OROSZVALOSAG.HU


Túszdráma a színházban 

  |  2012-10-26 10:17:41  |  
Gáspár Roland

Túszdráma a színházban 

A Dubrovka elleni terrortámadás emlékezete

 Túszdráma a színházban 

 

Október 23. Ehhez a naphoz nem csak a magyar történelem tragikus eseménye köthető. Az oroszok számára is szomorú esemény kezdődátuma ez és nem csak a közös történelmi „örökség” miatt.

10 évvel ezelőtt a mai napon ért véget az Oroszországi Föderáció területén elkövetett egyik legnagyobb szabású és legtragikusabb terrorakció. Terror a Dubrovka színházban.

Sajnálatos módon Oroszországban nem ritka a civil lakosság ellen elkövetett terrortámadás, ha csak a közelmúltban történt esetek közül említünk néhányat:

2010. március 29-én a Park Kulturi és Lubjanka metróállomás szerelvényein hajtottak végre öngyilkos merényletet, melynek közel 40 ember esett áldozatul.

2011. január 24-én a Domogyedovo Reptéren öngyilkos támadó ölt meg testére erősített robbanószerkezettel 37 utast és sebesített meg 120 embert.

De említhetnénk a 2000-es évek első felébe, a II. csecsen háború miatt, megszaporodott robbantásos akciók sorát, az ország központjában, a fővárosban. Kiragadva néhány ilyen eset:

2000. augusztus 8-án, Moszkva belvárosában a Puskin téren elkövetett robbantás, mely 13 halálos áldozatot követelt és legalább tízszer annyi sérültet.

2004. február 6-án az Avtozavodszkaja metróállomásnál egy fiatal iszlám szélsőséges robbantotta fel magát, 41 ember halálát okozva és 134 embert megsebesítve.

Szomorú, de ezzel a felsorolásnak nincs vége, rengeteg meghiúsult támadás és több tucatnyi egyéb terrorakció állítható sorba, melyek következtében számtalan élet veszett kárba. Támadások, amelyeket metrón, vagy állomásaikon, autóba rejtett pokolgéppel, lakóházakban, közterületeken, nagyobb ünnepségeken, parádékon, reptéren, kórházban, iskolában, vagy színházban követtek el. Amint a néhány példából látszik meglehetősen gazdag a célpontok sora. Éppen ezért egy-egy ilyen eset során - személyes tapasztalatból mondhatom -, az emberek napokig nem tudnak felocsúdni a történtekből és a bőrükön érzik a tragédia súlyát, hiszen olyan érzésük támad, ez velük és gyermekeikkel is megtörténhet, munkába menet, bevásárláskor vagy pihenés közben. Bárhol, bármikor.

Mégis talán két rémeset emelhető ki, amelyek biztosan beleégtek az emberek emlékezetébe:

2004. szeptember 1-én kezdődött túszdráma az Észak-Kaukázusban fekvő Beszlán település egyik iskolájában. A Samil Baszajev által vezetett csecsen és ingus terroristák 1100 túszt, többségében kisgyermeket ejtettek foglyul és a második csecsen háborúval elkezdődő csecsenföldi katonai akciók befejezését követelték. A több napos túszdrámának végül az orosz biztonsági erők támadása vetett véget, de a balul sikerült akciónak egyes becslések szerint 334 túsz, köztük 185 gyermek esett áldozatul. Ennek a tragédiának állít emléket az „Angyalok városa” néven emlegetett beszláni temető és emlékhely.

10 éve 2002. október 23-án az estei órákban Moszkva egyik híres színháza a Dubrovka műsorán egy nagysikerű musicalt a „Nord-Ost”-ot játszották. Az előadás közben 40-42 fegyveres (eltérő adatok szerepelnek) megrohanta a színház Melnyikov utcai épületét és túszul ejtette a nézők és színészek nagyjából 900 fős táborát. Vezetőjük, Movszar Barajev (akinek arcát az egész világ megismerhette, hisz a túszdráma idején, ügyükre, interjúban hívta fel a közvélemény figyelmét) helyettese Abu Bakar volt.

Követelésük, szintén a harcok beszüntetését és az orosz csapatok teljes kivonása volt, Csecsenföldről. Ez esetben is - ahogy majd az iskolaterror idején is láthatjuk -, 3 napi eredménytelen tárgyalás után az orosz erők a katonai beavatkozás mellett döntöttek.

Ez vezetett el a tragédiához. Innen kezdődött az akció kettős megítélése és vált bonyolulttá annak elemzése.

