“Északhoz közel él egy bizonyos nép, amelyet görögül rúsziosznak neveznek a külsejük miatt, mi viszont nordmannoknak hívjuk őket a lakhelyük után, hisz a “nord” teuton nyelven északot jelent, a “man” pedig férfit. E nép királya egy Inger nevezetű (Igor kijevi nagyfejedelem (912-945), összegyűjtött több mint ezer hajót, és Konstantinápolyba ment.” - ez a feljegyzés a cremonai Liudprand püspök írásából származik, aki I. Ottó német király megbízásából követként teljesített szolgálatot Bizáncban. Ez az egyik leírás a fiatal kijevi állam első fejedelmeinek portyázó hadjáratairól a római birodalom akkori székesfővárosa ellen. Kik azok a ruszok? Hogyan jött létre a Kijevi Rusz állama, és mit lehet tudni az orosz őstörténetről? Hogyan alakult ki a kelet-európai sztyeppén élő keleti-szláv törzsekből az óorosz állam? Ez a tanulmány ezekre az izgalmas kérdésekre keresi a választ.

 

Virágkorát éli a különböző népek őstörténetének kutatása, és a források szűkössége miatt nagy tere van a különféle ideológiáknak, amelyeket hol alátámasztanak, hol cáfolnak a történelmi források. Az orosz őstörténet egyik legfőbb problémáját röviden normannkérdésnek nevezik az orosz történészek. Ennek lényege az a kérdés, hogy a ma önmagát „soknemzetiségű és sokfelekezetű” államként definiáló Oroszországot létrehozó nép gyökerei vajon a lakosság javarészét kitevő keleti szlávoktól vagy az eleve több etnikum keveredéséből létrejött ruszoktól erednek?

A normannkérdés vitája a 18. században kezdődött a kor két kiemelkedő orosz tudósa, Lomonoszov és a német származású, de Oroszországban, a Tudományos Akadémián tevékenykedő történész, Müller között. Ez a kérdés aztán többször előkerült és hol az anti-normannista szemlélet kerekedett felül, amely az orosz állam szláv eredetét vallja, hol pedig a normannista szemlélet, amely a Rusz skandináv gyökereit hangsúlyozza. A 19. század harmadik negyedében a szlavofil-nyugati vitában a normann-kérdés újra erősen a viták középpontjába került. Ekkor a szlavofil álláspont állt győzelemre, amely az államalapítás kapcsán a szlávok prioritása mellett foglalt állást, majd a vita elült. A huszadik század elején aztán egy Gottier nevű történész azt írta, hogy az előkerült nagy mennyiségű régészeti leletanyag a vitát végképp eldöntötte a normannisták oldalán, de a harmincas-negyvenes években a kozmopolitizmus elleni harc jegyében megint a viták előterébe került. Akkoriban a skandinávok kelet-európai jelenlétét többen egyszerűen letagadták a nagy mennyiségű régészeti anyag és írott források ellenére is.

A szovjet antinormannizmus a keleti-szláv állam délorosz, Dnyepr melléki eredetét feltételezte. A marxista történelemszemlélet alapján álló történészek többsége az 1950-es években a Közép-Dnyeper vidékén talált leleteket, mint a szláv kultúra maradványait, az ősi Ruszból származóknak tekintette, és a normannista állásponttal szemben azt vallották, hogy külső tényezők (azaz a varégok, akikről az alábbiakban lesz szó) nem tudták volna rákényszeríteni az államiságot. A szovjet történészek (Ribakov) feltételezése szerint a Dnyeper mentén szláv törzsszövetség létrejötte előzte meg a Kijevi Rusz államiságot.

A 80-90-es években óriási mennyiségű forrás – úgy iratanyag, mint régészeti lelet, nyelvészeti kutatások, numizmatika – világossá tette, hogy a skandináv varégok jelenléte egyértelmű volt Kelet-Európában, és az orosz társadalom kialakulásában is fontos kulturális-gazdasági-katonai szerep jutott nekik. Természetesen túlzás lenne azt állítani, hogy a skandinávok alapították az óorosz államot. De a folyami magisztrálok felfedezésében és hajózásában – amely a kor legfontosabb közlekedési útvonala volt a térségben – kétségkívül úttörő szerepet játszottak: a folyók mentén a teljes szállítmányozási és kereskedelmi infrastruktúra kialakításában részt vettek. A skandinávok elsősorban a jó minőségű prémek és a kereskedés lehetősége miatt érkezhettek keleti szláv területekre, továbbá nagy szerepe volt az úgynevezett „varégoktól a görögökig” tartó, azaz a Baltikumtól a Fekete-tengerig vezető kereskedelmi útnak. Ez azért kapott hangsúlyos szerepet, mert a Levantei kereskedelmi útvonal a muszlim hódítások miatt használhatatlanná vált. Így a skandinávok keleti szlávok lakta területeken keresztül bonyolították a római birodalommal a kereskedelmet, így kerültek egymással szoros kapcsolatba.

A középkori írott forrásokból, melyek javarésze skandináv területekről származik, továbbá arab utazóktól és a bizánci történetírók tollából, valamint a kijevi barlangkolostorban élő Nyesztor szerzetes őskrónikájából is értesülhetünk az oroszok őstörténetéről – ezekből ugyanazokat a következtetéseket lehet levonni a ruszok eredetét illetően. Ezen források legtöbbje külön említi a szláv törzseket (drevljánok, poljánok, szeverjánok dregovicsok, krivicsek és radimicsek stb.) és az őket adóztató varégokat, akiket más helyen ruszoknak neveznek a források - ők egy harcosokból és kereskedőkből álló skandináv nép. A bizánci császár udvarában külön elitalakulatot képeztek ezekből a skandináv harcosokból, a szláv területeken pedig ennek a törzsnek a tagjairól olvashatjuk, hogy időnként a lakosság fosztogatásában vettek részt. Ladoga városának felgyújtását is nekik tulajdonítja az egyik skandináv szkaldvers, másrészt viszont a Nyesztor krónika leírja Rurik (a varég vezér) és fivérei szláv földekre történő behívásának történetét, aminek célja az volt, hogy uralkodjon a szláv törzsek felett: „A 6370. évben (az oroszok Nagy Péterig a bizánci időszámítást használták, ami úgymond „a világ teremtésétől” számolta az időt. A Gergely naptár szerint 862.) elűzték a varégokat (a szlávok, és csúdok, azaz finnek) a tengeren túlra, és nem fizettek nekik adót, és saját maguk fogtak saját kormányzásukhoz. De nem volt köztük egyetértés, és az egyik nemzetség a másik ellen tört, viszályok voltak köztük és egymás ellen kezdtek hadakozni. És így szóltak egymáshoz: „Keressünk magunknak fejedelmet, aki uralkodik rajtunk, és jog szerint bíráskodik felettünk.” És elmentek a tengerentúlra a varégokhoz, a ruszokhoz. Ezeket a varégokat ugyanis ruszoknak nevezték, mint ahogyan másokat svédeknek, norvégoknak és angoloknak, megint másokat meg gótoknak, hát ezek is így kapták a nevüket. A csúdok (finnek) szlávok, krivicsek, és veszek (szláv törzsek) így szóltak a ruszokhoz: „Földünk hatalmas és gazdag, de nincs benne rend. Gyertek, legyetek a fejedelmünk, és uralkodjatok rajtunk! Kiválasztottak három fivért nemzetségükkel együtt és azok magukhoz véve az összes ruszt, eljöttek. Rurik, a legidősebb Novgorodban, a második, Szineusz Beloozeroban, Truvor Izborszkban telepedett le. És ezekről a varégokról kapta Rusz Földje (Russzkaja Zemlja) a nevét. A novgorodiak, ezek varég nemzetségű emberek, bár korábban itt szlávok voltak. Két év múltán Szineusz és a testvére, Truvor meghalt, és a hatalmat egyedül Rurik szerezte meg, aki felosztotta emberei közt a városokat, az egyiknek Polockot, a másiknak Rosztovot, amannak Beloozerot adta. A varégok ezekben a városokban jövevények, mivel Novgorod első lakói szlávok voltak, Polocké krivicsek, Rosztové a merják Beloozeróé a veszek, Muromé a murom törzse. És mindezeken Rurik uralkodott.” Az első orosz krónika tehát, azaz a Nyesztor-krónika, amely 1117-ig tudósít a Kijevi Ruszban történtekről, úgy tűnik, teljes egészében alátámasztja a normannisták álláspontját. Az első orosz uralkodói dinasztia, a rurikidák ősei tehát nem a szláv törzsek közül került ki, hanem egy varég harcos (más források szerint inkább kalózvezér) családjából.

Szili Sándor történész szerint a ruszok szerepe a Kijevi Rusz állam kialakulásában a nyolcadik századtól kezdve ekként alakult:

1) A ruszok: adóztató skandináv (svéd) harcosok vagy kereskedők, akik a prém és a kereskedelmi útvonalak használata céljából keleti-szláv területekre érkeztek. Ebben az időszakban a rusz kifejezés etnikai konnotációt hordozott.

2) A 9-10. században az óorosz állam kialakulása a szláv törzsszövetségből és a fejedelem druzsinájából (fegyveres kíséretéből). Ebben a laza, államiságnak még bajosan nevezhető, de egyre inkább egységes térségben az elitet ruszok képezik – itt etnikai fogalom helyett már társadalmi státuszt jelent a rusz kifejezés.

3) A kijevi államiság megszilárdulásával létrejön az egyre inkább egységes óorosz nép a keleti szlávokból és a társadalom elitjét képező ruszokból.

A szláv népeknek, amelyek az őskrónika állítása szerint meghívták Rurikot, a 6-10. század közötti időszakból alig maradtak fenn történeti emlékei, egyrészt az írott emlékek hiánya miatt, másrészt tárgyi emlék is csak nagyon korlátozott mennyiségben maradt fenn a temetkezési szokásaik miatt. A pogány szláv törzsek ugyanis a temetkezéskor az elhunytak legtöbb értékét, sőt kedvenc feleségét vagy rabnőjét is elégették. Ebből fakadóan, ha meg akarjuk ismerni történetüket, olyan írásokra vagyunk kénytelenek hagyatkozni, amelyek említik a szlávokat. Ide tartoznak a skandináv írásos források: a szagák (13. század), melyeket orosz nyelven is lehet olvasni, ilyen például Erl Eirik 1010-es Aldergjuborgi (ladogai) hadjárata, melynek során felégeti a várost. Fontos emlékek a svéd rúnafeliratos sztélék, amelyek a 9. századtól említik a mai Oroszország területén „kalandozó” skandinávok tetteit. Az ezeken szereplő helységnevek a mai Oroszország területéről: Gardariki - magának a keleti szlávok lakta térségnek a megnevezése, Novgorod-Holmgard, Ladoga-Aldegjuborg. A kereskedők és harcosok utazásainak gyakori célpontja, Bizánc-Grikkland is előfordul a sztéléken, mint az utazás célpontja, azonban az elnevezés etimológiája is szláv nyelvi hatásról árulkodik. Aki katonai szolgálat céljából, vagy kereskedni, fosztogatni indult Bizáncba, általában megtalálta a számítását, és óriási haszonnal tért haza. Annak tiszteletére, aki nem élte túl a kalandot, a családja –az eltemetés helyétől függetlenül – gyakran sztélét (emlékoszlopot) állíttatott, és ezen a halála körülményeit is leírták. Ilyen módon megállapítható, hogy a mai Oroszország területe kedvelt és gyakran látogatott célpontja volt a skandináv kalandoroknak, vikingeknek, hiszen elég sok sztéléfeliraton taláható a Gard (orosz) területeken elhunyt vagy meggazdagodott férfiak emlékezete. Ilyen például a södermanlandi Gripsholmban talált sztéléfelirat, amely így szól: „Tóla emeltette e követ a fiának Haraldrnak, Yngvarr fivérének (svéd viking vezér). Bátran útra keltek aranyért a távolba, és keleten megetették a sasokat (ez azt jelenti, hogy csatában harcoltak és elestek). Meghaltak délen, Serklandban.” Ez a 11. századi gránitba vésett rúnafelirat a híres viking vezér, Yngvarr fivérének állít emléket. Ők ketten - társaikkal együtt - Bölcs Jaroszláv kijevi fejedelem udvarában éltek és több éves szolgálatuk után valószínűleg portyázó hadjáratban vesztették életüket a Fekete- vagy Kaszpi-tenger vidékén.

Későbbi források, skandináv források, - azaz szkaldversek, szagák vagy például Olaf Haraldsson legendája már a Kijevi Rusz állam idejéből, a kereszténység felvétele utáni korszakból maradtak fenn, a 10.-11.századtól kezdve - és szépen példázzák a kijevi uralkodó, Bölcs Jaroszláv skandináv kötődését, akinek feleségét Ingigerdnek hívták. Ilyen módon tehát megállapíthatjuk, hogy a Kijevi Rusz a keleti szlávok, a normann-varégok, és más etnikumok összeolvadásából létrejöttállamalakulat volt, amelynek lakói önmagukat „russzkijnak” (vagyis rusz földjéről származónak) nevezték, és ez az önelnevezés terjedt el a szomszédos államok szóhasználatában. Ily módon jöhetett létre az óorosz állam, Kijev központtal.

 

Felhasznált irodalom:

А.Н. Слядз: Византия и Русь: опыт военно-политического взаимодействия в Крыму и Приазовье (XI-XII века), Санкт-Петербург Москва 2014

Елена Мельникова: Скандинавские рунические надписи - Академия Наук СССР, Институт Истории, 1977.

 

Normannkérdés az orosz történelemben forrásgyűjtemény, Szvák Gyula főszerkesztő, Szili Sándor szerkesztő, Russica Pannonicana, 2009.

Régmúlt idők elbeszélése, A Kijevi Rusz első krónikája, Balassi Kiadó 2016

 

Cimkék: normannkérdés, Kijevi Rusz, rusz

Országok: Ukrajna Oroszország