Egyes propagandisták most is kétségüket fejezik ki a 2008-as grúziai háború kezdetét illetően. A hivatalos grúz propaganda támogatói szerint a „nagy, birodalmi” Oroszország  kezdte a hadműveleteket 2008 augusztusában a „kicsi, demokratikus” Grúzia ellen. A WikiLeaks által megszellőztetett dokumentumok azonban egyértelműen arról tanúskodnak, hogy Grúzia volt az agresszor. A nyilvánosságra került diplomáciai iratok szerint a grúzok elszámították magukat az amerikai segítséget illetően is.

Azt mindenki elismeri, hogy az ötnapos háború Dél-Oszétiában kezdődött, azt követően, hogy Szaakasvili grúz elnök csapatai lőni kezdték Chinvalit, a szakadár köztársaság székhelyét. A grúz álláspont szerint azonban akciójuk önvédelem volt, mert ekkorra már az orosz reguláris erők behatoltak Dél-Oszétiába.

A legelső grúz sajtóközlések még csak arról szóltak, 2008. augusztus 8-a hajnalán, hogy az Oroszországhoz tartozó Észak-Oszétiából szivárogtak át irreguláris csapatok Grúzia (Dél-Oszétia) területére. Ezt a verziót három nappal később a grúz hivatalos szervek megváltoztatták, s a mai napig is élő álláspontot dobták be a köztudatba: eszerint 2008. augusztus 7-én éjjel az orosz reguláris erők általános támadást indítottak Grúzia ellen. Ezt az oroszok tagadják, mondván, az orosz csapatok csak 2008. augusztus 8-án, a Chinvalit és az orosz békefenntartókat ért támadás után avatkoztak be a harci cselekményekbe.

A WikiLeaks adatai azonban a következőket árulják el: augusztus 8-án reggel 10 órakor John Tefft amerikai nagykövet azt közölte Washingtonnal, a grúzok közlése szerint a harcok véget értek Chinvaliban „és teljesen ismeretlen, milyen lesz az oroszok reakciója, van-e elég erejük a konfliktus kiszélesítésére?”Azaz az orosz beavatkozás ekkor még nem történt meg. Az amerikai diplomata beszámolója azt is rögzíti: Szaakasvili nyugtalan volt amiatt, hogy lesz-e orosz beavatkozás? A grúz külügyminiszter reggelre briefinget hívott össze, amelyen azt próbálta elérni: a nemzetközi közösség gyakoroljon nyomást Oroszországra, hogy az ne avatkozzon be Dél-Oszétiába. Az amerikai diplomáciai táviratok szerint a dél-oszétiai oszétok ekkor még azzal vádolták Oroszországot, hogy az cserben hagyta őket…

Mindezek a dokumentumok teljesen világosan ellentmondanak a hivatalos grúz verziónak.

Tbiliszi abban reménykedett Chinvali bombázásakor, hogy elkerülhető az orosz beavatkozás. A grúzok vakon megbíztak az amerikai hírszerzési adatokban, saját felderítésük csődöt mondott, s ezért is kezdtek bele öngyilkos módon a dél-oszétiai főváros bombázásába.

A WikiLeaks iratai azonban azt is bizonyítják, hogy Mihail Szaakasvili nem amerikai iniciatívára kezdte el a Dél-Oszétia elleni háborút. Az amerikai diplomaták és katonai tanácsadók a jelek szerint nem tudtak arról, miben mesterkedik a grúz elnök.

2009-ben megindult az amerikai-orosz közeledés folyamata, ami jelenleg is tart. Washington gyakorlatilag elismerte a dél-kaukázusi status quo-t. Grúzia esetleges NATO tagsága nem ér annyit, hogy emiatt összerúgják a patkót Oroszországgal.

Az ötnapos háború óta sokat változott a posztszovjet térség is: Ukrajna ma már ismét Oroszország oldalán van; a balti államok átérezhették, hogy tagságuk a NATO-ban inkább jelképes; Lengyelországban mégsem lesznek amerikai rakéták.

Bár a Bush-adminisztráció a „stratégiai együttműködésről” írt alá megállapodást Grúziával, nyilvánvaló azonban, hogy a mostani Amerika számára Grúzia huszadrangú kérdés, különösen annak fényében, hogy az amerikai-orosz kapcsolatok javulása fontosabb Washingtonnak, mint Moszkvának.

(Hans Mouritzen: WikiLeaks, South Ossetia and the Russian „reset”, opendemocracy.net)