Az látható, az elmúlt évek tragikus tapasztalataiból merítve az orosz biztonsági erők, sokkal felkészültebben és határozottabban tudták kezelni a helyzetet. Utalnék itt a bugyonnovszki támadásra, 1995. június 14-én, Samil Baszajev és 100 fegyverese elfoglalta a helyi kórházat. Miután agyonlőttek néhány túszt a biztonsági erők megrohamozták az épületet, ami totális kudarcba fulladt, további 15 civil életét kioltva. Ezután a hatóságok tárgyalásokat kezdtek a terroristákkal és szabad elvonulást biztosítottak számukra. Kevesebb, mint egy évvel később, 1996. január 9-én, hasonló eset ismétlődött meg a dagesztáni Kizljar városában, ahol Salman Radujev 300 emberével szintén egy kórházat kerített hatalmába, 2000 embert foglyul ejtve. Pár nap múlva elhagyták az épületet, sok túszt magukkal hurcolva, de a csecsen határnál fegyveres harcokba keveredtek az orosz katonai erőkkel, melynek során 78 ember vesztette életét. Ez a két elhibázott akció is hozzájárult a putyini adminisztráció egyik fő elvéhez, miszerint terroristákkal nem tárgyalnak és minden ilyen fellépést a legkeményebb módon torolnak meg. Ha úgy tetszik ez mintegy legitimációt is jelentett a hatalom számára, hogy hezitálás nélkül katonai beavatkozással válaszoljon minden ilyen támadásra.

Tehát a korábbi balul sikerült akciókhoz képest, a Dubrovka színház épületétnek megrohamozását akár még sikeresnek is tekinthetnénk. Hiszen meglehetősen rövid idő alatt katonai szempontból precíz, szervezett akciót hajtottak végre. 3 nap alatt, teljes titokban, a terroristák számára is váratlan rajtaütést készítettek elő. Az akciót magát is percek leforgása alatt sebészi pontossággal hajtották végre, minden terroristát hatástalanítottak, közülük senki nem tudta működésbe hozni a testére erősített robbanószerkezetet (a teljesség kedvéért megjegyzendő, ma már megkérdőjelezik ezen szerkezetek valódiságát), így az akció során egyetlen civil sem vesztette életét, a kommandósok közül is csak egy halálos áldozat volt.

Ez így önmagában akár a siker elkönyvelésére is okot adhatott volna, de az események nem várt fordulatot vettek. Hamar kiderült, hogy a tökéletes katonai akciót egy teljesen felkészületlen mentés követte, melynek ára 130 ember élete volt (erről a számról is viták folynak, hisz néhány civilt a túszdráma napjaiban lőttek le és az áldozatok között volt várandós anyuka is). Máig feltáratlan körülmények miatt és a végkimenetel okán, napjainkban is tart a vita az akció „sikerességét” illetően. Megosztja a társadalmat és neves közszereplők is véleményt formáltak és formálnak az ügyről. Olyannyira aktuális a téma, hogy az eset újabb kivizsgálásának lehetősége is felmerült, valamint néhány áldozat családja a mai napig is perben áll a hatóságokkal.

Az előzmények és a mentőakció röviden

A túszdráma kezdetén a nagy zűrzavarban, néhányan embernek sikerült elmenekülnie, ők értesítették a hatóságokat elsőként. Amikor a Kremlbe is megerősítették a túszszedés hírét, döntés született egy közvetítő beküldéséről. Joszif Kobzon parlamenti képviselőre esett a választás, mint népszerű énekes és ünnepelt sztár, akit a túszejtők is elfogadtak. (Érdekes, hogy nem képzett túsztárgyaló vette fel a túszejtőkkel a kapcsolatot.) Kobzon a terroristák helyettesével Abu Bakarral tárgyalt. Ezt követően néhány kisgyermeket szabadon engedtek. A második alkalommal már eredménytelen volt minden egyezkedési kísérlet, hiszen az oroszok semmit sem tudtak felajánlani. Ezért új közvetítőt hívtak, ekkor Anna Politkovszkajára (Ukrán származású újságíró volt, aki az orosz hatalom éles bírálatával szerzett magának elismertséget és bátorságával sokak tiszteletét kivívta. 2006. október 7-én saját lakása előtt, lőtték agyon.) esett a választás. Neki sikerült megszereznie a túszejtők beleegyezését, hogy a túszokat rövid időn belül élelemmel lássák el. Erre azonban a mentőalakulatok nem voltak felkészülve, nem állt készen semmilyen élelmiszercsomag a fogva tartottak számára. Az feltételezhető, hogy az oroszok csak az időhúzásra használták fel a tárgyalásokat, amíg sikerült előkészíteni a katonai akciót.

A speciális erők a csatornán keresztül próbálták meg felmérni a terepet. Rejtett mikrofonokkal a színház alatti csatornajáraton ki tudták kémlelni a terroristák helyzetét. Ez taktikailag jó döntésnek bizonyult, hiszen a terroristák fentről, az épület teteje felől vártak támadást.

