A Waffen SS kialakulása és rövid története 1941-ig

Az SS kialakulása a müncheni sörpuccs (1923) évére tehető, de máig ismert hírnevét és szervezetét 1925-től kezdődően érte le Heinrich Himmler vezetése alatt. Kezdetben csak Hitler személyi testőrségét képezték a sokszor megbízhatatlannak és Hitlerhez olykor nem kellően lojális SA helyett. A szervezetbe kezdettől fogva biológiai és faji vizsgálatok után vették fel a jelölteket, szigorúan vigyázva arra, hogy csak „árja” származásúak kerüljenek be. A nácik hatalomra kerülése után az SS-t, mely ekkor már több tízezer tagot számlált, két részre bontották: az Allgemeine (általános) SS-re és a Bewaffnete (fegyveres) SS-re. Míg az előbbi segédrendőri funkciókat látott el és nem teljes munkaidejű „foglalkoztatást” jelentett, addig utóbbi már katonai jellegű volt, rendszeres zsolddal.

Egyre nehezebb előírásoknak kellett megfelelnie annak, aki ennek, a kezdetektől színpadias jelenetek (pogány szertartások, fáklyás felvonulások) és történelmietlen legendák (becsületkódex, középkori lovagi előírások) segítségével önmagát elit seregnek kikiáltó szervezetnek akart a tagja lenni. Az SS-be már rendkívül fiatal korban – a toborzási korhatár már a békeévekben 17 év volt – beléptek a fellelkesített fiatalok, akiket azután „képzésben” részesítettek fajelméletből, nemzetiszocialista ideológiából és gyűlöletből. Emellett kemény fizikai kiképzésen vettek részt, hogy megfeleljenek a „felsőbbrendű” ember náci mítoszának. A háború közeledtével egyre jobban fokozták az SS Verfügungstruppe (a Waffen SS háború előtti megnevezése) növelését. A lengyelországi hadjáratban 1939 őszén az SS hatalmas veszteségeket szenvedett jórészt hiányzó harctéri tapasztalata miatt. Ám ezek után a különböző háborús színtereken (Franciaország, Jugoszlávia, Görögország) egyre nagyobb sikereket értek el, egyre kisebb vérveszteséggel, emiatt a Führer csodálatát is kivívták. Mikor 1941. június 22-én elindult a „Fall Barbarossa”, egy egészen más Waffen-SS nézett farkasszemet a Vörös Hadsereggel, mint a háború elején.

Az SS a keleti hadszíntéren 

Az 1941-ben keleten elkezdődött háború minden addigi kegyetlenséget és pusztítást felülmúlt. Az SS katonái faji és civilizációs felsőbbrendűségük tudatában léptek szovjet földre és így bántak a szovjet katonákkal és civilekkel.

A hadszíntéren a Waffen-SS egységeit felosztották a hadseregparancsnokságok között:

- Északi Hadseregcsoport: a koncentrációs táborok őrzését is ellátó Totenkopf hadosztály, Polizei hadosztály, Nord harccsoport és a 9. SS-gyalogezred

- Déli Hadseregcsoport: a Hitler személyi testőrségét is képező Leibstandarte Adolf Hitler és a Wiking hadosztály

- Középső Hadseregcsoport: Reich hadosztály, Großdeutschland ezred

Lett, ukrán és norvég toborzási plakát a Waffen SS-be

Északon Leningrád felé nyomultak a Baltikumon keresztül, középen egyértelműen Moszkva volt a cél, délen pedig a nyersanyagban és élelmiszerben gazdag ukrajnai, majd kaukázusi területek. A harcok megindulása után feszültség alakult ki a Wehrmacht és az SS vezetése, de még az egyszerű katonák között is, mivel a náci fekete sereg (jóllehet a harctéren a Wehrmacht csukaszürke vagy kamuflázs egyenruháját hordták) embertelensége még a német hadseregben is botrányt okozott. Az SS egyértelműen megsemmisítő és ideológiai harcot folytatott a Szovjetunióban, ami egyáltalán nem volt jellemző a nyugati és északi hadszíntéren Európa egyéb országaiban. Olyannyira nem, hogy a tisztán németnek és árjának kikiáltott SS az évek során egyre inkább egy nemzetközi haderőre kezdett hasonlítani. Mivel a nácik sikeres propagandát folytattak Nyugat-Európa megszállt országaiban a bolsevizmus elleni harcról – ahogy sokszor maguk nevezték: „a bolsevizmus elleni keresztes hadjárat”-ról – nyugat és észak európai férfiak tízezrei léptek be önként – és hozzátehetjük dalolva – a fegyveres SS külföldi légióiba. 

A Szovjetunió lerohanásakor és a háború későbbi szakaszaiban a Vörös Hadsereg elleni harcokban a keresztény kultúra védelmének jelszavával – ami ismerve az SS pogány szokásait, meglehetősen erős ellentmondás – az európai nemzetek többségének önkéntesei horogkeresztes lobogó alatt vettek részt a borzalmakban. Az SS önkéntesek között a következő államok polgárait vagy lakosait találjuk: franciák, vallonok, flamandok, hollandok, svédek, norvégok, dánok finnek, észtek, lettek, litvánok, ukránok, horvátok, bosnyákok, magyarok, albánok. A három balti nép és az ukránok esetében a belépés az SS-be különösen azért érdekes, mert ők szovjet állampolgárként vettek részt a Szovjetunió elleni harcban.

A Waffen SS keresztes háborút hirdetett a bolsevizmus ellen. A következmények ismertek...

A hírhedt komiszár parancsot is előszeretettel használták hivatkozásképpen az SS egységei, a náci párt pedig kijelentette, hogy a háború célja a Szovjetunió ellen: „minden fajilag és biológiailag alacsonyabb rendű elem megsemmisítése”. A harcoló csapatok hátában a szervezetileg szintén az SS-hez tartozó „Einsatzgruppé”-k (bevetési csoportok) végezték a tömeges népirtást szovjet területen, de a harcoló alakulatok között is találunk hasonló SS egységeket, mint például az „SS-Feldgendarmerie”-t (az SS tábori csendőrsége), akiket nemes egyszerűséggel „Kopfjäger”-eknek, azaz fejvadászoknak neveztek.

A Waffen-SS 1942/1943 során a Szovjetunióban

A Totenkopf hadosztály a kurszki páncéloscsatában

A fordulat évében, amikor a keleti hadszíntéren a Vörös Hadsereg ellentámadásba ment át, az SS csapatok két jelentős ütközetben is részt vettek, ami lassította, sőt ideiglenesen megállította a szovjet előrenyomulást. Az első ilyen esemény Harkov városának visszafoglalása volt, ami majd egy hónapnyi harc árán sikerült, melynek során a felkészületlen és meglepett szovjetektől az SS elképesztő mennyiségű hadianyagot zsákmányolt. Ezek után nem sokkal a németek támadást indítottak a kurszki szovjet kiszögellés ellen, melyben újfent oroszlánrészt vállaltak az SS katonai alakulatai. Jelen írásunkban eltekintünk a csata hadászati ismertetésétől, csupán arra utalunk, hogy Kurszknál a teljes német haderő 10 százalékát vetették be, amely így is kevésnek bizonyult az egyre jobban felülkerekedő Vörös Hadsereg ellen. Igaz a 100.000 (többségében) német és külföldi halott mellett a szovjetek vesztesége feltehetőleg elérte a 250.000 főt. De a kurszki csatát, hasonlóan a sztálingrádihoz, a németek soha nem tudták kiheverni, ezért 1943 januárja és augusztusa közötti időszak volt az igazán döntő a világháború európai színterén. A háború utolsó két évében egyre nagyobb szerepet szántak a fanatikusan küzdő Waffen-SS-nek, tőlük várták a „csodát”, azaz a háború megnyerését. Éppen fanatizmusuk miatt az SS hadosztályok létszáma csökkent a legnagyobb ütemben, így a háború végén gyakorlatilag az összes hadosztályuk felmorzsolódott. A háború SS tisztek százait ítélték el Nürnbergtől kezdve a Szovjetunióig az emberiség ellen elkövetett bűntettek, tömeggyilkosság és népirtás miatt.