2012-ben a Pécsi Tudományegyetem pályázatot írt ki „Ki tud többet Oroszországról?” címmel, magyar nyelven, egyetemisták részére. A  kétfordulós pályázat első részeként egy 50 kérdésből álló tesztfeladatot kellett kitölteni a jelentkezőknek. A második fordulóban, öt oldalas esszét vártak két témakörben: a Napóleon elleni háború a történelemben, illetve a Napóleon elleni háború az orosz művészetben címmel.

Jómagam a művészetben betöltött szerepét találtam érdekesebbnek, és azt is sajátos szemszögből közelítettem meg, hiszen néhány orosz fiatal bevonásával, egy rövid közvélemény-kutatást készítettem, milyen ismeretekkel rendelkeznek az adott témában.

Nem lehet vitatni, mennyire jelentős esemény volt Oroszország és Európa történelmében az 1812-ben Napóleon ellen vívott háború – ahogy az oroszok nevezik Honvédő háború (Отечественная война) –, és a francia sereg a Grande Armée felett aratott, illetve „kivárt” győzelem. Az oroszországi hadjárat felemésztette Napóleon harcedzett, verhetetlen hadseregét, és a kudarc nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az európai koalíció 1813-ban a „népek csatájában” Lipcse mellett, majd két évvel később Waterloonál, döntő csapást mért a hódító hadvezérre. Világos, hogy ezen események óriási benyomást tettek Oroszországra, melynek nyomai napjainkig megőrződtek a kultúrában és nyelvben.

Sokat töprengtem, miként kezdjek hozzá a munkához. Őszintén szólva, öt oldal meglehetősen kevés, és el szerettem volna kerülni a tények és információk vég nélküli felsorolását is. A minap egy kedves orosz barátommal beszélgettem. A téma a közelgő „Győzelem napja” (День победы) és persze a történelem volt. Hamar kilyukadtunk a Honvédő háborúnál. Megkérdeztem tőle, mit gondol erről az eseményről, mennyire tartja fontosnak. Nagyban elgondolkodtatott az alábbi válasza: „Ő nem érzi annyira jelentősnek, mivel ez már nem élő történelem, régen volt és alig érezni hatását a jelenben, ellentétben a Nagy Honvédő háborúval, melynek résztvevői, elszenvedői, hősei még köztünk élnek.” Mivel nem teljesen értettem egyet ezzel, elhatároztam, rendhagyó módon, másként fogom megközelíteni a témát. Szerintem ugyanis nem szabad lebecsülni egy olyan háború hatását, melyben egy inváziós hadsereg elfoglalta Moszkvát – amely aztán lángokba veszett –, a „harmadik Rómát” az ország örökös szellemi központját. A történelemben erre nem sok példa akadt, csak a tatároknak és lengyeleknek sikerült Napóleon előtt ezt a bravúrt véghezvinni. Bár gyakorlatilag semmit sem ért el vele és tényleges győzelem nélkül győzött – Lermontov Borogyinó című versének kezdő sorait idézve: „Óh, mondd, öreg, ha Moszkva ég is, a franciák császára mégis, nem ingyen vette be?”[1] –, ami aztán, rövid időn belül, vereség nélküli vereségbe fordult át és kétségbeesett menekülést eredményezett.

 Végül úgy döntöttem készítek egy rögtönzött közvélemény-kutatást orosz barátaim és ismerőseim körében. Mit tudnak, és mit gondolnak a napóleoni háborúról – ha egyáltalán érdekli őket ez a téma –, mind a történelem, mind a művészetek vonatkozásában. A felmérést 21-26 év közötti különböző szakos egyetemista – jogász, közgazdász, informatikus, mérnök, filológus és természetesen történész –, illetve friss diplomás között végeztem az ország különböző nagyvárosaiból. Válaszadóim többsége moszkvai, de vannak köztük Szentpétervár, Jekatyerinburg, Mityiscsi, Hanti-Manszkij városában élő fiatalok is. Természetesen eredményem nem reprezentatív jellegű, főleg ha figyelembe vesszük, hogy csak tíz egyszerű kérdést tettem fel, mindössze húsz kitöltött kérdőívvel dolgoztam és kizárólagosan erre a korosztályra fókuszáltam. Emellett kutatásokat is végeztem és megpróbáltam érdekes tényeket, kevésbé közismert történeteket, városi legendákat napvilágra hozni.

Bár nem esszém témája, de a győzelem 67. évfordulójának közeledtével nem tudtam kikerülni a kérdést, ami már régóta foglalkoztatott, miszerint milyen párhuzam vonható – ha egyáltalán vonható – a Napóleon elleni háború és a II. Világháború között, tekintetbe véve orosz és európai vonatkozásait is. Jelen munkámban nem nyílik lehetőség ennek kifejtésére, de kíváncsiságom végett egy kérdés erejéig mégis szerepeltettem a kérdőívemben is. A tapasztalatok szerint nem volt hiábavaló, hiszen érdekes eredmények születettek.

A párhuzamra véleményem szerint rengeteg példát lehetne hozni, bár ezt a nézetemet csak kevesen osztották a válaszadók mintegy harmada. Pedig elég a hatalmas orosz tájra, a zord éghajlati viszonyokra, a kemény télre, a felperzselt föld taktikájára, a partizánalakulatokra, vagy az orosz katonák bátorságára és szívósságára gondolni. Ezek együtt megsemmisítő csapást mértek Napóleon büszkeségére, a Grande Armée-ra. A mintegy 600 000 fős hadseregből, csak 18-20 000 katona tért haza, ami árnyéka sem volt az egykori győzhetetlen seregnek. Azért tartom fontosnak, ennek a történelmi ténynek a kiemelését, mert – ahogy azt látni fogjuk – az általam talált összes kifejezés és szófordulat ehhez a kudarchoz köthető.

Azonban kérdőívem nagy része mégis a kultúrára vonatkozott. Módszeremet tekintve, próbáltam szétválasztani a különböző művészeti ágakat, külön-külön tettem fel a kérdéseimet. Például milyen műalkotásokról – képzőművészetben, irodalomban, zenében –, szólásokról hallottak. Ezzel próbáltam vizsgálni, mennyire széles körű a mai fiatalok ismerete.

A legtöbb választ az irodalom kapcsán kaptam, szinte kivétel nélkül mindenki emlékezett Tolsztoj L. Ny. (1828-1910) Háború és béke (Война и мир) (1865-1868) című három kötetes művére, de sokan körülbelül a válaszadók fele, megemlítette Lermontov M. J.  (1814-1841) poémáját is, mely a Borogyinó (Бородино) (1830-1831) címet viseli. Számos utalás található a napóleoni háborúra a Bűn és Bűnhődésben, az Anyeginben és a Pikk dámában is. De példaként meg lehet említeni Puskin A. Sz. (1799-1837) Napóleon az Elbánál (Наполеон на Эльбе) (1815) című versét is.

Számomra a legérdekesebbek a nyelvben meghonosodott francia eredetű szavak voltak. Bár válaszadóim közül egyetlen ember említett a háborúhoz kapcsolódó kifejezéseket, mégis némi kutatás után magam is rábukkantam néhányra.

A francia cher ami (kedves barátom) jelentésű kifejezésből született, egy nagyon találó szó, amit arra az illetőre használnak, aki szeret kihasználni másokat, élősködni rajtuk. A történet szerint az elnevezés a rosszul öltözött, segítségért könyörgő, éhező francia katonaszökevények elnevezésére szolgált. Ők lettek a шерамыжник-ek. Így nevezte el őket a népnyelv, miután a kéregetők szájából a cher ami, cher ami! felkiáltás hallatszott.

Másik ilyen szó a шваль (ló), amely egy szitokszó, a francia nyelvben is. Mondják ezt mocskos, rendetlen helyre és hanyag emberre is. A szó mai használatának eredetére több elképzelés is létezik, melyek szorosan összefüggnek a szó valódi jelentésével. Egyrészt magyarázzák azzal, hogy a kemény télben, az akadozó ellátás miatt szerte a vidéken az elpusztult lovak tetemei hevertek, innen asszociálhatunk a rendetlen piszkos helyre, másrészt pedig az élelemhiány következtében a katonák kénytelenek voltak megenni saját lovaikat, ezt látva az oroszok mintegy ledisznózták őket, akik mindent felfalnak.

