Pedagógiai elképzelések és újítások a sztálinizmusban

Az 1917-es forradalom után az orosz társadalom megújítói számára nem volt kétséges, hogy a kommunista társadalom új emberét csakis új pedagógiai módszerekkel lehet nevelni. Ez eredetileg amerikai radikális reformerek elképzelése volt, nem autentikus szovjet gondolat. A Stanley Hall-féle pedológia, az úgynevezett projektmódszer eljutott a szovjet pedagógiai elithez és az ellenőrzésük alatt álló tanügyigazgatáson keresztül az iskolákba. A sztálini pedagógiai-oktatáspolitikai váltásban nőtt új nemzeti-pedagógiai mintaképpé Makarenko. Az ő nevével fémjelzett szocialista munkaiskola modellje nem általában a szellemi és fizikai munka közötti hierarchikus különbséget, nem a marxi személyiség mindenoldalú fejlesztését célozta meg, hanem közvetlen gazdasági-ideológiai szükségleteket elégített ki.

A Kominform megteremtése a kultúrpolitikus Zsdanov feladata lett, illetve ő jelölte ki a pedagógia számára követendő irányvonalat is. Az iránymutató 1946-ban Jeszipov és Goncsarov pedagógiai munkája lett. Ebben a tanító feladata az új társadalom felépítése és az új ember nevelése, tehát egy gondoskodó állam jelenik meg. Sztálin szerint „a néptanítóság hadoszlopa […] új életet épít a szocializmus alapján”.

Oktatás, iskolarendszer

Oktatás célja tehát egy új társadalom kiépítése, melyet a hatalom erőteljesen kontrollált. A kommunista társadalom jövőjének építőinek nevelése így fontos feladatnak bizonyult, amit már az óvodai nevelésnél el kell kezdeni. Ezután pedig a feladat, a tömegek párt felé terelése kommunista oktatási ideológiával, pionírmozgalommal és komszomollal.

Ami az óvodai nevelést illeti, 1953-ban Sztálin arról nyilatkozott, hogy az óvodai nevelők feladata, hogy a kommunista nevelés általános feladatait olyan eszközökkel és módszerekkel oldják meg, amelyek megfelelnek az óvodás gyermek életkori sajátosságainak. Az óvodai nevelők feladata a gyermekek sokoldalú nevelése, a testi és szellemi nevelés. A gyermeket adottságaiknak és képességeinek megfelelően kell a munka megbecsülésére, takarékosságra, munkaszeretetre, munkakészségre, megfigyelésre oktatni, valamint tudásvágyra és azokra a tulajdonságokra nevelni melyek később szükségesek lesznek a politechnikai nevelésnél.

A szovjet pedagógia egyik fő célkitűzése a munkaiskola megvalósítása volt. Ennek a megvalósításának a képviselője volt a már említett Makarenkó, akinek pedagógiájának középpontjában az önigazgató kollektíva, és a munka áll, amely lehetővé teszi egyrészt a társadalom számára hasznos állampolgárok nevelését, másrészt az autonóm személyiség létrejöttét. Makarenko pedagógiájának egyik legfőbb jellemzőjea kollektivizmus. Elvei szerint az egyén nevelése önmagában nem képzelhető el. Makarenko kiemelte a munka szerepét az iskolában, amely egyszerre teremti meg a jövő egyre gazdagabb szükségleteinek létrejöttét és kielégítésének feltételeit és a belülről jövő fegyelmet. Ezt a közösségi pedagógiát Makarenkó telepein szervezték meg, ilyen volt például a Gorkij-telep és a Dzserzsinszkij telep, ahol a gyerekek napi 4 órát dolgoztak. A Gorkij-telep kifejezetten a fiatalkorú bűnözők számára szervezett nevelőotthon volt.

A szovjet pedagógia a harmincas évekre a kommunista ideálokat szolgálta. Az iskolai nevelés célja a kommunizmus építésében részt vevő  állampolgárok nevelése volt. Erre használták fel az egységes munkaiskola koncepcióját, a közösségi nevelés gyakorlatát.

A húszas évek végétől kezdve a pedagógiai viták fokozatosan poitikai síkra tevődtek át, országos pártértekezleten vitatták meg a közoktatás problémáit. 1929-ben a közoktatás ügyi népbiztos Andrej Bubnov lett. A harmincas években a közoktatás ügyét elvileg ugyan a népbiztosság irányította továbbra is, de valójában a rendelkezések párthatározatok formájában a pártértekezleteken születtek. Bár 1917 óta számos alkalommal dekralálták, hogy az iskolalátogatás kötelező, valójában nem volt olyan rendelkezés, amely a tankötelezettséget kimondta volna, erre csak 1931-ben került sor az SZKP Az elemi és középiskoláról c. határozata keretében. Egyidejűleg rendelkeztek a közoktatás-ügy átszervezéséről. Az iskola időtartamát 10 osztályban állapították meg, a tankötelezettség pedig hét osztályra terjedt. (A valóságban a négy osztályos tankötelezettséget is csak 1934-re sikerült többé-kevésbé megvalósítani.). A háború időszaka alapvetően új helyzetet teremtett. A háború által veszélyeztetett területeken gondoskodni kellett a gyermekek evakuálásáról és gyermekintézményekben való elhelyezéséről. A kényszerű háborús körülmények sokszor szükségessé tették, hogy ismét az oktatás és a termelőmunka összekapcsolásának eszközéhez nyúljanak, és az iskolák tanulói élelmiszertermeléssel segítsék saját ellátásukat.

Az iskolához kapcsolódtak szorosan a szabadidős tevékenységek is, amit úgy alakítottak, hogy az szintén az ideológiai nevelést szolgálja. Ennek célja, hogy teljes mértékben a Szovjetunióhoz, a párthoz elkötelezett fiatalokat neveljenek fel. Ezek közé tartozott először az oktobristák, aztán a pionír mozgalom, a kommunista ifjúsági mozgalom, és a komszomol.

Felhasznált irodalom:

1.Font M. – Krausz T. – Niederhauser E. – Szvák Gy.: Oroszország története, Pannonica, Bp., 2001

2.Krausz : A sztálinizmus hétköznapjai, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2003

3.Sáska Géza : A reformpedagógia alakváltozása , Iskolakultúra 2008/1-2

4.Óvodai nevelők feladatai a XIX. kongresszus után – Részletek a Doskolnoje Voszpitanie 1953. 1. sz. vezércikkéből

5.Pukánszky- Németh: Neveléstörténet

6.A Szovjetunió iskolarendszerének fejlődése