Gergely-naptár szerint, a jelenlegi időszámításhoz igazítva 1613. március 6-án¹ a Zemszkij Szobor megválasztotta az orosz földek urának, az akkor 16 éves Mihail Romanovot. Az ő uralkodásával egy valamivel több mint 300 éves dinasztia története vette kezdetét. Az uralkodócsalád hatalma 1917-ben szakad meg, amikor II. Miklós március 2-án² lemondott a trónról. Bár lényegében a cári monarchia itt véget ért, még egy rövid közjátékkal, ha úgy tetszik epilógussal tartozott a Cári Birodalom története. Ugyanis II. Miklós, öccse Mihály nagyherceg javára mondott le. Azonban Mihály, néhány óra leforgása alatt látta és belátta, milyen ellenséges légkör veszi körül és teljesen értelmetlen színjáték a trónra lépése. Ezért követve bátyja példáját, még aznap önként lemondott. Így zárult le az Orosz Birodalom³ története.

Ezzel sikerült is keretbe foglalnia egy hatalmas dinasztia ragyogását is bukását. Hisz csupán az első és - ha úgy tetszik – utolsó Romanov császár viselte a keresztségben a Mihály nevet. Mellesleg nagy árat fizetett nevéért, mármint nem a Mihályért, hanem a Romanovért, hiszen lemondása után Permbe száműzték, majd májusában kivégezték. Történt ez pár héttel II. Miklós és családja halálos ítéletének végrehajtása előtt. Kicsi ugrással akkor már 1918. július 16-án⁴ éjszaka járunk. Az Ipatyev-ház lakóit az éjjeli órákban felverték, majd az egész cári családot a személyzettel együtt a ház alagsorába vezették. Röviddel ezután feltehetőleg már senki sem élt a foglyok közül. De hogy pontosan mi és hogyan játszódott le, akkor éjjel a jekatyerinburgi Ipatyev-ház pincéjében⁵, és az azt követő órákban, a mai napig számos találgatásra ad okot. A köztudat napjainkban is őrzi a legendát, miszerint az ifjú trónörökös és a négy lány egyike – a közismertebb történet szerint -, Anasztázia vagy esetleg Marija csodával határos módon túlélte a vérengzést és hívei segítségével nyugatra menekült. Ezt a meggyőződést táplálja az a tény is, miszerint az 1991-ben megtalált csontokat csak részben tudták a cári család tagjainak földi maradványaiként azonosítani. A megtalált leletek közül ugyanis hiányzott Alekszej és egyik nővére maradványa. Az egyház ennek jegyében nem is fogadta el a vizsgálat eredményét tényszerűen.

Ennek ellenére 1998-ban a földi maradványokat a szentpétervári Péter-Pál erődben örök nyugalomra helyezték.

Ez a rémtörténet csak egyik első volt a sorban, mivel a legtöbb Romanov-ivadék, aki nem menekült el időben az újonnan formálódó hatalom elől, osztozott az utolsó cárok sorsában. De akadtak köztük olyanok, akiknek sikerült kijutni külföldre és ott átvészelni a forradalom és polgárháború viharos éveit.

De nézzük meg közelebbről kik is kerülték el a leszámolást és hogyan alkalmazkodtak a kialakult új helyzethez.

