A Századok 1985. évi 4. számában jelent meg Benda Kálmán történész érdekes cikke Csöbörcsök magyar faluról, ami a legkeletibb, néven is ismert magyar település volt, a Dnyeszter mentén. Annyi bizonyos, hogy nem Csöbörcsök volt a legkeletibb magyar település, hiszen a Krímben is volt néhány – tatárok által elhurcolt emberek alkotta – magyar falu, nem is beszélve a középkori keleti magyarokról a Volga-Urál vidéken és a Kaukázusban; de a Dnyeszter-menti Csöbörcsök volt a legkeletibb „természetes” magyar kirajzás a Kárpát-medencéből. Csöbörcsök (románul Cioburciu, ukránul és oroszul Csobrucsi) jelenleg Moldova szakadár, senki által el nem ismert területén, a Dnyeszter-menti Köztársaságban fekszik. Az alábbiakban Benda cikkét ismertetjük röviden.

 

A csöbörcsöki magyar katolikusokról az első említés meglehetősen kései, 1633-ból való, Niccolo Barsi de Lucca itáliai utazó említi Ciberciu moldovai falut, ahol 30 házban magyar katolikusok élnek, s nemrég épült templomuk van. Az 1630-as évek végén a római Hitterjesztés Szent Kongregációjának kimutatásába is felveszik Ciuberciut, ahol ezek szerint 20 katolikus ház van.

Csöbörcsökön ekkor tehát körülbelül 100-150 katolikus élt, javarészük magyar volt, bár más források szerint néhány lengyel is élt ekkor a román többségű faluban.

Bizonyos utalások szerint nem Csöbörcsök volt az egyetlen katolikus település a Dnyeszter mentén, erről tanúskodik Domokos Kázmér, a csíksomlyói ferences kolostor főnökének egy 1657-es feljegyzése, amely hét katolikus faluról tud Csöbörcsök környékén.

A Dnyeszter vidéki katolikusok azonban hosszú és távoli elszigeteltségükben magukra maradtak, évtizedekig nem láttak papot, ami hitüket is megrengette. A Csöbörcsökön megfordult Francesco Antonio Ceccangeli katolikus misszionárius Erdélyből jelentette 1696-ban, hogy Csöbörcsökön 184 katolikus lélek él, 27 éve nem járt náluk pap, sokakat meg kellett keresztelni, sokan soha nem gyóntak, sokan elhagyták a hitet: „Bizony csak nagy nehézséggel tudtam őket rávenni, hogy megbánják tévelygésüket...” Ceccangeli beszámolója szerint a 17. század végén élt még néhány katolikus a környező településeken is, Causceniben (2 fő), Dnyeszterfehérváron (Alba Gulia) 10 fő, egy másik faluban 5 fő. A Dnyeszter-menti katolikusok (kb. 200 fő) többsége tehát Csöbörcsökön élt.

De hogyan kerültek magyarok a Dnyeszter vidékére?

A Dnyeszter-menti magyarok származását illetően az első információ a 18. század elejéről való. 1706-ban II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem tatár kánhoz utazó követei, Bay Miklós és Pápai Gáspár átutaztak Csöbörcsökön. Szerintük Csöbörcsökre és Akkermannra (Dnyszterfehérvár), illetve ezek környékére „László király” telepített magyarokat, de az egykori magyar falvak mára eltűntek, csak Csöbörcsök maradt meg, bár a lakosok panaszkodnak, mivel ritkán látnak papot. A hazatérő követek beszámoltak Rákóczinak a csöbörcsökiekről, s a fejedelem egy papot, Lippay Istvánt küldte a számukra (1706). Lippay a jelek szerint próbálta felkutatni a csöbörcsökiek eredetét, Rákóczi XII. Károlyhoz indított követe, Ráday Pál legalábbis 1709-ben találkozott vele, s azt írja, a csöbörcsökiekhez küldött pap kiderítette: a csöbörcsökiek úgy tartják, ők I. Ulászló várnai veresége (1444) után a Dnyeszter vidékén maradt magyarok utódai („hogy tudniillik minekutána László király Váradnál megverettetett a török által, és azután csakhamar Magyar-Neszter-Fejérvár is, kit törökül Akkermannak hívnak és a Neszter partján a tenger mellett van építve, részekre esett, akkor maradtak el az ott való lakosokból”).

