Éppen 30 éve, 1987. október 21-én történt a moszkvai pártbizottság első titkára, Borisz Jelcin nevezetes fellépése a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának (SZKP KB) ülésén. A Szovjetunióban hosszú ideje ez volt az első nyilvános, a párt legfelső vezetését érintő kritikus fellépés. A felszólalás után Jelcint eltávolították vezető beosztásaiból, de a Jelcin-ügy 1987 októberében, novemberében olyan változásokat indított el, amelyek jelentőségét akkor kevesen látták.

Az SZKP KB plénumának témája eredetileg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 70. évfordulójának megünneplése lett volna, Jelcin felszólalására az ülés végén, mintegy váratlanul került sor. A moszkvai párt feje az SZKP munkastílusát bírálta, miszerint túlságosan elburjánzott a bürokratizmus, hogy hiányzik az „alulról jövő kritika”, és azt kifogásolta, hogy egy ember a kritikán kívül esik (utalás Gorbacsovra).

A felszólalás után a plénum résztvevői nekiestek Jelcinnek, és azt javasolták a moszkvai pártnak, váltsák le az első titkárt. Másnap a párt lapja, a Pravda úgy jelent meg, hogy a plénumról szóló részletes beszámolójában egy szóval sem említette Jelcin felszólalását. Annak ellenére, hogy hivatalos információ nem volt erről, Jelcin kritikus felszólalásának a híre futótűzként terjedt Moszkvában. Ekkor alapozódott meg Jelcin ellenzéki nimbusza. Néhány ember tüntetett is Jelcin mellett Moszkvában és Szverdlovszkban, de őket elvitték a rendőrök. Többen követelték levelekben, petíciókban, hogy tegyék közzé Jelcin felszólalását. A nyugati és az emigrációban levő orosz sajtó gyorsan felkapta az esetet, Jelcin neve nemzetközileg is ismertté vált.

A szovjet hivatalos sajtóban csak november 12. után kezdtek foglalkozni az esettel, elítélve Jelcin „hibás” politikai nézeteit. Az ellenzéki érzelmű oroszok ekkor biztosan meggyőződhettek arról, hogy a párt ismert emberei között is van egy hozzájuk hasonlóan kritikusan gondolkodó személy.

Mivel Jelcin felszólalásának hivatalos változata továbbra sem jelent meg, a beszéd szamizdat változatokban kezdett terjedni, de ezek a szövegek olykor a kívánatosat adták ki a valóságnak, azaz hamisak voltak, és olyan bátor kritikát adtak Jelcin szájába, amit az nem is mondott. 2011-ben Mihail Poltoranyin, aki 1987-ben a Moszkovszkaja Pravda főszerkesztője, később pedig, Jelcin elnöksége alatt sajtóügyi miniszter volt, elismerte, hogy az egyik fake-beszédet ő írta, úgy, hogy az tetszen a népnek. De több álbeszéd is kerengett, volt, amelyben Jelcin, úgymond, a szovjet csapatok kivonását követelte Afganisztánból; panaszkodott az áruhiányra; bírálta Gorbacsov főtitkár sokat szereplő feleségét, Raiszát – pedig ezek a dolgok a valóságban nem hangoztak el. A szöveg úgy terjedt, mint valami folklór alkotás, folyton variálódott, hozzáírtak, elvettek belőle. Ennek megfelelően végül olyan alkotás kerekedett ki belőle, amit mindenki szívesen akart volna hallani. A Jelcin-beszéd sorsa jól rámutatott a szovjet rendszer gyengeségeire (a titkolózás valójában sokkal inkább kontraproduktív, mint a nyíltság), bár jelen esetben, ismerve a későbbi fejleményeket, a tudatos manipuláció lehetősége sem teljesen kizárt (célzatosan, suttogó propagandával megteremteni egy ellenzéki vezető imázsát?). 

Jelcin kritikája, mégha szokatlan is volt, valójában messze volt a demokrácia követelésétől. A kritikák után Jelcin november elején azt kérte Gorbacsovtól, adjon még neki esélyt, hogy a moszkvai párt élén folytathassa munkáját. Gorbacsov egy miniszteri rangú beosztást ajánlott Jelcinnek, azzal, hogy „A politikába többé nem engedlek.” Gorbacsov szerint Jelcin ekkor öngyilkosságot kísérelt meg, de utóbbi ezt tagadja.

Jelcint 1988 februárban kitették a Politbüróból. 1988 nyarán részt vett az SZKP 19. kongresszusán, ahol nyilvánosan hamut szórt a fejére, és azt kérte, rehabilitálják őt a kommunisták szemében.

Jelcin 1987. október 21-i beszédének hiteles szövegét először 1989 februárban ismerhette meg a közvélemény, az Izvesztyija CK KPSZSZ című kiadványban. Ekkor már a pártvezetés is fontosnak tartotta a nyitottságot. Ekkorra azonban nagyot fordult a világ. Borisz Jelcin 1989 márciusában Moszkvában hatalmas győzelmet aratott a Szovjetunióban tartott első alternatív választásokon és népi küldött lett, immáron a legálissá váló orosz ellenzék csillaga. A Kommerszantnak nyilatkozó Grigorij Belonucskin szerint orosz „demokratikus ellenzéki” körökben 1989-ben Jelcint nem a Szovjetunió, hanem már az új Oroszország vezetőjeként képzelték el. Ő lesz majd az az ember, aki orosz elnökként kiszakítja Oroszországot a Szovjetunióból: „ezt már 1989 őszén hallottam” – mondja. Végül így is alakult, a Jelcin körül csoportosuló, már Oroszországban és a nem Szovjetunióban gondolkodó orosz elit játszotta a főszerepet a Szovjetunió likvidálásában.

Gorbacsov 2001-ben az Echo Moszkvi rádióban úgy nyilatkozott, bánja, hogy az 1980-as évek végén nem küldte el Jelcint nagykövetnek valami afrikai országba – persze a történelem úgy is ment volna a maga útján.

(a Kommerszant anyaga alapján)