A támadás megkezdésekor a biztonsági erők altatógázt juttattak a szellőzőrendszerbe, aminek hatására mindenki elkábult, ezután a különleges erők az „Alpha” különítmény kommandósai behatoltak és sorban lövésről-lövésre kivégezték az elkábult terroristákat. Azonban a mentés hiányos szervezése miatt, az orvosi egységek nem álltak készen az elkábult túszok kihozatalára, példának okáért a barikád miatt még a mentők sem tudtak a helyszínt kellőképpen megközelíteni és megfelelő számú orvosi eszköz, illetve személyzet sem állt rendelkezésre.

A szemtanúk beszámolói szerint az elkábult túlélőket, ahogy kihordták az épületből egymásra fektetve helyezték el és sokan még órákkal a mentés után is az utcán, a hideg kövezeten feküdtek. Nem volt elég orvos és mentős, aki foglalkozzon velük, ellássa őket. A mentésben résztvevőket, nem informálták az altatógáz bevetéséről, és ellenszert is csak az akcióba részt vett kommandósok kaptak. Sőt az orosz kormány, államtitokra hivatkozva csak öt nappal az incidens után adta ki az altatógáz pontos összetételét. Ez jelentősen megnehezítette a túlélők kezelését. Kiderült, hogy egy katonai célokra kifejlesztett fentanil (a gyógyászatban erős fájdalomcsillapítóként használják) származékot használtak. Hivatalos álláspont szerint a meglévő krónikus betegség kiújulása miatt haltak meg sokan, mivel a stressz és éhség hatására, a majd 3 napig tartó túszdráma idején teljesen legyengültek. Egyes vélemények szerint, viszont a gáz helytelen, túl nagy dózisú alkalmazása és a megkésett orvosi segítség miatt kellett ennyi embernek meghalni.

Ezeknek a támadásoknak van néhány közös vonásuk, többnyire iszlám szélsőségesek hajtották végre őket, gyakran öngyilkos merénylőket felhasználva. Ezt a „megtisztelő” feladat sokszor nők hajtják végre. Ők „fekete özvegy” néven híresültek el, hiszen, sokan közülük, férjük vagy más férfi családtagjuk elvesztése miatt érzett bosszúvágyból léptek és a mai napig lépnek a mártírrá (shahid) válás útjára. Ezeket az akciókat, többségben az orosz-csecsen konfliktusra és az etnikai ellentétre visszavezetve, a csecsen földek és nép ellen elkövetett agresszió megtorlásaként hajtják végre. Gyakran a szálak az Észak-Kaukázus térségébe, Csecsenföldre, vagy éppen Dagesztánba vezetnek. A támadások az ország különböző területein veszélyforrást jelentenek, de összességében a fővárosra, nagyobb városokra illetve a Észak-Kaukázus forrongó pontjaira koncentrálva. A terrortámadásokat két korszakra oszthatjuk ebből a szempontból. Az első csecsen háborúhoz kapcsolódóan és az azt követő években a terrorcselekmények száma nem öltött akkora méretet, és nem érték el a fővárost, inkább csak helyi jellegű a Kaukázus különböző pontjain elkövetett támadásokról beszélhetünk. A fordulópontot 1999. szeptember 8-án Moszkva egyik külvárosában elkövetett lakóház-robbantás jelentette, melyben legalább 92 ember halt meg és a sebesültek száma 200 körülire tehető, öt nappal később Moszkvát ismételten egy több emeletes lakóház felrobbantása rázta meg, ahol 118 embert temettek maguk alá a romok. Ez a két tragédia is közre játszott a pár héttel később indított második csecsen háborúhoz. A két háború kapcsán megfigyelhető, hogy ezek az incidensek nagyban hatottak az egész orosz társadalomra. Míg az első csecsen háború kitörése széles társadalmi elégedetlenséget váltott ki (még vezető körökben is), addig a második háború szükségességét az emberek nagy része elismerte és ezáltal támogatta is azt.

Egy biztos a Dubrovkában lezajlott események kapcsán, még a mai napig, gyakran bírálják az orosz vezetést és az ügy döntéshozóit, hogy számukra a katonai siker fontosabb volt, mint a túszok élete. A másik oldal, viszont azzal védekezik, terroristákkal tárgyalni, terroristák követeléseinek engedni nem lehet. Kemény határozott fellépésre volt szükség, enélkül még több áldozatot követelt volna a túszdráma.

 

Cimkék: Beszlán, Nord-Ost, Dubrovka
Országok: Oroszország
Megosztás:
Add a Facebook-hoz

 

Oroszvalosag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat