A zseni fiának lenni, nehéz feladat, Lev Lvovics Tolsztoj sorsa erre egyenes megerősítést ad. Híres apja akarata szerint megosztozik vele a nevén, saját akarata szerint pedig tehetség. Kipróbálva magát az irodalom terén, az ifjabb Lev leereszkedő kritikákat kapott a kor kritikusaitól, amelyek őt tréfálkozva nem másképp, mint Tyigr Tyigrovicsnak hívták. Az Oroszlán és a Tigris (a Lev, oroszul: лев oroszlánt; a Tyigr, oroszul: тигр pedig tigrist jelent) párharcában az erőviszonyok nem voltak egyenlők, és ez egészen az idősebb Lev haláláig fennállt.

Lev Lvovics, vagy ahogyan otthon becézték, Ljovuska élete nem volt egyszerű. Viszonya édesapjával drámaian alakult: fiatalkorában osztotta apja meggyőződéseit, gyakran hosszasan beszélgetett vele. Bár a gimnáziumban kényelmetlenül érezte magát, mégiscsak ő volt „a második Lev Tolsztoj”, ez egyértelműen ürügyet adott a gúnyolódásokra és a szurkálódásokra. Felnőttként kezdett eltávolodni apjától, nyomtatásban megjelentek cikkei, színművek gyerekeknek, és rövid elbeszélések, de ezek mind persze csak amatőr irodalmi kísérletek voltak. Az ifjabb Levből hiányzott a mélység és a tolsztoji gondolat ereje, bár próbálkozásai nyíltan szembeszálltak apja műveivel. Például 1899-ben közzé tette a „Chopin prelúdium” című elbeszélését, amely nyíltan kifogásolja apja „Kreutzer szonáta” című elbeszélésének ötletét.

Az irodalom és az újságírás mellett, Lev Lvovics szobrászattal is foglalkozott. A mesterséget egyenesen magától Auguste Rodintől tanulta. És azt kell mondanunk, nem rossz eredményeket ért el, a Tolsztoj család több tagjának mellszobrát elkészítette.

A művészeti tehetségen túl, sajnos kevésbé kedvező tulajdonságot is örökölt apjától. Egész pontosan, mindketten szerencsejátékosok voltak. Élete során többször került olyan válsághelyzetbe, amiért nem volt ereje legyőzni a szenvedélyét, amikor az utolsó kopejkáig eljátszotta a pénzét. És mindez annak ellenére, hogy családfő volt, és kilenc gyermek apja.

Az ifjabb Lev monarchista nézeteket vallott, és aktív politikai életet élt. A forradalom után, 1918-ban emigrációba kényszerült Oroszországból, élete hátralévő részét Európában töltötte (Franciaországban, Olaszországban, Svédországban). Külföldön kiadott egy kinyilatkoztató könyvet „Jasznaja Poljanában: az igazság apáról és életéről” címen, amelyben nyíltan elítéli apja tevékenységét, hatását az orosz értelmiségre: „Senki nem volt az egész nemzetben, aki ne érezte volna magát bűnösnek az íróóriás szigorú törvényszéke előtt.” A két Lev bonyolult kölcsönös viszonyáról még a mai napig értekeznek az irodalmi kritikusok és történészek. Az egyik legérdekesebb tanulmány a témában Pavel Baszinszkijé, a „Лев в тени Льва” (Lev, a Lev árnyékában; vagy Az oroszlán, az oroszlán árnyékában) című monográfia szerzőjéé.

Nem sokkal halála előtt az ifjabb Lev így fogalmazta meg életfilozófiáját: „Ne kívánj. Ne ítélj el. Ne álmodozz. Csak egy Istent szeress. Ne beszélj sokat. Ne légy lusta. Légy megfigyelő. Imádkozz. Az újtól ne félj. Ne pazarold az időt. Ne dohányozz. Ne igyál vodkát. De a bortól ne félj. A szenvedélyt tartsd kordában.” Az érdekes az, hogy ezek az intelmek több ponton lefedik az idősebb Lev Tolsztoj életre vonatkozó hitvallását.

(kulturologia.ru)