A Magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban címmel a közelmúltban jelent meg Krausz Tamás és Varga Éva Mária szerkesztésében az a kötet, amely szovjet levéltári dokumentumok alapján dolgozza fel a témát. Ennek kapcsán, 2013. március 21-én, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen került sor egy vitaest megrendezésére.

A Jövőképp Egyesület szervezésében Tettesek vagy Áldozatok? címmel jelzett vitaest, Krausz Tamás és Tőkéczki László előadásában zajlott, nagyszámú hallgatóság előtt. A kellemetlen időjárás ellenére is, sokan ellátogattak az eseményre. Ennek köszönhetően az előadás teltház előtt zajlott.

Az utcán süvítő csípős, hideg széllel párhuzamban, a teremben szintén csípős, de valamivel forróbb hangulat alakult ki.

A vitaestet Krausz Tamás kezdte beszédével, akit kollégája Tőkéczki László követett. Mindkettejük előadását nagy figyelem kísérte és még nagyobb taps zárta. A téma iránti érdeklődés fokát jól mutatja, hogy az eredetileg másfél órásra tervezett előadás, a kérdések nagy számára való tekintettel - a hallgatóság kérésére - fél órával tovább tartott.

A kérdések közül több kitért a 2. magyar hadsereg történetére is. Ezekre reagálva mind Krausz, mind Tőkéczki professzor hangsúlyozta, hogy a szóban forgó kötet nem a 2. magyar hadsereg tetteiről szól, hanem a megszálló csapatok által elkövetett bűnökről. Krausz Tamás – a kiadványhoz kapcsolódóan – kiemelte, hogy még ez a megállapítás sem elég pontos, mert nem csak a magyar csapatok, hanem a németek és a megszállásban részt vevő, más, velük szövetségben álló vagy kollaboráló erők tetteinek története is egyben. Továbbá hozzáfűzte, hogy ezért a könyv megjelenése nem is köthető a doni katasztrófa 70. évfordulójához.

A kérdések kitértek a Horthy-rezsim politikájára is, miszerint az mennyire tekinthető önállónak, függetlennek a náci Németországtól, illetve mennyire volt/lehetett alávetve neki. Felvetődött a kérdés, hogy amennyiben Magyarország kényszerpályán mozgott mekkora felelősség terheli a háborús bűnökért. Tőkéczki professzor elismerte a szomorú tényt, hogy voltak olyan hatalmi körök és személyek, akik kiszolgálták a németeket, de kihangsúlyozta, hogy az európai zsidóság és a szláv népek sorsa, 1933-ban a hitleri hatalomátvétellel pecsételődött meg. Továbbá megjegyezte, hogy minden résztvevő ország rengeteg ártatlan és értelmetlen áldozattal fizetett a háborúért. Mindkét fél leszögezte, hogy nem szabad „számháborút” folytatni az áldozatok számát illetően. Emellett azt is hangsúlyozták, hogy ártatlanok halála mindig hatalmas tragédia, minden értelmetlenül feláldozott emberéletért kár. Egyetértettek abban is, hogy egy nemzet erejét és kulturáltságának szintjét mutatja az a tény, ha képes szembenézni múltjával és beismerni hibáit, bűneit. Krausz Tamás megjegyezte, hogy nem szabad kollektív felelősségről beszélnünk, de itt az ideje, hogy megkezdődjön a 70 éve elhallgatott igazság feltárása.

Nagy eredménynek tekinthető – a kérdés érzékenységére való tekintettel -, hogy a témában, indulatoktól mentes, értelmes diskurzus folyt, ahol nem a sebek feltépése és a vádaskodás, hanem a múlt feltárása, azzal való szembenézés a cél. Ez egy jó „első lépés” lehet a megbékélés felé.