Az emigráció kezdeti időszakában ahova kijutott Marija Fjodorovna, III. Sándor özvegye is, még évekig élt a remény a cári hatalom visszaállítására. Tekintélyéből adódóan, mint egykori cárné Marija Fjodorovna volt a monarchia feje a külföldre szakadtak között. 1928-ban hunyt el Koppenhágában. Az emigráció sokáig nem volt hajlandó elfogadni, II. Miklós és családja kivégzését. Miután beletörődtek a ténybe a trónöröklésben egészen III. Sándorig vissza kellett nyúlni, hiszen neki már nem élt törvényes örököse. A soron következő a trónutódlásban Kirill Vlagyimirovics volt, akinek édesapja Vlagyimir Alexandrovics III. Sándor öccse, így tehát II. Sándor fia volt. Kirill, aki 1938-ban, Párizsban halt meg hivatalosan is felvállalta, hogy ő minden oroszok cárja, és igényt is tartott a trónra, mint utolsó férfiágú egyenes leszármazott, II. Sándor unokája. Az ő fia volt az utolsó Romanov, aki még az akkori birodalom területén, Finnországban született. 1917 késő nyarán látta meg a napvilágot Vlagyimir Kirillovics. Ő nem vette fel a cári címet, csak nagyhercegnek titulálta magát és tudatosan az orosz monarchia fejeként tevékenykedett. Felesége a grúz főnemesi származású Leonyida Georgijevna volt. 1953-ban látta meg a napvilágot egyetlen gyermekük Marija Vlagyimirovna nagyhercegnő. Az ő trónigénye már sokkal vitatottabb kérdés, egyrészt női mivolta, másrészt pedig amiatt, hogy anyja királyi származását nem ismerték el egyöntetűen a család életben lévő tagjai. Leonyida Georgijevna ugyanis a Bagrationi-házból származott, mely a középkortól fogva adta Grúzia uralkodóit, de a terület bekebelezése után a grúz királyi család, lényegében orosz főnemesi családdá fokozódott le. Így már egyértelműen nem nevezhető királyi sarjnak, ezért a rokonság jelentős része rangon alulinak tekintette a frigyet, ezzel kizárva Mariját a jogos trónigényből. Persze ennek túl nagy gyakorlati jelentősége nincs. Az eset viszont jól mutatja, mennyire él még ma is a dinasztia leszármazottai között a tradíciók tisztelete.

A Romanov uralkodók kora sok érdekes történet és csak nem végeláthatatlan háborús históriát rejt magában. Kevés olyan év említhető, mikor a Cári Oroszország nem folytatott különböző területszerző, illetve védekező háborút. A birodalmat folyamatos területi expanzió jellemezte. Minden cár örökül kapta elődjétől, hogy tovább növelje birodalmát és erősítse hatalmát. Így az évtizedek múlásával a Föld egyhatod részének urává, a világ leggazdagabb és talán legbefolyásosabb családjává terebélyesedett. A cári dinasztia így akár sikeresnek is tekinthető, főleg ha figyelembe vesszük több nagyformátumú uralkodót adott Oroszországnak. Munkásságuk és hagyatékuk megítélése azonban már egy másik kérdés.

Ha a számokat nézzük, pontosan 18 cár és cárnő kerül a listára⁶, átlagosan mintegy 17 éves uralkodási idővel. Persze hogy a végletekről is említést tegyünk, beszámolhatunk több mint 40 éves uralkodásról, ahogy igencsak „tiszavirág életűnek” nevezhető, csupán pár hónapig tartó regnálásról is.

Nem meglepő, hogy a cári család tagjai legkülönfélébb módon élték és haltak a haza szolgálatában. Könnyed kifejezéssel élve, mondhatjuk az élet jó filmrendező. A cári család élete olyan volt, mint egy intrikákkal és erőszakkal átszőtt, szerelmi kalandokkal és botrányokkal tarkított napjainkban nagy népszerűségnek örvendő filmsorozat.

Afféle vadhajtásként a szerteágazó családfán tucatnyi szerető és törvénytelen gyermek is sarjadt. A dinasztián belül gyakorta ütötte fel fejét széthúzás. Ennek köszönhetően a hatalom átörökítése, nem volt mindig zökkenőmentes, gondoljunk csak a palotaforradalmak korára, vagy annak kérdésére, abban az időben, hogyan válhatott uralkodóvá egy nő. Az öröklés kérdése, kiélezett vitává vált I. Péter rendelete nyomán, miszerint az uralkodónak saját joga törvényes utódját kinevezni. Ebből a szempontból csak I. Pál uralkodása idején következett be enyhülés, mikor törvénybe foglaltatta, az öröklés csakis egyenes férfiági leszármazás alapján történhet. Egészen addig a korona nem automatikusan, születési előjog alapján szállt a tulajdonosára, hanem elődje kinevezésétől függött. Ezzel nem kis galibát okozva egyszer-egyszer a hatalom átöröklésében. Sok érdekes történet él a köztudatban elveszett/elvesztett végrendeletről, vagy végóráit élő cárról, akinek nem szabtak elegendő időt a párkák, hogy utolsó pillanataiban megnevezze utódját.

Minden változásnak vannak vesztesei, de ezek az állapotok különösen sok elégedetlenséget szültek. Állítottak félre cárt, örököse tudtával vagy épp ellenkezőleg végeztek ki trónörökös az uralkodó parancsára. A hatalmi harcokból a gyengébbik nem képviselői is kivették a részüket. Mégpedig állandó jelzőjüket meghazudtolva, nem is kis mértékben, hiszen akad példa arra is, mikor cárné parancsára és hathatós segítségével tettek hűvösre cárt. Jó néhány uralkodó nem éppen erőszakmentesen szenderült jobb létre. Széles a paletta, összeesküvés, merénylet vagy éppen kivégzés is megesett. De persze szedték áldozataikat súlyos és váratlan betegségek is. A hivatalos jelentések ezen a terén felül is múlták a valóságot. Az udvar ebben igen kreatívnak bizonyult, mindig akadt halálok egy egzotikusnak ható, váratlan betegség képében.

De ennyi bevezetés után végre pillantsunk bele a dinasztia uralkodóinak életébe – ahogy már említettem -, munkásságukról alkotott vélemény, vagy értékítélet igénye nélkül. Kezdődjön hát a sorba vételezés: ki? mikor? hol? kivel? élt és halt egy 300 éves dinasztia ölelésében.

A Romanov-családfa rövid életrajzi áttekintése

I. Mihály (1613-1645)

1613. március 24-én, Kosztromában járunk, az Ipatyev-kolostorban⁷, ahol a Romanov ősi orosz bojárcsalád legifjabb reménysége, az alig több mint egy hónapja cárrá választott Mihail fogadta az eléje járuló küldöttséget. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy édesanyja akarata szerint először visszautasították a hatalom átvételét, mondván Mihail még túl fiatal egy ekkora teher cipeléséhez, másrészt a „zavaros időszak” éveiben nem is volt túlzottan irigylésre méltó „foglalkozás” a cári trónon ülni. Az ifjú cár ekkor még csak 17 éves volt. Talán enyhe túlzással mondhatjuk inkább volt kertész, mint cár. Rajongott a szép dolgokért, nevéhez köthető a rózsatermesztés meghonosítása országban. Nem túl távoli elődeivel ellentétben hosszú uralkodás után természetes halált halt, feltehetőleg gyomor-, illetve májbetegség következtében.

I. Alekszej (1645-1676)

Apját követte a trónon. A legjámborabb cárként vált ismerté. 2 házasságból összesen 16 gyermeke született. De nem mindnyájan élték meg a felnőtt kort. A 16 utódból csak 3 fiú érett férfivá, közülük is egyik fogyatékos volt. Így mondhatjuk, hogy a nagy gyermekáldás mellett ez nem túl sikeres arány a cári trón szempontjából. Azonban a dinasztia fennmaradása szempontjából elegendőnek bizonyult, sőt mindhárom fia ült az orosz trónon, kiegészülve egyik igen ambiciózus és nagyratörő lányával. Fontos megemlíteni, hogy ezt követően az uralkodás kérdését, hosszú időn át első és második feleségének a Miloszlavszkijok és Nariskinok tábora közötti belharc határozta meg.

III. Fjodor (1676-1682)

I. Alekszejt legidősebb fia követte a trónon. Értelmes jó képességű ifjú hírében állott, de gyakori betegeskedésével hamar kiviláglott, uralkodása nem lesz hosszú életű. Korai halálával viszály kezdődött. Ugyanis az öröklés szempontjából kétségessé vált, hogy Fjodor édestestvére a nagykorú, de gyengeelméjű V. Iván, vagy a kiskorú, de egészséges féltestvér I. Péter az alkalmasabb jelölt-e a trónra. Ahogy már imént utaltam erre, ez persze politikai kérdés volt, hiszen Fjodor és Iván, Alekszej első feleségétől, bizonyos Marija Miloszlavszkajatól született, míg Péter a második feleségtől, Natalja Nariskinatól. A leszámolásoknak és kölcsönös bizalmatlanságnak az vetett véget, hogy mindkét fiút megkoronázták és társuralkodóként ültették a trónra, bár ez csak névleges volt, mivel nővérük, Szofja irányított régensként. Megjegyzendő, hogy Fjodorral ellentétben, Szofja nem igazán szívlelte féltestvérét, a kiskorú Pétert, aki évekig élt lényegében száműzöttként miután ellenlábasai leszámoltak családja és hívei számos tagjával. Szigorú felügyelet alatt tartották az udvartól távol.

Szofja (1682-1689)

A régensként irányító Szofja kezei közül lassan kicsúszott az irányítás az évek múlásával. Hatalmát nem tudta megszilárdítani, hiszen a bojár nemesség nagy része nem ismerte el trónigényét. Egyre inkább Péter mellé álltak, aki azóta felcseperedett, és erős egészséges férfivá érett. Szofját, az első adandó alkalommal Péter félre is állítatta. Bár megkegyelmezett neki, de élete hátralévő részét elzárva, fogolyként töltötte a Novogyevicsi-kolostorban⁸. 1704-ben hunyt el.

V. Iván (1682-1696)

Nyugodtan mondhatjuk nem sok vizet zavart az uralkodás terén. Iván bár társuralkodói címét megtarthatta egész életét Szofja, majd Péter árnyékában élte le. Szofja eltávolítása után Péter előtt szabaddá vált a hatalom gyakorlásának kizárólagos lehetősége.

I. Péter (1682-1725)

A Romanovok között biztosan, de talán az orosz történelemnek is legismertebb alakja⁹. Hosszú uralkodása alatt rengeteg reformot vitt véghez, az ő nevéhez kötik a „nagy európai nyitást”. Magánéletét tekintve is igen aktív volt, 2 házasságból 10 gyermeke született, de fiai, Alekszej kivételével, mindannyian elhunytak csecsemőkorukban. Ő sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Bár napjainkban is folyik vita a kérdést illetően, feltehetőleg a cár parancsára ölték meg felségárulás vádjával. A dinasztián belül ő uralkodott legtovább az orosz trónon. Kis híján 43 évig volt hatalmon.

Péter után zavar támadt az öröklés kérdését illetően, mivel a cár rendeletet hozott, hogy örököse az általa kinevezett személy lehet, csak éppen halálos ágyán már nem volt ideje megjelölni azt. Törvényes fia sem volt. Ezzel jelentős porszem akadt a gépezetbe, mondhatni Péter a tőle megszokott módon ezen a téren is komoly masinát fabrikált, csak éppen belejtette a villáskulcsot. Nagy átalakító volt, aki sokszor kapkodva, de mindig keresztülvitte akaratát. Személyiségét jól jellemzi kedvenc idézete is: „Minden a sietős igyekezeten múlik! Siessetek!”

Utódai, egy valamiben biztosan követték tanácsát, hiszen utódai meglehetősen nagy gyorsasággal és gyakorisággal váltogatták egymást. Na persze ezt nem önként tették. Ezzel nyílt meg a Romanov-dinasztia történetének egy új fejezet a Gárdapuccsok kora.

I. Katalin (1725-1727)

Nagy Péter helyére második felesége lépett, de uralma csak 2 évig tartott. De trónra lépése így is mesébe illő történet, ha figyelembe vesszük, hogy igen alacsony sorból származott, egy litván paraszt lányaként látta meg a napvilágot. Viszonylag fiatalon, 43 évesen betegség következtében elhunyt. Mondhatni, tartotta magát a férje által megkezdett „hagyományhoz”, neki sem sikerült halála előtt kineveznie utódját. Így közös lányuk Erzsébet helyett, egy másik péteri sarj került hatalomba, a családfa egy kitaszított ágáról, árnyékban senyvedő hajtásáról.