A világszerte elterjedt bisztró szó születése is a napóleoni háborúkhoz köthető. Az orosz быстро szóból származik, melynek jelentése gyorsan, hamar. Születése Napóleon végleges száműzetése utánra datálható, mikor a Párizsban állomásozó kozákok és orosz katonák a francia pincéreket így sürgették. Ezzel egy időben kezdték kiírni a tavernák, kocsmák, fogadók falára a bistro szót, mintegy jelezve a gyors kiszolgálást.

A шантрапa szó a francia chantera pas kifejezésből származik, melynek jelentése a zsargonban: „nem fog énekelni”. Azokat a foglyokat nevezték így, akik nem voltak hajlandóak elárulni semmit, nem adtak ki titkokat.

Kifejezések közül közismert a совет в Филиях, melyet akkor használnak az oroszok, ha valamit túlzottan hosszan tárgyalnak, vagy nagyobb jelentőséget kerítenek neki, mint kellene. Kutuzov vezetésével a Filiben tartott haditanács emléke őrződött meg ebben a szólásban.

A festészetet illetően már árnyaltabb kép alakult ki. Azért az emberek többsége ismer legalább egy művészt. A legtöbb embernek a már említett Kivsenko A. D. által festett Katonai tanács Filiben című alkotás jutott eszébe – talán a hozzáfűződő mondás miatt –, de többen említették Verescsagin festményeit is, valamint Rubo panorámaképét a Borogyinói csatáról. Mivel ez kimeríthetetlen téma, így nem a teljesség igényével, vegyünk sorba néhány ismert művészt[2] és festményt:

-        Geraszimov Sz. V. (1885-1964): Kutuzov a borogyinói mezőn[3] (1952).

-        Kivsenko A. D. (1851-1895): Katonai tanács Filiben[4] (1880).

-        Prianyisnyikov I. M. (1841-1894): 1812[5] (1874).

-        Rubo F. A. (1856-1928): Panoráma - Borogyinói csata[6] (1912).

-        Sepeljuk A. P. (1908-1971): Kutuzov a borogyinói csatában[7] (1951).

-        Szurikov V. I. (1848-1916): Szuvorov[8] átkelése az Alpokon[9] (1899).

-        Verescsagin V. V. (1842-1904) az egyik leghíresebb orosz csataképfestő, több alkotásával is megörökítette a Honvédő háborút: Vége a csatának (1899-1900), Napóleon Borogyinó közelében (1897). Más műveivel együtt lásd az alábbi linken.[10]

A zenére, komolyzenére vonatkozóan már jóval kevesebb válasz érkezett. Húsz emberből mindössze hárman említették Prokofjev Sz. Sz. (1891-1953) Háború és béke (1941-1952) című operáját, mely a mester utolsó alkotásainak egyike. Csak egy válaszadó hallott Csajkovszkij P. I. (1840-1893): 1812 Nyitány című (1880) zenekari művéről és szintén egyvalaki írt Glinka M. I. (1804-1857): Ivan Szuszanyin (1836) operájáról. Ez az igaz történet a „zavaros időszak” (смута) alatt játszódik, főhőse a címszereplő, aki életét feláldozva tévútra csalja, és a halálba vezeti – az orosz fagyban, mélyen az erdőbe – a lengyel seregeket, így mentve meg az első Romanov cárt a fogságba eséstől. A művet a propaganda szolgálatába állították, hogy a nép visszanyerje a cárba vetett hitét és bizalmát a szörnyű háború után. A hazáért és cárért életét adó egyszerű paraszt története nagyon aktuálissá és népszerűvé vált. Megdöbbenve tapasztaltam, kortárs zenét illetően, senkinek sem jutott eszébe az általam is jól ismert Pavel Kashin (1967-) bárd Josephine (Жозефин)[11] című dala, ahogy Jurij Sevcsuk (1957-) a DDT együttes Borogyinó (Бородино) című száma sem. Bár ha figyelembe vesszük, hogy erre a kérdésre tudtak a legkevesebben válaszolni, talán nem is annyira meglepő.

