A Nyezaviszimaja Gazetában jelent meg Leonyid Vasziljev, a történettudományok doktora érdekes írása az orosz birodalmi szindrómáról; a lehetséges orosz jövőről a múltat alapul véve.

Vajon miért van az, ahogy Vaszilij Oszipovics Kljucsevszkij írta, hogy Oroszországban az állam nagysága az alattvalók kárára valósul meg?

Mindennek az oka a falusi obscsina (faluközösség), ennek "szociuma" - írja Vasziljev. 

A szláv falusi közösségek a 6-8. századtól kezdve terjedtek szét lassan Kelet-Európában. A kedvezőtlen klimatikus és talajviszonyok miatt a kis közösségek kénytelenek voltak időről időre megváltoztatni lakhelyüket. Miután kimerültek a szerény földek, a közösségek tovább álltak, gyakran igen távolra költöztek. A családi, rokoni, szomszédi kapcsolatok gyorsan megszűntek, elmúltak. Az emberek korán elfeledték szülőhelyüket, nem alakult ki lokálpatriotizmus.

Az orosz parasztok szabad költözködési joga viszonylag sokáig megmaradt. Az orosz muzsikok szükség esetén egyszerűen fogták magukat és továbbálltak új földekre. Hozzászoktak a hatalmas, ritkán vagy senki által nem lakott területekhez, úgy vélték, minden föld körülöttük tulajdonképpen az övék, csak meg kell szállni. Ha ellenállásba ütköztek, fegyveres kozákcsapatokba szerveződtek. Végül az oroszok eljutottak az Urálig, majd a Csendes-óceánig.

Itt van a „birodalmi szindróma” alapja.

Konstantinápoly bukása (1453) után, a Törökország jelentette kihívás hatására a Rusz keresni kezdte a kapcsolatokat a Nyugattal. Az első, Oroszországba utazó nyugatiak katonák, zsoldosok voltak, akik megismertették a keleti országot a korszerű tűzfegyverekkel. Az oroszországi városokban a nyugati hatás már ekkor megjelent. III. Iván kísérletet tett a Nyugattal való kapcsolatok kiépítésére.

Idővel szükségessé vált egy nyugati típusú hadsereg kiépítése, hiszen a hagyományos nemesi és kozák haderő sokszor kudarcot vallott a 16-17. század háborúiban.

I. Péter teremti majd meg az új hadsereget és flottát, az Orosz Birodalmat.

Az ázsiai Oroszország nemesi és városi kisebbsége európaizálódott. Az orosz elit Európa felé vezette Oroszországot, megjelent a felvilágosodás, kiépült valamiféle oktatási rendszer, a 19. századra kialakult a nagy orosz kultúra. Az új orosz hadsereg számos sikeres háborút vívott, az Orosz Birodalom határai kitágultak, megszerezve Finnországot, a Baltikumot, Lengyelországot, Besszarábiát, a Kaukázust, a Krímet, Közép-Ázsiát.

A 20. század elejére az Orosz Birodalom hatalma csúcsára ért. Az 1860-as években kezdődött reformok megteremtették a nyugati típusú polgári fejlődés alapjait, szabadságjogokkal, az individuum tiszteletével. Megszűnt a jobbágyi függés rendszere.

Ám a modernizáció ellenére a "mélyben" érintetlen maradt a premodern obscsina tömege. A paraszti világ nem értette, és idegennek tekintette a reformer értelmiségeiket, nem fogadta el a magántulajdon (főképp a földmagántulajdon) európai-nyugati eszméjét. Viszont az obscsinából kikerülő parasztok – hála I. Péter katonai reformjainak – fegyvert kaptak a kezükbe és megtanultak harcolni. Ez látszott is 1917-ben.

Az első világháború elhozta a katasztrófát. Az 1917-es összeomlást azt tudta a maga javára fordítani, aki megértette a hatalmas, zömmel írástudatlan, de fegyvert viselő oroszországi parasztság szociumát és fel tudta használni azt (földet a parasztoknak!, újraosztani a javakat!). Ez pedig a Lenin vezette bolsevik párt volt.

A szovjethatalom megsemmisítette a korábbi nemesi-polgári-értelmiségi kultúrát. Ennek helyére a faluról származó új „értelmiség” nyomult be, amit Andrej Platonov örökített meg műveiben. Ez a falusi eredetű új „értelmiség” volt az, amely világforradalomról, új világról, a burzsujok elpusztításáról szónokolt.

A szovjethatalom világforradalomban gondolkodott, egy olyan világégésben, melyben elpusztul a nem kommunista világ. Természetesen belső használatra azt mondták, a Szovjetunió ellenségei és az osztályellenségek várható támadása miatt kell a katonai erőt fejleszteni.

A mai események sok tekintetben az orosz múltat juttatják eszünkbe. Ez is azt bizonyítja, hogy a „szocium” kevéssé hajlamos a változásra.

Az „agresszív többség” azt követeli, pillanatnyi vágyait valósítsák meg, ez viszont a múltban már sokszor vezetett zavaros időszakhoz.

Az orosz szocium változása a jövőben kevésbé valószínű. „Sokkal reálisabbnak tűnik a közeljövőben Oroszország komoly meggyengülése, és az, hogy végül valaki olyannak a kezébe kerül a hatalom, aki a szocium akaratától függetlenül hasonló reformokba kezd, mint amelyek halhatatlanná tették I. Pétert.” Egy olyan reformátor, aki, ha nem is az egész országot, de annak erre kész kisebbségét westernizálja, és melynek nyomában a többség is „majdnem Európává” változik majd.

(Leonyid Vasziljev: Imperszkij szindrom Rossziji, Nyezaviszimaja Gazeta, 2015. 04. 29.)