II. Péter (1727-1730)

Ez az utód II. Péter. Férfiági örökös, méghozzá I. Péter unokája, azzal a szépséghibával, hogy első feleségétől, Jevdokija Lopuhinától származó fiának – a kivégzett Alekszejnek – gyermekeként. Az ifjú csupán 11 éves volt. Nagyanyja a kolostori száműzetésből csak ekkor térhetett csak vissza az udvarba. Az ő uralkodása sem bizonyult túlzottan hosszú életűnek, hiszen esküvője kitűzött napján 15 éves korában fekete himlő ragadta el. Vele halt ki a Romanov-dinasztia férfiága!

Anna (1730-1740)

A trónon ismét egy nő következett, méghozzá a félkegyelmű V. Iván 5 lánya közül Anna. Igazság szerint 10 éves uralkodása nem sok változást hozott, bár Péter halála óta ez hosszú trónon eltöltött időnek számít. 1740 őszére a cárnő már nagyon beteg volt, veséje egyre jobban elfekélyesedett. Végül 47 éves korában elhunyt. Végakaratának megfelelően utódja, Katalin nevű testvérének unokája lett.

VI. Iván (1740-1741)

Mindössze 2 hónaposan került hatalomra és édesanyja Anna Leopoldovna kormányzott helyette régensként. Nem meglepő módon, alig több, mint egy év elteltével megdöntötték hatalmukat. Erzsébet I. Péter és I. Katalin lánya, anyja halála óta várta, mikor foglalhatja el helyét a trónon megdöntötte a hatalmukat.

I. Erzsébet (1741-1761)

Uralkodásával újra stabil állapotot teremtődött. Látszik abból is, hogy 20 évig kormányzott. Elődeivel ellentétben visszatért apja politikájához. 1757-re egészsége megromlott többször kapott szélütést, így a trónutódlás kérdése mind fontosabbá vált. 1761 telére már járni is alig tudott, 1761. december 25-én¹⁰ egy héttel 52. születésnapja után újabb szélütés következtében elhunyt.

III. Péter (1761-1762)

Erzsébetet Péter cárevics követte, aki I. Péter másik lányának, Annának volt a fia. Uralkodása azonban nem volt hosszú életű, mivel felesége¹¹ hathatós közreműködésével eltávolították a hatalomból. Alig több mint fél évig ülhetett a trónon, felesége aknamunkájának és saját elhibázott politikájának köszönhetően ő uralkodott legrövidebb ideig orosz cárként a Romanovok történetében¹². Fontos kiemelni, hogy vele kezdődően a dinasztia pontos megnevezése Romanov-Holstein-Gottorp, mivel apja porosz volt. A hivatalos tájékoztatás szerint heveny kólika végzett vele, de valójában nem sokkal a leváltása után, mulatozás közben kitört verekedés során az Orlov testvérek megölték.

II. Katalin (1762-1796)

Szám szerint a negyedik női uralkodó volt a cári birodalom trónján.¹³ Abban sem volt különleges, hogy cárnéból, lett cárnővé, hiszen I. Péter felesége I. Katalin is így került a trónra. Azt sem emelhetjük ki különlegességként, hogy német származású volt, nagyon távoli orosz felmenőkkel, hiszen a már említett I. Katalin ereiben sem orosz vér csörgedezett. Amiben biztosan különleges és egyedülálló, hogy származása ellenére, I. Péter mellett az egyik legnagyobb Romanov uralkodót tisztelik személyében a ma napig. Magánélete igen viharos volt. Hírhedt volt kicsapongó életéről, több szeretőt fogyasztott ez az évek alatt, és még idősebb korában is kedvelte a fiatalemberek társaságát. Fiával nagyon rossz viszonyt ápolt, mert az apjára emlékeztette. Apropó, pletykák szerint nem is III. Péter igazi apja, de igazság valószínűleg ez nem igaz, hiszen külsőre nagyon hasonlított rá. A trónt is unokájára akarta hagyni, a későbbi I. Sándorra. A történet szerint Pál, eltűntette végrendeletét, hogy ő lehessen a cár. 34 év uralkodás után betegségben hunyt el.

