Krausz Tamás: Aránytévesztés felső fokon

 

Antiszemita-e Romsics Ignác  avagy miről szól az antiszemitizmus-vita újabb hulláma ?

 

 

A magyar szellemi élet története tele van  érdektelen, kisstílű személyes és személyeskedő vitákkal. A mostani  Gerő-Romsics-vita  személyes aspektusa is érdektelen, érdekes az, ami a vita mögött  van, az a jelenségsor, amely  a vitában kifejeződik, de nem ölt világos formát. Rejtőzködik.  

 

I.                    

A Rubicon folyóirat szerkesztője egy aláírásgyűjtő akció keretében magyar történészek és általában értelmiségiek egy csoportjával létrehozott egyfajta látszat-egységet Gerő András egyik cikkével szemben, amelyben Gerő  Romsics kolléga  történelmi  nézeteiről mutatta ki, hogy azok antiszemiták.  Az eset  azért példátlan, mert   egy cikkel szemben egész  tiltakozó „mozgalmat” gründoltak egy olyan történelmi szituációban, amikor Magyarországon a növekvő szegénység és gazdasági válság bázisán a fasizmus, a kormány és az uralkodó párt támogatta  neohorthyzmus dörömbol a kapukon. Ez az eljárás még a honi ideológiai  viták szánalmas  történetében sem gyakori jelenség. Miközben  az aláírók  listája  egészen tarka képet mutat ( a szélsőjobboldaltól a konzervatívokon át a politikai  baloldalig) , mélyen elgondolkodtató a magyar értelmiség erkölcsi arculata tekintetében, hogy  ilyen széles tiltakozás nem tudott létrejönni a neohorthysta  és  nyilas szellemi-politikai restaurációval szemben, amely  mögött ott tornyosulnak a hivatalos egyházak vezető figurái is. Nem megyünk a hatalom ellen, megvédjük inkább azt az embert, aki jobbról és balról is elfogadható, s aki valamiféle konszenzust jelenthet a magyar értelmiség egy jó része számára.  Könnyebb Romsicsot megvédeni  (Gerő cikkével szemben), ha a szakmai-filológiai síkról átvisszük a dolgot tisztán a politika síkjára.  Úgy is tűnhet a dolog, hogy  a Romsicsot védő mozgalom azért emeli zászlóvá neves kollégánkat, hogy erősítse az „antifasiszta egységet”, „ne hagyjuk megosztani magunkat”.  Romsics nézeteit és magát a felhördülést, amely inkább Gerő írását követte,nem nehéz megérteni.    Az ún. balliberálisok és baloldaliak egy része okkal retteg  attól, hogy elszigetelődik a magyar szellemi ugaron, ha elvi alapon és rigorózus módon kiterjeszti az antiszemitizmussal való küzdelmet arra a táborra is, amely magát nem a keresztény-nemzeti jobboldal részeként fogja föl. Éppen ezért hiba egy szakmai vagy ideológiai vitát egy, még oly fontos egyén esetében is azonnal „nemzetpolitikai” kérdéssé emelni.   Ráadásul Romsics mint antifasiszta jelkép „szobám falán” nem mutatna igazán jól. Emlékezzünk, Romsics Ignác, ha el is ment Gyömrőre, nem erősítette meg az antihorthysták pozícióját, hiszen nem mondta ki a Szabadság tér Horthyra való megváltoztatásának mellőzését, de azért érdeméül elmondható, hogy hangsúlyozta, Horthynak történelmi felelőssége volt a holokausztban. Szép gesztus.  Csak kevés, a neohorthyzmussal való kompromisszum alapján  nincsen megoldása a magyar társadalmat feszítő szociális és politikai problémáknak. A vitázó feleknek ez a történelmi felelőssége.

 

                                                                       II.

 

Ami  Romsics Ignác nézeteit illeti a magyar polgári történetírás „lerombolásáról” 1945-ben, már korábban – Gerő András vitatott cikkét jóval megelőzően -  állást foglaltam egy terjedelmes tanulmány keretein belül. Az írás („A magyar történetírás és a marxizmus”) megjelent 2011-ben egy tanulmánykötetemben (Vitás kérdések a Szovjetunió és Kelet-Európa XX. századi történetében), majd e tanulmány bővített és egy szakmai vita nyomán javított formában megjelent az Eszmélet 94. számában (218-219.o.), amelyben a következő rövid szakmai értékelés olvasható Romsics nézeteiről, amelyet – ellentétben Gyáni Gáborral – én nem vizsgálom felül saját álláspontomat semmilyen „szekértáboros” logika szerint, noha jelzett írásomban én  is az  ő érveléséből indultam ki:

„A leleplező, sérelmi történelemírás erős hagyománya köszön itt vissza, amelyet a régi, államszocialista történetírás torzításai, politikai elfogultságai csak felerősítettek. E leleplező hevület még ma is erős; jól illusztrálja ezt a kiváló történész, Romsics Ignác akadémiai székfoglalója, amely az 1945-ös fordulat következményeivel foglalkozott a történetírás és annak szervezeti átalakítása terén. Miközben 1945-ben a horthysta történetírás szellemtörténeti hagyománya ellen megkezdődött a „marxista támadás”, annak politikai, szervezeti és egzisztenciális háttere nagyon is meghatározott társadalmi-politikai jellemzőkkel bírt. Romsics Ignác azonban nem ebből a nézőpontból közelítette meg 2011 tavaszán a kérdést, hanem tőle szokatlanul prezentista és – mint cselekvő hősei – sérelmi-szubjektivista szempontokat részesített előnyben. Gyáni Gábor és Romsics Ignác nem teljesen egyformán ítélik meg a szóban forgó fordulat jellegét a magyar történetírás átalakulása szempontjából (Gyáni Romsiccsal ellentétben nem hoz be a „képbe” vallási vagy származási mozzanatot, mint ahogy annak valójában nem is igen volt szerepe a dolgok alakulásában.) Romsics akadémikus székfoglalójában egyenesen a Moszkvából küldött sztálinisták, a karrieristák és „fiatal zsidó származású történészek” hovatovább bosszúművének tekinti a régi polgári történetírás lerombolását.[1]  Romsics magyarázata nem tudatosítja, hogy a történetírás átalakítása egy sokkal szélesebb és általánosabb folyamat részeként fogható csak fel, hiszen egyfelől zajlott egy társadalmi formaváltás, amely a történelmi uralkodó osztályok kiseprűzésével járt együtt. Másfelől pedig a jeles történész ennek a folyamatnak a fent jelzett politikai sajátszerűségeit egyszerűen figyelmen kívül hagyta. Ez a történelmi fordulat lényegében a Vörös Hadsereg által végrehajtott és ellenőrzött rendszerváltozásnak „megfelelő” szervezeti-ideológiai következmény volt a magyar történetírás terén. 

Bárhogyan is ítéljük meg a magyar történetírás teljesítményét e periódusban, adódott egy elkerülhetetlen feladat, amelyet a szövetséges hatalmak előírtak Magyarország számára is: röviden fogalmazva, a „defasizálás”. Hogy a történetírás szerepe nem lebecsülhető e téren, bizonyos értelemben már abban a tényben is kifejeződött, hogy a Horthy-korszak vezető történésze, Szekfű Gyula lett Magyarország szovjetunióbeli nagykövete. Magyarország háborús szerepe és veresége az említett historikusi feladat jellegét is nagyban meghatározta.  A hivatásos történészeket megelőzve, Magyarország „defasizálásában”[2] – közismert – önkéntesen, mély meggyőződésből vett részt Bibó István, aki felmérte annak súlyát, hogy a horthysta uralmi elitet a háború idején – a szovjet állampolgárokkal szemben elkövetett rémtettek mellett – történelmi felelősség terheli mintegy egymillió magyar állampolgár haláláért is.[3] Ám az ideológiai „defasizálást” követő vagy azzal párhuzamosan futó politikai leszámolások elérték a történettudomány területét is. Az új politikai és osztályerőviszonyok kialakulási folyamatában nemcsak a lejáratódott, hiteltelenné vált horthystáktól szabadult meg az új hatalom, hanem a tisztogatások a polgári értelmiségiek egy részének adminisztratív úton való ellehetetlenítését is jelentették, ami – egyébként érthetően – 2011-ben oly mélyen megérintette Romsics Ignácot.”

 

                                                         III.

A Romsics-féle beszédmód tehát nem egyszerűen szakmailag hibás. A "zsidó-kommunistázás", még ha történészek munkásságának értelmezéséről van is szó, engedmény korunk mainstream rasszista-nacionalista beszédmódjának, amely a legélesebben a parlamentben is zajló "zsidó-kommunistázásban" fejeződik ki. Mi nem mondhatunk félreértelmezhető mondatokat e tárgyban. Ugyanis a mai korszak az etnonacionalizmus nyelvén beszél, mi pedig a társadalmi-gazdasági ellentétek, a politikai-hatalmi osztály- és érdekkonfliktusok feltárásának nyelvén beszélünk.

 

 

____________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

 

Szvák Gyula: Különben mit ér a mestersége? Egy vita a Facebook-on

 

A alábbiakban úgy kívánnék a Gerő kontra Romsics-ügyre reagálni, hogy változtatás nélkül közreadom azt a vitát, amelyet ennek kapcsán volt hallgatómmal, Filippov Gáborral folytattam a Facebook-on. Ezzel a talán sajátosnak tetsző műfajjal az eset pedagógiai dimenzióját szeretném plasztikusabbá tenni. Különféle legitim reakciók léteznek ugyanis. Lehet aláírásokat gyűjtögetni, lehet szakmai vagy annak álcázott cikkeket írni, lehet felháborodottan kommentelgetni, lehet ellenkampányt szervezni – és lehet nem megszólalni. Romsics Ignác pl. – lapzártáig – ez utóbbit tette. Hallgathattam volna én is, hiszen ez nem a szakterületem, de – eltérően sokan másoktól – tanárként nem kérhetek történelem alóli felmentést, arra hivatkozva, hogy „nem értek a focihoz”.

 

A vita tehát úgy kezdődött, hogy Filippov Gábor kiposztolta a Rubicon folyóirat tiltakozását, majd így kommentálta azt: „Hát így.”

Erre én meg az alábbiak szerint reagáltam:

 

Szvák Gyula: Hát "védjen meg téged az Ungváry Krisztián!" Jól megvédte Romsics Ignácot! Szemezgessünk! "Romsics szóhasználata annyiban elfogadhatatlan, hogy a "sérelmeket szenvedett" fordulat meglehetősen érzéketlen azokkal szemben, akiknek teljes rokonságát legyilkolták." "Azt megértem, ha valaki Romsics munkáját azért kritizálja, mert ő nem kellő empátiával foglalkozik a holokauszt kérdéskörével. Magam is szerencsétlennek tartom, hogy legutóbbi kötetében, amely magyar történelmi sorsfordulókat tárgyal, az 1944-es éve tárgyalása egyszerűen kimaradt. Ez azonban nem antiszemitizmus hanem a legrosszabb esetben is csak érzéketlenség." "Ő ott tisztességes előadást tartott, a nyílt állásfoglalást viszont kerülte és csak azt mondta: hogy olyan embernek lehet szobra, aki körül konszenzus van. Horthynak és Kádárnak ne legyen. Károlyi kapcsán pedig még tiltakozott is szobrának eltávolítása ellen. Romsics esetében szerintem a vita tárgya legfeljebb annyi lehetne, hogy minden esetben kellően empatikusan fogalmaz-e ezekben a kérdésekben, de nem az, hogy ő antiszemita." Tehát Romsics nem antiszemita, csupán egy Holokauszttal szemben érzéketlen, az áldozatok hozzátartozóival szintén nem kellően empatikus történész, aki a "horthyzálás"-ügyben kerüli a nyílt állásfoglalást - Ungváry szerint.

Hát így.

Filippov Gábor: Tanár úr, annak idején maga Romsics ismerte be, hogy nem volt kellően körültekintő a megfogalmazás, megkövette a bírálóit. De még ha nem tette volna is, szerintem ez nem antiszemitizmus, az ennél súlyosabb bélyeg, specifikus tartalommal.

Sz. Gy: Nem a bírálókat kellett volna megkövetni, hanem azokat, akikkel szemben egy akadémikushoz nem méltó "nem kellően körültekintő megfogalmazást" alkalmazott. Nem gondolja Gábor, hogy ez egy menthetetlen eufemizmus?

F. G.: Azt gondolom, hogy Romsics Ignácnak van egy jól ismert, sokak szerint - Gyáni szerint, szerintem is - kissé elavult neopozitivista szemlélete, amely az értékelő megfogalmazások kerülésére való törekvés miatt gyakran ilyen kétes mondatokat eredményez. Ettől függetlenül a Bethlen-életrajzából, a konszolidációs időszakra vonatkozó munkáiból, vagy éppen a nagy 20. századi szintéziséből kiderül, mit gondol a holokausztról és az antiszemitizmusról. És az nagyon távol áll a zsidóellenességtől. A mesterkélt neutralizálásért szerintem tényleg lehet kritizálni (szerinte is), de azt hiszem, az antiszemitizmus ettől távol áll.

Sz. Gy.: Tapasztalatom szerint a "kétes mondatok" általában "az értékelő megfogalmazások kerülésére törekvés" közepette a rejtett értékelés funkcióját töltik be.

F. G.: Ha nem állna a dolog mögött számtalan megfelelő és explicit értékelés a holokausztról és az antiszemitizmusról, lehet, hogy közel engedném magamhoz a gyanút. Engem tanár úr többször is az alázat fontosságára figyelmeztetett: szerintem Romsics megérdemli ezt az alázatot, amit Gerőtől nem kapott meg.

Sz. Gy.: Nem tudom felfigyelt-e arra, hogy én eddig sem Gerőről, sem Romsics állítólagos antiszemitizmusáról nem beszéltem. Én csak arról beszélek, hogy van egy akadémikus, aki - további hermeneutikai elemzést kívánó módon és, egyelőre, rejtélyes okból - valahogy mindig akkor ír "kétes mondatokat", ha a zsidókról van szó.

F. G.: lletve eddig kizárólag ezekre hívták fel a figyelmet.

Sz. Gy.: Attól a tény még tény marad. Egyébiránt pedig senki nincs akadályozva abban, hogy R. más esetleges "kétes mondataira" is felhívja a figyelmet. Nem is értem mit akart ezzel mondani...

F. G.: Reagáltam Tanár úr mondatára: "egyelőre, rejtélyes okból - valahogy mindig akkor ír "kétes mondatokat", ha a zsidókról van szó".
De nem szeretnék elbeszélni Ön mellett, mert ez szőrszálhasogatás lenne részemről. Az igazi kérdésem csak annyi, hogy miért nincs átmenet a feltétlen támogatás és a durva megbélyegzés között. A kifogásolt mondatok olyanok, amelyekről lehet vitatkozni, voltak, akik civilizáltan vitatták is őket, és tisztázó párbeszéd alakult ki róluk. Tényleg olyan durva és egyértelmű zsidóellenes támadás(ok)ról van szó, hogy indokolt a nyilvánosság előtt egyszerűen leantiszemitázni Romsicsot?

Sz. Gy.: Kérdésére válaszolva - "miért nincs átmenet a feltétlen támogatás és a durva megbélyegzés között?": mert nincs "soft" és "hard" zsidózás.

F.  G.: Ebben lényegét tekintve nincs közöttünk vita, de sokan - köztük Ormos Mária, Sipos Balázs, Székely Gábor, Németh István, Hahner Péter, vagy éppen Kende Péter, vagyis olyanok, akik tudnak valamit a témáról, és nem vádolhatók szélsőjobboldali elfogultsággal - határozottan kétségbe vonják, hogy bármifajta zsidózásról szó lenne itt. Ez persze nem azt jelenti, hogy feltétlenül nekik van igazuk, de a tiltakozók tömegéből és minőségéből úgy tűnik, a helyzet nem olyan egyértelmű, hogy indokolt lenne a kategorikus antiszemitázás.

Sz. Gy.: Kedves Gábor! Maga a tanítványom volt - de legalábbis járt az órámra -, ezért engedjen meg egy pedagógiai típusú megjegyzést. A "tiltakozók tömegére és minőségére" való hivatkozás már az érvelés minőségének romlására utal. Egyetlen tekintély létezik: a saját tudása és lelkiismerete. És akkor 1-2 bővített mondat, hogy én mit gondolok minderről. Azt gondolom, hogy nem Romsics Ignác kell legyen a célpont. De - ha már így alakult - neki is szembe kell néznie az értelmiségi felelősség problémájával. Nem lehet ütre-főre  "kétes mondatokat" írnia, mert ahelyett, hogy az eldurvult közbeszédet mérsékelné, még maga is rátesz egy lapáttal. És a lényeg: egy történésznek nem lehet örökösen mindig középre pozícionálnia magát - még akkor is, amikor nincs középső álláspont. Éppen egy ilyen szakmai tekintélynek kellene legyen annyi szakmai kurázsija, hogy ne azt mondja, hogy "nem ért a focihoz", hanem azt, hogy tévedett a tisztelt testület és kéri, hogy vonja vissza a Horthy-térre vonatkozó döntését. Ilyen egyszerűen. Különben mit ér a mestersége?

F. G.: Tisztelt Tanár úr! Szerintem kellően el nem ítélhető hiúság lenne, ha a saját tudásomat 28 évesen egy tudományos közösség, volt tanáraim és vezető történészek sokasága fölé emelném. Szerintem a tekintély fontos dolog, különösen, ha - mint jelen esetben - komoly teljesítmény(ek)ből táplálkozik. A saját érveimet ettől függetlenül kifejtettem, a saját tudásom és lelkiismeretem szerint. És hadd hangsúlyozzam, amit elsőre is írtam: a névsor nem Romsics igazát bizonyítja, hanem elgondolkodtat(hat), hogy tényleg fekete-fehér-e a helyzet, ahogy Gerő András sugallja.
Tanár úr gondolatmenetével egyébként maradéktalanul egyetértek, ezért írtam többször is, hogy van helye a kritikának, és hogy Romsics erőltetett semlegességét sokszor én is zavarónak érzem. Erről vitát folytatni mindig hasznos, antiszemitázni jelen esetben szerintem kifejezetten káros. A két dolog nem azonos. Elítélem az ittas vezetést, de a részegen autóba ülőt nem börtönözném be emberölésért, mert az más tényállás.

Sz. Gy.: Gábor! Egyetért azzal is, hogy nagyobb az esélye az ittasan, mint a józanul történő gázolásos emberölésnek?

F. G.: Igen, pontosan ezért kell hangsúlyt fektetni a megelőzésre. De nem azzal, hogy leültetjük 5 évre azt, aki két pohár pezsgő után ült a volán mögé. :)

Sz. Gy.: De azért nagyon dicsérni sem kell őt érte, ugye?

F. G.: Semmiképpen sem kellene dicsérni érte. :)

Sz. Gy.: Lájk

 

P.S. Mióta ezt a vitát szerdán este és csütörtök reggel lefolytattuk, már jóval száz fő fölé nőtt a Rubicon által szervezett aláírásgyűjtés Romsics Ignác mellett. A dolgok mostani állása szerint nagyon úgy fest, mintha Gerő Andrást gettósítani akarnák, Romsics Ignácot pedig mártírrá magasztosítani. Ki akarna szembe menni a magyar értelmiség ily sok és ily jeles képviselőjével?!

Ők most elítélik Gerő Andrást, mert nyíltan és nyilvánosan antiszemitázott. De ennek csak akkor lehet értelme, ha rögtön utána ez a példásan szolidáris társaság megkérdezi Romsics akadémikustól is, hogy Gyömrőn, amikor elfogadta a Horthy-térre átnevező testület felkérését, miért nem tiltakozott e döntés ellen? És, ha ugyanez a névsor (csak immár Romsics akadémikussal kiegészülve) ugyanilyen összefogással felemeli szavát a honi „horthyzálás” ellen is. A Rubicon folyóirat hívószavára.

Ha mindez mégsem így fog történni, akkor igaza lesz a Rubicon egyik kommentelőjének:

„Tegyen már egy csillagot a neve mellé az a fenti listában, aki tiltakozott mondjuk a Nyírő újratemetés vagy a Horthy kultusz ellen. Nem csoda, hogy itt tartunk, ha ilyen történészeink vannak. Csak egymás kezét fogva mernek véleményt nyilvánítani. Mellesleg mi tartotta vissza Romsics urat, hogy megszólaljon a kérdésben?”

 

Cimkék: neohorthyzmus

Országok: Oroszország