekkel volt befedve; 1654-ben pedig Alekszej Mihajlovics cár Vaszilij Buturlin bojár által küldte Bogdan Hmelnyickijnek az első orosz  bulavát, amelynek a felirata méltatta a hetmannak a pravoszláv vallás védelmében folytatott hőseies küzdelmét, amely harcát immár a cári hatalom zászlaja alatt folytathat.

Az 1648-54. évi ukrán mozgalom kezdeti sikereit követően Bogdan Hmelnyickij részéről előtérbe került a hetmani hatalom isteni eredetének hangsúlyozása, 1649 elején a kozák vezető felvette a „…Bogdan Hmelnyickij, Isten kegyelméből a Zaporozsjei Had hetmanja…”  titulust, ami által mintegy hangsúlyozni kívánta hatalma legitim és szuverén jellegét, és egyben megalapozni az örökletes hetmanátus bevezetésére tett törekvéseit. A hetman kezdett eltérni a választás elvétől, amikor egyre gyakrabban maga nevezte ki a főbb kozák vezetőket. Egyre ritkábban hívta össze a Hadsereg Radát - a kozákok általános gyűlését - és a fontosabb ügyekben egyedül vagy a Sztarisna Radával együtt döntött. Jóllehet a Hadsereg Radának a hetmani hatalmat korlátozó szerepe formálisnak tekinthető, ugyanakkor jelentősége elsősorban a Hetmanátust illetve a hetmani kormányzatot legitimáló funkciójában mutatkozott meg.  

1652 júniusától felgyorsult Bogdan Hmelnyickijnek az örökletes hetmanátus és a monarchikus forma kialakítására irányuló tevékenysége. A hetmani tisztségre leginkább alkalmas Tyimofej fia korai halála, majd kisebbik fia, Jurij fiatal kora és alkalmatlansága a hetmani teendők ellátásához, valamint Bogdan Hmelnyickij halála azonban ellehetetlenítette a dinasztia- és monarchiaalapítási kísérleteket. Problémát jelentett továbbá, hogy a hetmannak állandó háborús körülmények között kellett kormányoznia, ami egyrészt jelentősen megnehezítette az ukrán államiság megteremtését, ugyanakkor szükségessé tette a hetmani hatalom centralizációját, amely körülmény tekintélyelvű jelleget kölcsönzött a hatalmának.

Összegzés

Vitathatatlan ténynek tekinthető, hogy a Bogdan Hmelnyickij nevéhez köthető 1654. évi perejaszlavi egyezmény az ukrán államiság kialakulásának folyamatában az egyik fontos mérföldkőnek tekinthető, de az állam megteremtését jelentősen lelassította az a körülmény, hogy Ukrajna „három tűz” közé szorult a szomszédos államok – Rzeczpospolita, Oroszország, Oszmán Birodalom – szorításában. Mindenesetre az 1648-54. évi „összukrán” mozgalom először teremtett nagy történelmi lehetőséget a szuverén ukrán állam a kialakulásához.

(Az írás a következő kötetben megjelent tanulmány rövidített változata: Bene, Krisztián; Huszár, Mihály; Kolontári, Attila (szerk.) A pécsi ruszisztika szolgálatában. Bebesi György 60 éves. Pécs: PTE BTK TTI MOSZT Kutatócsoport (2018), 224-234.)