A csöbörcsöki néphagyomány a jelek szerint megfelel a valóságnak, hiszen dokumentálható, hogy Hunyadi János kormányzósága (1446 – 1452) idején Magyarország erőfeszítéseket tett a Dnyeszter-menti védvonal biztosítására. A milkói katolikus püspök egy 1518-as levele esperességeket említ Dnyeszterfehérváron és Kiliában.

Noha a 17. századi beszámolók a csöbörcsökieket buzgó katolikusként írják le, az sem teljesen kizárt, huszita menekültek alapították a települést. A 15. században a huszitizmus népszerűvé vált Magyarország bizonyos régióiban, az eretneknek nyilvánított huszitákat viszont elüldözték az országból, többségük Moldvába futott (a husziták jóvoltából készült el az evangéliumok első magyar nyelvű fordítása is, melyet az 1466-ból származó, Tatroson keletkezett Müncheni-kódex őrzött meg).

A 18. századi Timon Sámuel 15. századi szebeni évkönyekre hivatkozva írja, hogy 1420 körül sok huszita menekült Magyarországról Moldvába, és ők alapították „Tatárország bucsaki részében Seberchek falut.” A 18. századi más, Moldovával foglalkozó magyar munkákban általánossá vált a meggyőződés, hogy Csöbörcsököt husziták alapították.

Benda szerint tehát a legvalószínűbb, hogy Csöbörcsököt és környékét 1450 körül népesítették be magyar határőrök, de a Dnyeszter vidékére minden bizonnyal husziták is keveredtek (a Prut partján magyar husziták által alapított Husz városában még a 17. század közepén is éltek a huszita hagyományok).

A 17. században a viszonylag gyakori katolikus missziók révén sikerült elérni, hogy tovább pislákoljon a katolikus élet Csöbörcsökön, a 18. században azonban a missziók ritkulásával a csöbörcsöki katolikus magyarok sorsa is megpecsételődött.

1747-ben Torkos József győri evangélikus lelkész, a magyar múlt jeles kutatója, egy Erdélyből neki írott levelet idéz, mely szerint a távoli Besszarábiában „vagynak régi magyar faluk” ahol még értik a magyar nyelvet, de beszédük erősen eloláhosodott, eltatárosodott.

1764-ben a madéfalvi siculicidium után ismét jelentős magyar (székely) néptömegek kerültek Moldvába. 1767-ben Zöld Péter egykori csíkdelnei plébános, aki a Habsburg vérengzés elől keletre menekült, eljutott Csöbörcsökbe is. Akkor még megvolt a magyar katolikus közösség, állítása szerint ő maga társával együtt több mint 2000 embert kereszteltek meg.

A jelek szerint Zöld Péter volt az utolsó ismert katolikus pap Csöbörcsökben. 1812-ben a bukaresti béke nyomán Besszarábia az Orosz Birodalom része lett, ezt követően a csöbörcsöki katolikusok jelentős része a Prut nyugati partjára költözött (vissza?), Husz városába. Gegő Elek 1838-ban megjelent, „A moldavi magyar telepekről” elnevezésű cikkében azt írja, Besszarábiában maradtak még szórványosan magyarok, de jelentősen elrománosodtak.

Az 1844-ben a magyar őshazát kereső Jerney János már nem talált Csuburcsiban magyarokat.

A 20. században már csak néhány eltorzult, magyar eredetű családnév őrizte e keletre sodródott magyar közösség emlékét.

 

 

(Benda Kálmán: Csöbörcsök. Egy tatárországi magyar falu története a 16-18. században // Századok 1985/4. 895 – 915.)

 

 

Cimkék: Csöbörcsök, Moldova, Moldva, husziták,

Országok: Moldova