I. Pál (1796-1801)

Anyja halála után, feltehetőleg a köztük feszülő magánéleti ellentét miatt, teljesen máshogy próbálta kormányozni az országot. 10 gyermeke született. 4 fiú és 6 lány. Ő vezette be ismét az egyenes férfiági öröklést. Politikájának köszönhetően nem örvendett túl nagy népszerűségnek. Saját fia tudtával, a gárdaezredek puccsa döntötte meg hatalmát. Az éjszaka leple alatt elfoglalták a Téli Palotát, szállásra siettek és ott felszólították, hogy mondjon le. Pál összeszólalkozott az összeesküvők csoportjával, heves vita kezdődött, ami hamarosan dulakodásba csapott át, ekkor a csoport néhány részegebb tagja rávetette magát a cárra, majd megfojtotta. A hivatalos magyarázat szerint, gutaütésben hunyt el.

I. Sándor (1801-1825)

Apja halálhírére összetört. Biztosították afelől, hogy nem esik bántódása. De már nem volt mit tenni, át kellett vennie a kormányzást. Uralkodását sok legenda lengi körül. Mára már köztudott, hogy Sándor nem szívesen uralkodott, nem vágyott a koronára. Többször tett említést, hogy szívesen lemondana. Éppen ezért a halála körüli rejtély, sok találgatásnak adott okot. Taganrogban hunyt el, feltehetőleg sárgalázban. A testet visszaszállították Szentpétervárra, de mikor felnyitották a koporsót egyértelműen anyja sem ismerte fel fiát. Néhány feltevés szerint I. Sándor ezzel a csellel tűnt el a politika színpadáról, és valójában vándorszerzetesként, Fjodor Kuzmics álnéven egészen 1864-ig tovább élt. Ennek a verziónak ad hitelt, hogy a szerzetes közeli viszonyban állt a cári családdal, tagjai többször meglátogatták. Később II. Miklós is meggyőződéssel állította, Kuzmics azonos volt I. Sándorral.

Magánéletét tekintve feleségétől csupán 2 lánya született, de a történetírás különféle szeretőitől, legalább kilenc törvénytelen utódról is tud. Ezért a trónon nem is következhetett volna az ő utódja. A korona mindenképp testvérei közül a rangidősre és annak fiú utódjaikra szállt volna¹⁴.

Talán érdekes kiemelni, hogy I. Sándor lánytestvére volt az a bizonyos Alexandra Pavlovna, akit Magyarország Nádornéjaként is tisztelhetünk, férje József Antal János osztrák főherceg jogán. Magyarországra nagy érdeklődés közepette érkezett, de rá sem várt hosszú boldog élet, mivel lányuk születése után - aki pár órán belül meghalt - néhány napon belül ő is elhalálozott gyermekágyi lázban. Ekkor csupán 17 éves volt.

I. Miklós (1825-1855)

Testvérét követte a trónon. Közel 30 évig uralkodott. Ezzel az egyik leghosszabb ideig regnáló császár volt a dinasztián belül. Élete végére megtört, belefáradt az uralkodásba, sorozatos külpolitikai kudarcai miatt. Puritán ember volt, aki szerette a katonás fegyelmet és díszszemléket. Egy ilyen alkalmával megfázott, majd súlyosan megbetegedett, majd rövid idő leforgása alatt megkeseredve távozott el az élők sorából. 10 gyermeke született, amiből 4 fiú volt, a szokásnak megfelelően közülük a legidősebb követte a trónon.

II. Sándor (1855-1881)

Apját követte a trónon. 8 törvényes gyermeke született, mellette pedig 4 törvénytelen is. Első fia Miklós 1865 hunyt el. Ő követte volna a trónon II. Miklós néven. Sándor fia elvesztését hatalmas tragédiaként élte meg, ugyanis ő volt a kedvence mindközül. Tehetséges és éles eszű trónörökösnek tartották az udvarban, nagy jövőt jósoltak neki.

II. Sándor merénylet áldozata lett. Élete folyamán több alkalommal is próbáltak végezni vele, különféle módokon, pisztolylövéstől kezdve robbantáson át. Végül a nyolcadik merénylet érte el célját, egy katonai szemle alkalmával, kettős merénylet áldozata lett. Először rálőttek hintójára, miután a cár kiszállt bombát dobtak a lába elé. Az alsó teste súlyosan roncsolódott, annyi élet maradt a cárban, míg a palotába hajtatott, majd kilehelte lelkét.

III. Sándor (1881-1894)

Apját követte a trónon. Apja meggyilkolása hatására, keményebb politikát folytatott és próbálta visszaállítani/megszilárdítani az autokrácia intézményét.

A dinasztiában történetében kivételes mód, nagy harmóniában és boldogságban élt feleségével. Szerelmük eredménye 6 gyermek volt. Közülük 4 fiú, de a második még fiatal korában agyhártyagyulladásban elhunyt. Kedvence legkisebb, negyedik fia volt.

Állítólag Sándor olyan erős volt, hogy tenyerével törte a diót. Szokatlan ereje, megmutatkozott abban a történetben is, mikor családjával 1888-ban vasúti szerencsétlenséget szenvedett. Sándor parancsára, gyorsítottak a tempón, de nem vették figyelembe, hogy az egyik szerelvény már túlontúl elöregedett. A felelőtlenség eredményeként a vonat kisiklott. Állítólag a cár vállával tartotta meg beomlott szalonkocsi tetejét, megóvva ezzel családja életét. A baleset hozzájárult az uralkodó egészségének romlásához. Egészen haláláig hátfájással, migrénnel, és vesebajokkal küszködött. Gyenge volt a szíve is. Végül tüdőgyulladás következtében családja körében hunyt el¹⁵.

II Miklós (1894-1917)

Apját követte a trónon, de ahogy sokan mások, III. Sándor sem tartotta alkalmasnak az uralkodásra, mivel hiányzott belőle a kellő határozottság. A visszaemlékezések szerint is, a cárt könnyen lehetett befolyásolni. Mindig annak adott igazat, akivel utoljára beszélt. Talán kijelenthetjük, hogy nem uralkodásra született, főleg nem egy kontinensnyi méretű állam autokrata császárának. Családapaként viszont igen példás és figyelmes volt. Sokan megjegyezték mennyire gyengéden bánt gyermekeivel. Alexandrát, Viktória angol királynő unokáját vette feleségül 5 gyermekük született, közülük csak egyetlen fiú született, akit Alekszejnek az ifjú cárevics súlyos kórban, az akkoriban gyógyíthatatlan vérzékenységben szenvedett. Őhozzá köthető a legenda szerint csodás képességű Raszputyin élete.

A Romanovokra Oroszországban nagy ünnepségsorozattal emlékeznek. Az emlékév fő programjára március 6-án, az Ermitázs épületében helyet foglaló Mihajlovszkij Színházban került sor. Az estély helyszíne és programja pontosan megegyezett a 100 évvel ezelőtt celebrált ünnepséggel, melynek rendjét II. Miklós állította össze. Oroszország így emlékezett legnagyobb dinasztiájának múltjáról.

 

 

Forrás: Niederhauser Emil – Szvák Gyula: A Romanovok. Pannonica Kiadó, Budapest, 2002.

¹ A régi Julianus-naptár alapján ez a nap február 21-ére esett. A Julianus-naptárat I. Péter vezetett be 1699. december 20-án, mégpedig úgy, hogy a két naptár közötti akkori 11 napos eltérést egyszerűen hozzászámolták az aznapi dátumhoz, így másnap már az 1700-as év első napjakövetkezett.

² Julianus-naptár szerint.

³ A birodalom születése és elnevezése I. Péter nevéhez köthető, aki 1721-ben keresztelte át országát, ő pedig imperátorrá, azaz császárrá avanzsálódott. Amúgy a cári Oroszország területe legnagyobb kiterjedése idején, azaz 1917-ben 22 430 000 km² tett ki. Összehasonlítás képen a mai Orosz Föderáció területe ennél jóval kisebb „csupán” 17 075 400 km² területet foglal magában.