Építészet és emlékművek kapcsán a kérdést a válaszadók lakhelyére vonatkoztatva tettem fel, ezzel arra szerettem volna rávilágítani, mennyire ismerik saját városukat. Szentpéterváron a legismertebb emlékmű Kutuzov és Barclay de Tolly szobra a Kazanszkij Székesegyház előtt (памятник Кутузову и Барклаю де Толли перед Казанским собором), melyek 1837-ben készültek el Orlovszkij B. I. (1796-1837) szobrászművész keze nyomán. Jekatyerinburgban a napóleoni háború emlékét a harcokban résztvevő 37. gyalogezred emlékműve őrzi. A moszkvai válaszadók közül sokan írták a Győzelem parkjában (Парк Пабеды) álló diadalívet a Триумфальная аркаt, melyet 1829-1834 között Бове О. И. (1784-1834) tervei alapján építettek, valamint a Borogyinói csata Panoráma Múzeumot (Музей-панорама „Бородинская панорама”) mely 50 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit és idén a 200. évforduló alkalmából újult meg. De legtöbben mégis a Megváltó Krisztus-székesegyházat (Храм Христа Спасителя) említették. Ez nem is meglepő, hiszen ez az épület talán a legismertebb jelképe a Napóleon felett aratott győzelemnek. Napóleon kivonulása után 1812 végén I. Sándor orosz cár tett fogadalmat egy katedrális építésére. De a templomot csak utódja, I. Miklós idején – terv és helyszín többszöri megváltoztatása után –, 1839-ben kezdtél el építeni. Az épület maga 1860-ra készült el, de a belső díszítések és festmények még több mint 20 évig készültek a legnagyobb alkotók (Kramszkoj, Szurikov, Verescsagin) keze alatt. A katedrálist 1883-ban, III. Sándor orosz cár koronázásának napján szentelték fel.[12] Sajnos a 20. század nem sok jót hozott a világ legmagasabb ortodox temploma számára. 1931-ben felrobbantották, mivel a helyére kívánták felépíteni a Szovjetek Palotáját, de a kivitelezési nehézségek és a világháború miatt az soha nem készült el, később pedig uszodát építettek a helyére. A 1990-es évek elején kezdték el a templom újjáépítését, az eredeti katedrális tervei alapján. 1996-ban az alsó templomot, míg 2000-ben a teljes katedrálist felszentelték.

A filmezés világából a témához kapcsolódóan senki nem írt példákat. Bár Szergej Bondarcsuk (1920-1994) szovjet rendező és forgatókönyvíró Háború és béke (Война и мир) (1968) című négy részes játékfilmje 1969-ben Oscar-díjat kapott. Mellesleg ez volt az első szovjet alkotás, melyet kitüntettek ezzel a díjjal. Nyikita Mihalkov által rendezett Szibériai borbély (Сибирский цирюльник) (1998) című koprodukcióban is található utalás Napóleonra.

Ezen felül rengeteg mást is meg lehetne említeni, amire érdekes módon a válaszadók abszolút nem tértek ki, annak ellenére, hogy mindenki által ismertek. Talán az oroszok számára már annyira hétköznapinak tűnnek, és olyan mélyen beleivódtak a kultúrába, hogy észre sem veszik őket. Előfordulhat, hogy ezek a szavak és elnevezések a külföldi szem és fül számára hamarabb feltűnnek. Ilyen például a hódító nevét viselő Napóleon (Наполеон) süteményféle, melyet csak egyetlen ismerősöm jegyzett meg. Vagy a gombás tejszínes főétel a Julien (Жюльен), melynek francia eredete szintén egyértelmű. A barna kenyér közismert fajtája a borogyinói kenyér (бородинский хлеб), hárman válaszadónak jutott eszébe, bár ennek eredete és háborúhoz való kapcsolata nem tisztázott. Meglepődve tapasztaltam, hogy Kutuzov tábornok nevével fémjelzett vodka és konyak is kapható Oroszországban.

Válaszadóim közül, akik nagyobb tudásról adtak tanúbizonyságot, mindannyian történészhallgatók. Általánosságban elmondható, a többség az alapvető ismeretek birtokában van, de egyáltalán nem foglalkoztatja őket a napóleoni háborúk kora, nem érdeklődnek a téma iránt. Tudásuk nagy része az általános iskolában tanult kötelező tananyagból származik.

 

Cimkék: 1812, Oroszország, Napóleon

Országok: Oroszország