OROSZVALOSAG.HU


Rekorderek fordulója

  |  2010-06-02 11:35:01  |  
Zelei Dávid

Rekorderek fordulója

Kazahsztán történetének legjobb eredményét ünnepli, Gabasvili Grand Slamen, Juzsnyij Roland Garroson nem járt ilyen magasban

Legutóbbi cikkünk óta négyre nőtt a posztszovjet térség Roland Garros-negyeddöntőseinek létszáma, ami egyrészt azt jelenti, hogy a moszkvai születésű, de kazah állampolgár Jaroszlava Svedova folytatta csodás szereplését, másrészt viszont azt is, hogy a legnagyobb orosz meglepetésember, Tejmuraz Gabasvili a legjobb tizenhat között befejezte selejtezőből induló menetelését.

Kezdjük Kazahsztán büszkeségével, Jaroszlava Svedovával, aki élete eddigi legjobb eredményét, a 3.körös Grand Slam szereplést már megjavította, most pedig Jelena Jankovics ellen egyenlítheti ki párharcát. Az öt évvel ezelőttig sehol sem álló kazah tenisz története legnagyobb sikerét érte el a 23 éves moszkvai hölgy révén, aki a nyolcaddöntőben az ausztrál meglepetésembert, Jarmila Grothot ütötte ki. Groth maga is meglepetésember-ölőként tűnt ki a torna során: a második fordulóban a Szafinát kiejtő veterán japán Date Krummot, a harmadikban pedig Zvonarjevával elbánó honfitársát, a szintén orosz születésű Anastasia Rodionovát verte. Most azonban nem volt kegyelem: Svedova remekül hozta szervagémjeit (csak egy bréket engedélyezett Grothnak, és 74%-os sikerességgel szervált), ő maga viszont négyszer is elvette ellenfele adogatójátékát. A két játszma alatt csupán hét ki nem kényszerített hibát ütött, miközben ellenfele 26-ot: ennek tükrében a mindössze 68 perc alatt kivívott 6:4, 6:3-as győzelem nem is olyan nagy meglepetés. Svedova erénye agresszivitása és gyorsasága lehet (jó géneket örökölt: mamája klasszis sprinter volt) Jankoviccsal szemben az elődöntőért vívott harcban.  Kettejük csörtéje úgy áll 2-1-re, hogy még sosem vívtak kétszettes meccset: most is hullámzó, szoros csatára számíthatunk.

Rekorderek fordulója

A nemrég kicsit részletesebben bemutatott, a 3. fordulóban Andy Roddickkal elbánó, az idei Roland Garroson még szettet sem vesztő Gabasvili ellenfele az a Jürgen Melzer volt, aki 1999-ben már nyert Wimbledonban a juniorok között, de az azóta lejátszott 31 Grand Slamje egyikén sem jutott túl a harmadik fordulón. Gabasvili hozzá hasonlóan nagymenő volt az utánpótlásmezőnyben, de sosem élte túl a második fordulót a nagy tornákon: mindkettejük élete kalandját írhatta tovább a hétfői összecsapáson. A nemrég még ITF-tornákon, idén challengereken induló, felnőtt tornát az ATP nyilvántartása szerint csak párosban nyerő Gabasvili erőteljes játékát sokan rögtön Szafinéhoz hasonlítják („én nem ütök annyi ászt” kommentálta a felvetést viccelődve), Melzer kapcsán ugyanakkor egy másik, régebbi nagy név merült fel: Thomas Musteré, aki osztrák játékosként legutóbb a nyolc között járt 1998-ban. Az előzetes latolgatások során természetesen a 3. körben a 9. kiemelt spanyol David Ferrert kiejtő, világranglistán 87 hellyel ellenfele előtt álló Melzer tűnt esélyesnek, Gabasvilinek ugyanis a selejtezők miatt nem a Roland Garros második, hanem harmadik hete kezdődött meg. Mindez saját bevallása szerint nem kis szerepet játszott abban, hogy az osztrák végül négy szettben nyert egy hosszú labdamenetekkel tarkított, csaknem három órás összecsapáson. A meccs egyik legfontosabb fordulópontja az első szett rövidítésében érkezett el, mikor Gabasvili 4-1-re vezetett, vagyis három labdára volt a játszma megnyerésétől, azonban Melzer 8-6-ra fordított. Gabasvili megnyerte a második szettet, de a harmadikra elfogyott az ereje, márpedig, ahogy fogalmazott, „abban a játékban, amit én játszok, 100%-os fizikális felkészültség kell. Szeretem keményen megütni a labdákat és irányítani a játékot”. Mindez legkevésbé a harmadik szettben sikerült, a negyedikben pedig egyetlen brék is elég volt az osztráknak, hogy befejezze a játékot. Gabasvilinek nincs szégyenkeznivalója (hiába vágott a lent láthatóhoz hasonló arcokat a meccs során), szereplésével több pénzt és pontot gyűjtött, mint eddig a szezonban összesen, és várhatóan jelentősen előrelép az ATP legfrissebb ranglistáján.

