2012. április 1-5. között került sor Kisinyovban a „Besszarábia egyesülése Oroszországgal a sok évszázados moldáv-orosz-ukrán együttműködés fényében” (Присоединение Бессарабии к России в свете многовекового молдо-российско-украинского сотрудничества) c. nemzetközi tudományos konferenciára moldáv, orosz, ukrán, román, magyar, bolgár, német, francia tudósok közreműködésével, az 1806-1812 közötti orosz-török háborút lezáró bukaresti béke 200. évfordulója apropóján (e békeszerződés értelmében szerezte meg az Orosz Birodalom Besszarábiát, és tolta ki határait a Prutig).

A konferenciát ünnepélyesen köszöntötte Pjotr Lucsinszkij (Petru Lucinschi), és – megbízottja révén - Vlagyimir Voronyin, Moldova volt elnökei, valamint Oroszország, Bulgária, Ukrajna Kisinyovba akkreditált. nagykövetei.

A konferencia keretében került sor Ivan Fjodorovics Grek és Nyikolaj Dmitrijevics Russzev moldovai történészek „1812: fordulópont a Budzsak és a Dunán túli telepesek történetében” (1812: поворотный год в истории Буджака и «задунайских переселенцев») c. könyvének prezentálására, amely a Budzsák történetét a kezdetektől napjainkig vizsgálja, s külön figyelmet fordít a gagauz etnogenezis vitás kérdéseire, valamint abban foglal állást, hogy az 1812-es bukaresti béke, a terület Oroszországhoz csatolása pozitív vagy negatív következményekkel járt-e a budzsáki török, bolgár, moldáv és más népek számára?

Az alábbiakban néhány, a konferencián elhangzott érdekesebb előadás rövid rezüméjét ismertetjük.

A könyv kapcsán Ny. D. Russzev (Antropológiai Iskola, Kisinyov) elmondta, 1812-ben még a mainál jóval jelentősebb volt a török elem a Budzsákban. Miután azonban az Orosz Birodalom meghódította a Prut-Dnyeszter közét, a Nogáj Horda maradványai, illetve a budzsáki tatárok lényegében megsemmisültek (a Prut és a Dnyeszter mentén a bukaresti béke következtében a törökség mintegy fele elveszett). Az Orosz Birodalom igyekezett pravoszláv földműves népességgel, bolgárokkal és valahokkal benépesíteni a Budzsákot, de e tekintetben csak folytatója volt az Oszmán Birodalom által megkezdett tradíciónak, hiszen a bolgárok és valahok e területen való benépesülése már a török korban kezdetét vette.

Vlagyiszlav Jakimovics Groszul (Orosz Tudományos Akadémia, Oroszországi Történeti Intézet) kiemelte, az 1806-1812-es orosz-török háborúban egész Európa (kivéve a franciákat és lengyeleket) Oroszországgal érzett együtt és felszabadításként értékelte, hogy Besszarábia orosz fennhatóság alá került (1812-ben még nem létezett Románia). A terület lényegében 1806 decembere óta állt orosz fennhatóság alatt, 1808-ban pedig maguk a moldáv bojárok kérték, hogy Moldovát egyesítsék Oroszországgal.

Fjodor Afanaszjevics Angeli volt nagykövet Dmitrij Kantemir moldáv fejedelem (1693, 1710-1711) és eurázsiai jelentőségű keletkutató származásáról és tudományos jelentőségéről beszélt. Kantemir családja török eredetű, az Arany Horda egykori főembere, Jedigej leszármazottja volt. Karamzin – aki nogáj származású volt – tévesen vezette le a Kantemirek származását a krími tatároktól. Kantemir egyik őse nogáj kormányzó volt Szilisztrában.

Maga Kantemir több évet élt Isztambulban, jeles könyve az Oszmán Birodalom történetéről a Törökországban töltött évek gyümölcseként született meg. Kantemir emellett az egyik első gyűjtője volt a török folklórnak, ezen irányú munkássága ma is megkerülhetetlen.

Ami Moldova sorsát illeti, Dmitrij Kantemir a török alóli felszabadulást tartotta üdvözlendőnek: a Habsburg felszabadítás lehetőségét – nem utolsósorban a magyarországi események miatt - elvetette, akárcsak a katolikus Lengyelországot segítségét, ilyeténképpen Oroszország támogatásában bízott.

Florin Pintescu (Szucsavai Stefan Cel Mare Egyetem) a dunai fejedelemségek 18. századi Oroszország-képéről beszélt. Mint elmondta, a románok I. Péterre úgy tekintettek, mint keresztény, „igazhitű” uralkodóra, ellentétben a muszlim török szultánnal. Dokumentálható, hogy I. Péter népszerű volt Besszarábiában. A román egyház támogatta az orosz szövetséget a vallás miatt, a lakosság viszont kevésbé, mert az orosz hadsereg rekvirált és kisegítő munkára fogta a lakosságot. Az „egyszerű emberek” épp ezért semmi különbséget nem láttak az oroszok és a törökök között. Az 1768-1774 között zajló orosz-török háborúban is a klérus Oroszországot támogatta. Munténiai bojárok 1769-ben kérték a román földek egyesítését Oroszországgal.

A román értelmiségben csak a 19. század közepén bukkant fel először a kimondottan oroszellenes gondolkodásmód. Ez azon moldáv-valach diákoktól származik, akik Franciaországban tanultak, és a szabadkőműves páholyok tagjai lettek. Ők már negatívan viszonyultak a „zsarnoki” Oroszországhoz: ők a román ruszofóbia tulajdonképpeni megteremtői.  

Georgi Atanaszov (Szilisztra) előadásában a balkáni pravoszlávok Oroszországhoz és az Oszmán Birodalomhoz való viszonyát hasonlította össze. Előadásában kifejtette, annak, hogy Bulgária a legkésőbb szabadult fel – Oroszországnak hála – a török elnyomás alól, belső okai is voltak, hiszen a bolgár elit teljesen megsemmisült a 15. században, nem volt egyházi önállóság, az összes városban török csapatok voltak, és Bulgáriában – ellentétben Szerbiával vagy a román fejdelemségekkel – számottevő török etnográfiai jelenlét is volt, tehát Bulgária helyzete jelentősen különbözött a többi balkáni pravoszláv államétól.

Mindegyik balkáni pravoszláv állam orosz támogatással szabadult fel: a szerbek 1812-ben, a görögök 1821-től orosz, Valachia és Moldova pedig széleskörű autonómiát kaptak. A bolgárok viszont saját maguk teremtették meg egyházuk önállóságát, iskoláikat, elitjüket

Az 1806-1812-es háború volt az első alkalom, amikor először szó esett a bolgárokról a török-orosz tárgyalások során, ezért is fontos ezen háború a bolgár történelem szempontjából.

Vincent Boulet (Sorbonne, Párizs) 1918-as francia dokumentumok alapján demonstrálta a román megszálló hatások kegyetlenkedéseit, s azt, hogy a besszarábiai lakosság elégedetlen volt a román adminisztrációval. A román rendőrök brutálisan léptek fel, a román hadsereg rekvirált, a román adminisztráció velejéig korrupt volt az 1918-ban megszállt Besszarábiában.

Alexandru Muraru (Iasi, Ioan Cuza Egyetem) azokról az antiszemita atrocitásokról beszélt, melyeket a román hatóságok követtek el 1940-ben Besszarábiában, közvetlenül azt megelőzően, hogy kiürítették a Prut-Dnyeszter mentét a Szovjetunió javára.

Andrej Nyikolajevics Medvegyev (Politkontakt Intézet, Moszkva) egy nemrég végzett közvéleménykutatás eredményeit ismertette. Eszerint Moldovában csak a lakosság 12 % támogatja az egyesülést Romániával. A román unionista projekt erősen elitista jellegű, ugyanakkor a román egyesülés gondolatában jelentős potenciál van a moldovai gazdaság rossz helyzete miatt. Éppen a gazdaság rossz helyzete a függetlenség legnagyobb ellensége. Nagy a csalódottak aránya és az ingadozóké. Jelentős a látens románbarátok száma és a megkérdezettek több mint 30 % nem Moldovában képzeli el a jövőjét. Egyértelművé vált az is az elmúlt években, hogy Oroszország immáron a moldovai oroszajkú lakosság számára sem jelent kizárólagos orientációs pontot.

Jemeljan Ivanovics Csobu, Moldova volt bukaresti nagykövete szerint nincs meg a nemzeti egység alapja Moldovában, Moldova az egyetlen ország a FÁK-ban, amelynek identitásproblémái vannak. 1812-ben, Besszarábia, ill. Kelet-Moldova Oroszországhoz csatolásakor még nem létezett Románia, ezért maradhatott meg az eredetibb moldáv identitás a Prut és a Dnyeszter között. Nem igaz tehát, hogy „szovjet projekt” lenne a moldáv identitás (a román irodalom alapja is a moldáv irodalom). Romániának viszont – amelynek lényegében minden szomszédjával szemben valamilyen érdekellentéte van - nem érdeke Moldova létezése, mert akkor, félő, maga is szétesik (hiszen Románia maga is fiatal, meglehetősen eltérő régiókból álló ország, a kellős közepén egy hegylánccal, ráadásul a gazdasági és demográfiai mutatók meglehetősen rosszak).