Hokitörténete legfontosabb mérkőzésére készült Németország, mely Svájc 1-0-s kiverésével először jutott négy közé világbajnokságon. Mint ismeretes, Uwe Krupp gárdája tavaly a szomszédos Svájcban gyalázatosan játszva mindössze 15. helyen végzett, és az idei szezonban Litvániát és Szerbiát nyüstölhette volna a divízió-1-ben, ha történetesen nem Németországban rendezik a 2010-es tornát. Mivel azonban előzőleg nekik ítélte az IIHF a rendezési jogot, megkapták az esélyt az újbóli bizonyításra, és élnek is vele. A német gárdáról nem lehet állítani, hogy hemzsegnének  benne a világsztárok – házi kanadai táblázatukat nyolc meccs után négy ponttal lehet vezetni (Felix Schultz) – s azt sem, hogy verhetetlenek lennének: a finneknek, a beloruszoknak és – a most ellenük játszó oroszoknak is sikerült már megtréfálniuk Gogulláékat. A nyolc közé jutásról döntő kvalifikációs körben vívott összecsapásukon a németek szoros meccset vívtak ugyan, de vezetni egy percig sem tudtak, az oroszok szokásosnak mondható Ovecskin- és Kovalcsuk-villanásokkal 3-2-re nyertek, s azóta csak erősebbek lettek Goncsar és Malkin érkeztével. Az azóta felállt második sor egyszerűen félelmetes: Malkin három meccs után 4+2-vel, Dacjuk négy után 4+1-gyel, az egész tornán vezérszerepet játszó Kovalcsuk hét meccs után 2+8-cal állt. Ahogy a szakvezetők ígérték, voltak változások az orosz csapatban: az első sorba bekerült Szusinszkij, Szjomin pedig ezúttal nem volt a keretben (Bikov szerint nem érezte magát jól, de holnap bevethető lesz). További meglepetés volt, hogy mindkét oldalon kapust váltottak: az eddig 96,43 %-kal védő Dennis Endrast az a Robert Zepp váltotta, aki eddig csupán egy mérkőzésen védett, a túloldalon pedig Kosecskin kapott szerepet, hiába hittük, hogy Varlamov bebetonozta magát a kapuba.

A kanadaiak ellen aratott győzelem után sokan elkönyvelték már végső győztesnek az oroszokat, s házigazdák ide vagy oda, egy esetleges németek elleni vereség után a helyi sajtó apró ficnikre cincálta volna Malkinékat. Pedig ez végül sokkal nagyobb és szorosabb meccs lett, mint a juharlevelesek elleni. Pedig mikor Malkin megcsörgette a kapuvasat, még úgy tűnt, lassan, de biztosan ledarálják majd az oroszok Bartáékat, a két csapat első meccsén gólt szerző Kuljomin ugyanakkor olyan hatásosan lökte palánkra Holzert, hogy az első lendületből visszaült, mikor fel akart állni – őt letámogatták, az oroszt meg öt plusz véglegessel kiszórták, s miután a le nem járó hátrány alatt Jemelint is leültették két percre, ez idő alatt öt a háromra játszhattak a németek. Bár előnyös játékuk sokáig nem volt túl meggyőző, egy Kosecskinről kipattanót a kapitány, Marcel Goc gólra váltott, így német vezetést ünnepelhetett az első harmad végén a 18734 néző hazaiakért szorító része (több ezer orosz szorított a helyszínen). Vártuk a fejmosás utáni mágiát az oroszoktól a második harmadban, de az nem jött: ha Schütz emberhátrányos kiugrásánál Kosecskin nem spárgázik bravúrral, 2-0 is lehetett volna. Nem lett, helyette Malkin egyenlített egy nyomasztó orosz fölényt hozó perc végén. A németek ugyanakkor nem törtek meg, továbbra is nagyon jók voltak bulielhozatalban, ha lőtávon belül kerültek, habozás nélkül tüzeltek, így változatos és kiszámíthatatlan mérkőzést láthattunk, melyben benne volt a túlóra lehetősége is. Hogy erre végül nem került sor, az leginkább Gogullán és Dacjukon múlt: előbbi eladta, utóbbi megszerezte és belőtte a korongot Zepp kapujába, a hátralevő 1:50 alatt pedig hiába vitték le a kapust a németek, ez a trükk csak a belaruszok ellen működött.

A mai döntőben az oroszok a csehekkel csapnak össze, akik a svédeket ejtették ki a négy között elképesztő krimi után. Mindkét csapat rutinos és jó döntőző: a csehek ötből négy, az oroszok négyből három finálét nyertek meg elődállamuk széthullása óta. A sok hiányzó ellenére a csehek bíznak Vokounban (már senki sem emlegeti a Dominator, Dominik Hasek otthonhagyását, pedig a vébé előtt voltak ilyen hangok), az oroszok pedig leginkább Jágrtől félnek. A kapuba visszatér Varlamov, az első sorba pedig Szjomin.