Rekorderek fordulója

Gabasvili kiesésével Mihail Juzsnij maradt az oroszok utolsó reménysége a férfiaknál. A 11. kiemelt orosz apró megingásokkal, de rendületlenül menetelt a nyolc közé, ahol korábban sosem járt még Párizsban, pályafutása legnagyobb sikerének (US Open-elődöntő, 2006) megismétléséhez ugyanakkor még át kellett verekednie magát a csehek legfőbb reménységén, Tomas Berdychen. Ahogy Melzer esetében Muster, úgy Berdychnél Petr Korda került elő az idők homályából: legutóbb ugyanis ő játszhatott Roland Garros-elődöntőt csehként a férfiak mezőnyében. 1992-ben, mikor az említett eset történt, a kis Tomas a betűvetés és az összeadás művészetét sajátította el az iskolában…

Kettejük párharcát a meccs előtt Juzsnyij vezette 6-4-re, a legutóbbi öt meccset tekintve ugyanakkor Berdych volt a jobb 3-2-vel. Salakon eddig kétszer akadtak össze, mindkétszer Münchenben – 2007-ben, az elődöntőben Juzsnyij, tavaly a döntőben Berdych nyert.

Kettejük általában szoros meccse helyett most ugyanakkor sima találkozót láthattunk. A nagy jégkorongbarátként ismert Berdych kíméletlen volt a meccsen: egyetlen bréket sem engedélyezett a lanyhán teniszező Juzsnyijnak, és sima három szettben, 6:3, 6:1, 6:2-re nyert. Csak néhány adat az összehasonlítás kedvéért: Berdych adogatásai 77%-ából csinált pontot, Juzsnyij csak az 53%-ából; Berdych 28 nyerőt ütött, míg Juzsnyij csak 15-öt; Berdych 40-szer csinált pontot Juzsnyij adogatásából, Juzsnyij csak 17-szer Berdychéből. Juzsnyij kiesésével nem maradt orosz a férfiak küzdelmében, az egy nyolcaddöntős és egy negyeddöntős hely ugyanakkor Davigyenko és Andrejev hiányában nem rossz teljesítmény. (A csuklósérüléssel bajlódó Davigyenko bejelentette részvételét a németországi, hallei tornán, úgyhogy vélhetően Wimbledonban is számolhatunk vele.)  

Rekorderek fordulója

A végére hagytuk az élet-halál harcként beharangozott orosz női negyeddöntőt, Nadja Petrova és Jelena Gyementyijeva találkozóját, mely a „Kórház a Suzanne Lenglenen” sorozat egyik epizódja is lehetett volna. Mindkét játékos combsérüléssel küszködött a meccs során, Petrova ráadásul nyolc mérkőzésnél jár a torna során (az ötödik egyes mellett három párost is játszott), Rezai elleni maratoni találkozója óta csoda, hogy lépni bír. Nem csoda, hogy a mérkőzés rengeteg hibával kezdődött (bár a játékosok szerint ebben a rendkívül hideg időjárásnak is szerepe volt), az első szettet ápolások és nem túl magas színvonalú játék kíséretében 6:2-re Petrova nyerte. Ez volt azonban az utolsó boldog momentuma: a második játéktól sorra vesztette el szerváit, mozgásán látszott, hogy sérült: ahogy Anasztaszia Miszkina fogalmazott „a második és harmadik szettben alig futott”. Gyementyijeva így 2:6, 6:2, 6:0-ra nyert és 8-7-re alakította Petrova elleni mérlegét; kettejük legutóbbi öt meccsét egyaránt ő nyerte. Gyementyijeva az olasz Schiavone ellen juthat a döntőbe – 2004 óta először a francia salakon. Nem az orosz hölgy mellett szól gyatra elődöntőstatisztikája a Grand Slameken (két győzelem, hat vereség), vigasztalhatja ugyanakkor, hogy ellenfele még semmilyen elődöntős rutinnal nem rendelkezik. Akárhogy is, nem vitatkozhatunk a világranglista ötödik helyezettjével, aki szerint „kemény lesz”. Meglátjuk.

Cimkék:
Országok: Kazahsztán Oroszország
Megosztás:
Add a Facebook-hoz

 

Oroszvalosag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat