OROSZVALOSAG.HU
Német kérdés, orosz kérdés
Német kérdés, orosz kérdés
Az egyik sikeresen megoldódott
1990-ben a német újraegyesülés Európa újraegyesülését is jelentette – írja Alexander Rahr, a Német-Orosz Fórum tudományos témavezetője. A Nyugat győzött a hidegháborúban, az európai álom megvalósulni látszott.
A német újraegyesülést ma legendák övezik. A legfőbb, hogy az NDK bukását a néptömegek fellépése okozta, melyek „Mi vagyunk a nép!” jelszava megrengette a keletnémet kommunista rezsimet. Kétségtelen tény, hogy az ellenzéki mozgalmak, tömegtüntetések fontos szerepet játszottak a kommunizmus bukásában.
Ám tény az, hogy a demokratikus változások legfőbb impulzusa a kommunista világ akkori központjából érkezett. A német egyesítésben a Szovjetunió akarata volt a döntő, míg Nagy-Britannia és Franciaország az utolsó pillanatig megpróbáltak ellenállni, és az USA is ahhoz a feltételhez kötötte, hogy Németország az egyesülés után is a NATO tagja lesz. Helmuth Kohl és George Bush sokáig győzködték Gorbacsovot, hogy fogadja el, az NDK csatlakozása a NATO-hoz, úgymond, nem sérti a Szovjetunió érdekeit.
Még az NSZK-ban is voltak ellenzői a német újraegyesülésnek. Sokan attól tartottak, az NDK lehúzza Németországot. A Kohl-kormányzat sokáig csak gazdasági és valutaunióban gondolkodott. Az 1990-es nyugatnémet szociáldemokrata kancellárjelölt, Oscar Lafontaine a két német állam fenntartása mellett nyilatkozott.
Végül Gorbacsov mindenbe beleegyezett. Gorbacsov reformjai a Szovjetunióban kudarcba fulladtak, a gazdaság szétesett, a szovjet vezető egyre inkább a nyugati hitelektől függött.
Mára Németország Európa vezető hatalma lett, úgy, hogy Franciaország és Lengyelország is igényt tart a német vezető szerepre.
Ma Oroszországban sokan amerikai bábként tekintenek Németországra, elfeledve, hogy 2008-ban Németország akadályozta meg a NATO bővítését, 2003-ban ellenezte az iraki háborút, és 2011-ben tartózkodóan lépett fel a líbiai konfliktus idején is. A NATO ugyanakkor ma a kontinens egyetlen biztonsági garanciája, az EU gazdasági kapcsolatainak jövője a transzatlanti együttműködés. A „német kérdés” tehát a jelek szerint sikeresen megoldódott. Az „orosz kérdést” meg 1990 után szinte teljesen elfeledték Nyugaton.
Rahr szerint a Nyugatnak hosszútávú stratégiai szövetséget kellett volna kötnie Oroszországgal. Ehelyett valami „stratégiai partnerség” elnevezésű imitáció zajlott, mely lassan teljes érdektelenségbe fulladt, az ukrajnai válság pedig ismét történelmi szakítást eredményezett a Nyugat és Oroszország között. Különösen tragikus a német-orosz szakítás, hiszen a német-orosz együttműködés az európai stabilitás záloga lehetne.
(Alexander Rahr, Voprosz germanszkij i voprosz russzkij, globalaffairs.ru, 2015. 10. 05.)