⁴ A dátum már a Gergely-naptár szerint értendő, hiszen a Szovjet Népbiztosok Tanácsa, 1918. január 31-én, Lenin javaslatára áttért a Julianus-naptárról a Gergely-naptárra. Mivel akkorra már 14 nap eltolódás volt a két naptár időszámítása között. Így a következő nap február 14-ére virradt.

⁵ Számtalan rémtörténet kering arról, hogyan végezték ki pontosan a családot. Állítólag az első sortűz után a lányok még életben voltak, szó szerint lepattantak ruháikról a golyók. Ezután szuronnyal próbáltak végezni velük, da amikor úgy sem boldogultak, egymás után fejbe lőtték őket. Állítólag a kivégzőosztag tagjai félelmükben vallási magyarázatot találtak, azt hitték az ég óvja a lányokat. Mint utólag kiderült, csak a ruhájukba rejtett töménytelen drágakő védelmezte testüket, akár egy pajzs.

⁶ Ebbe nem szerepel Mihail Alexandrovics a csupán néhány óráig regnáló cár, akinek az orosz történetírás sem tulajdonított nagy jelentőséget.

⁷ A figyelmes olvasó, felfigyelhet rá, hogy az Ipatyev-házzal már találkozott, jelen írás kezdetén, hiszen II. Miklóst és népes családját a jekatyerinburgi Ipatyev-házban végezték ki. A ház tulajdonosa bizonyos Nyikolaj gazdag kereskedő volt, akinek tulajdonát a bolsevikok lefoglalták. A név egyezésén kívül tehát nincs semmi köze a kosztromai Ipatyev-kolostorhoz, melyet feltehetőleg a 13. század tájékán alapítottak. Tehát sokkal inkább szimbolikus jelentéssel bír az Ipatyev szó. Az Romanov uralkodócsalád felemelkedését és bukását hordozza magában.

⁸ A kolostort 1524-ben alapították. Fontos szerepet játszott az orosz történelem több jelentős eseménye kapcsán is. Évszázadokon át szolgált a cári udvarban nem kívánatos női családtagok lakhelyéül.

⁹ A néhány évvel ezelőtt rendezett „Oroszország neve” TV-show keretében 12 jelölt közül keresték, hogy ki a legnagyobb orosz. Ezen a vetélkedőn 3 Romanov uralkodó is szerepelt, utolsó előtti és utolsó helyen II. Katalin és II. Sándor szerepelt, míg I. Nagy Péter a megtisztelő 5. helyezést érte el, bár a korábbi évekhez képest ez visszaesést jelent népszerűségében, mégis jól mutatja mennyire ismert és közkedvet uralkodóról van szó az orosz lakosság véleménye alapján.

¹⁰ Halálának évszáma kapcsán helyenként eltérés tapasztalható. Ennek oka, hogy ez a dátum a Gergely-naptár szerint, már a következő év, tehát 1762. január 5-ére esett.

¹¹ III. Péter viszonya meglehetősen hideg volt Katalinnal, többször azzal fenyegette, hogy kolostorba záratja, amit a trónra kerül. Katalin még I. Erzsébet uralkodása idején meg is vádolták azzal, hogy összeesküvést sző a férje ellen, de ő ártatlannak vallotta magát és a dolog annyiban is maradt.

¹² Ha Mihail, II. Miklós öccsének egynapos uralkodását figyelmen kívül hagyjuk

¹³ Természetesen ebbe nem tartozik bele sem Szófia, sem Anna Leopoldovna régensnő.

¹⁴ Érdekes megjegyezni, hogy a második fiú Konsztantyin még Sándor uralkodása alatt lemondott a cárevicsi címről. Majd 1831-ben halt meg.

¹⁵ Nevéhez köthető a Fabergé-tojások születése. Feleségét Marija Fjodorovnát szerette volna meglepni Húsvét alkalmából egy különleges ajándékkal.

 

Cimkék: Romanov-dinasztia, Oroszország

Országok: Oroszország