OROSZVALOSAG.HU


Oroszország gőzerővel készül a foci vébére

  |  2017-10-16 15:05:37  |  
Koncsol András

Oroszország gőzerővel készül a foci vébére

"A nyugati sajtónak semmi nem megfelelő, amit ők csinálnak"

 Oroszország gőzerővel készül a foci vébére

 

A 2018-as oroszországi labdarúgó-világbajnokság előkészületei folyamatosan folynak, a kvalifikáció már az utolsó fázisban tart minden kontinensen. Oroszország, mint rendező automatikus résztvevője a tornának, de Vitalij Mutko, az Orosz Labdarúgó Szövetség elnöke és Oroszország miniszterelnök-helyettese szerint ez nem elég. Az elvárás legalább a csoportból való továbbjutás, aztán tudásuk szerint a lehető legjobb eredmény elérése.

Mutko elmondta, a világbajnokság sorsolását Moszkvában, a Kremlben tartják szigorúan betartva a programot, magas színvonalon, ahogy azt a selejtezőcsoportok sorsolásánál is tették Szentpétervárott. Azt is elárulta, hogy a ceremóniát a televízió társaságok több, mint 150 országban fogják közvetíteni.

Felhozta azt is, miszerint a nyugati sajtónak semmi nem megfelelő, amit ők csinálnak. Szóvá tette, hogy már a 2017-es Konföderációs Kupa előtt rengeteg kritika érte Oroszországot a biztonsággal és az infrastruktúrával kapcsolatban, amire rácáfoltak egy sikeres rendezéssel. Megjegyezte, a Konföderációs Kupa után levonták a tanulságokat, egyeztettek a szervező bizottsággal, a FIFA-val, illetve a rendező városokkal, így készen állnak a legmagasabb színvonalon – mind biztonsági, mind infrastrukturális, mind sportszakmai szempontból – megrendezni a Világbajnokságot.

Forrás: www.sport-express.ru

 

 

 

Cimkék: Oroszország
Országok: Oroszország
Megosztás:
Add a Facebook-hoz

 

Oroszvalosag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat