A Magyar Ruszisztikai Intézet megalakulásának 25., az ELTE Ruszisztikai Központ létrejöttének 20. évfordulója alkalmából jelent meg 2015-ben „A mi Ruszisztikánk” jubileumi tanulmánykötet, melyben a mai magyar ruszisztika képviselői, idősebb és fiatalabb tagjai jelentették meg írásaikat.

„Kötetünk tehát hosszú építkezési folyamat egy kimerevített pillanatát rögzíti. Reprezentatív abban az értelemben, hogy megmutatja: hol áll ma a tágan értelmezett magyar történeti ruszisztika, s azon belül is az ELTE Ruszisztikai Központja. A témák kavalkádját, a megözelítése sokaságát, a vélemények pluralizmusát, a kutatás korlátlan szabadságát demonstrálja.” – írja Szvák Gyula szerkesztő, a Ruszisztikai Központ vezetője a kötet előszavában.

Szvák Gyula „Az «oroszságismeret» budapesti iskolája” című cikkében áttekinti a Ruszisztikai Központ történetét. Az alapítás utáni legfontosabb mérföldkövek: 1998-tól a biennális nemzetközi ruszisztikai konferenciák, 2003-tól az akadémiai Történeti Ruszisztikai Kutatócsoport létrejötte (mely kilenc év alatt 51 könyvet hozott létre), 2010-től a ruszisztikai MA képzés. A cikkben a magyarországi ruszisztikában tevékenykedő kollégák eddigi tevékenységét ismerteti Szvák Gyula.

Medzibrodszky Alexandra a 19. századi Franciszek Duchinski mai napig hatással bíró teóriáját ismerteti arról, miszerint az ukránok és a lengyelek a szláv hagyományok igazi őrzői, míg a „turáni” oroszok olyan mértékben keveredtek törökökkel és finnugorokkal, hogy elvesztették eredeti szláv jellegüket.

Suhajda Szabolcs a Rosszijszkaja Isztorija közelmúltbeli írásait elemezte Andrej Medusevszkij főszerkesztőbeli munkássága idején. Suhajda észrevétele szerint az oroszországi történettudomány első számú folyóiratában „Az igazán éles, megosztó témák – vörösterror, fehérterror értékelése, esetleges átértékelése – gyakorlatilag nem kerülnek elő.” Igazi divattémává vált viszont a nemzetiségi kérdés kutatása (különösen az 1917 utáni korszakra vonatkozóan).

Szili Sándor a török (valószínűleg kazár eredetű) kagán titulus előfordulását vizsgálta a Rusz terminológiai gyakorlatában.

Szaniszló Orsolya a nők társadalmi integrációjának új szakaszát mutatta be a péteri reformok nyomán, szemléletesen szembehelyezve a régit és az újt.

A kötet egyik legérdekesebb cikkében V. Molnár László Balugyánszky Mihály oroszországi karrierjét vázolja fel. A felsőolsvai születésű görögkatolikus Balugyánszky Mihály Szentpéterváron, az orosz császári udvarban jutott magas pozícióra, I. Sándor és I. Miklós bizalmasa lett. Balugyánszky 1803-ban, 34 évesen jutott el Szentpétervárra, ahol ekkor egyébként már sok magyar tudós is élt, dolgozott. Szperanszkij mellett I. Sándor kérésére Balugyánszky is kidolgozott egy alkotmánytervezetet Oroszország számára, s a későbbi I. Miklós egyik nevelője is volt – írja V. Molnár László.

Filippov Szergej tartalmas tanulmányának témája a 19. század utolsó negyedében kibontakozó orosz forradalmi terror.

Nagy Szilvia a „modern kor első női terroristája”, Vera Zaszulics pályáját tekintette át.

Szilágyi Ákos az 1930-as évek hivatalos szovjet művészetpolitikájának konfliktusát mutatta be a „formalistának” nyilvánított művészeti ágazatokkal.

Ezen felül a kötetben olvashatók még Gyóni Gábor, Sz. Bíró Zoltán, Bodnár Erzsébet, Mészáros Zsófia, Havas Ferenc, Krausz Tamás-Varga Éva Mária, Fóris Ákos, Kiss Ilona, Schiller Erzsébet, Gyimesi Zsuzsanna, Pálosi Ildikó ruszisztikai témájú írásai.