Érdekességekben és nagy csatákban gazdag alapszakaszt zárt március hetedikén a második idényét élő KHL. Hogy csak néhány ínyencséget említsünk: tizenegy éves kihagyás után, 51 évesen, tizenegy csere erejéig visszatért a jégre Vjacseszlav Fetyiszov, mégpedig abba a CSZKA-ba, melynek elnöke is (amellett, hogy 2002 és 2008 között sportminiszter volt, jelenleg pedig parlamenti képviselő), a Vityaz Csehov és az Avantgard Omszk találkozója 3:37-nél félbeszakadt a 691 percnyi büntetést hozó tömegbunyó miatt (alant szerény életkép), Linus Omark bemutatta, hogyan lehet büntetőrávezetés közben nagykabát méretűt perecelni, Szergej Zinovjev meg azt, hogy egy Omark-féle perecelés jó esetben akár gólra is váltható.

 

Persze nem csak kuriózumokat hozott a sorozat: négy ország huszonnégy csapata négy divízióban, 56 meccsen keresztül aprította egymást – a főcsoportrendszerű rájátszásban azonban már csak 8 nyugati és 8 keleti gárda juthatott. A nem orosz csapatok közül e stádiumban csak a fehérorosz válogatott magját adó Dinamo Minszk esett ki – a kanadai (Platt, Westkott) és finn (Hyvonen, Peltonen) légiósai által húzott gárdának ugyan voltak jó meccsei, de pocsék hazai mérlege miatt eggyel fölötte húzták meg a vonalat, hiába csábították haza Mezint, hiába nevezték ki a csapat élére a válogatott trénerét, Glan Hanlont (aki aztán októberben hármas nyerő széria után mondott le) s hiába szóltak a szezon előtti tervek nyolc közé jutásról.

 

A kiesők mezőnye a tavalyihoz képest a szezon során öt kapust védető (!) Torpedóval és a támadásban igen vérszegény Ladával bővült, az idei újonc, a Himik helyére kerülő Avtomobiliszt ugyanakkor besomfordált a tizenhat közé – de nem ők okozták a legkellemesebb meglepetést, sokkal inkább a tavalyi 18. helyről egyenest a döntőbe katapultáló MVD. A „belügyesek” szezon előtt védőposztra a svéd Elitserienből hozták el a szlovák válogatott Martin Strbakot és a Rigából a cseh Filip Novakot, a támadósort pedig szintén a lett gárdából erősítették meg a kanadai Matt Ellison révén. Mivel hárman együtt 92 pontot szereztek, aligha bánta meg szerződtetésüket Olegs Znaroks (aki nem mellesleg a lett válogatott trénere, nem véletlen a rigai kapocs…).

 

Az MVD tehát a nyugati főcsoport második helyezettjeként zárt, nála csak a szezon előtt többek közt Cajanekkel és Alekszej Jasinnal erősítő szentpétervári SZKA végzett előkelőbb helyen. Keleten a szezon előtt Vjacseszlav Bikov orosz szövetségi kapitányt és a fél orosz válogatottat (Kalinyin, Kozlov, Zinovjev) beszerző baskíriai Szalavat Julajev első helyéhez nem fért kétség (ők gyűjtötték az egész mezőnyben a legtöbb pontot, 129-et), Radulovék mögött a Szergej Fjodorovot hazacsábító, Metallurg Magnyitogorszk végzett. A nem orosz csapatok közül az olimpián is járt lett válogatott magját adó Dinamo Riga ötven százalék közeli mutatóval a nyugati csoport nyolcadikjaként jutott a rájátszásba. A rigaiak második legeredményesebb védője az ex-volános Guntis Galvins volt, aki 17 ponttal és +12-es +/–  mutatóval zárt, egyszer pedig a hét védőjének is megválasztották. A csapat sztárja mégsem ő, hanem a csaknem egypontos átlaggal záró szlovák klasszis, Marcel Hossa volt, aki 55 pontjával az alapszakasz pontlistájának 7. helyén zárt, s megnyerte a legjobb góllövők versenyét.

 

Szlovák világsztárból Kazahsztánba is jutott egy: Jozef Stümpel 38 éves létére 52 ponttal zárt, mellette a rutinos hazaiak (Szpiridonov) és a légiósok (Glass, Dallman, Podhradsky) vezették a keleti hatodik helyig a Barisz Asztanát.

 

A legnagyobb hajrát az alapszakasz végén a ligaújonc Avtomobiliszt nyitotta, a szezont javarészt másodosztályú csapatával nyitó jekatyerinburgi újonc az utolsó két fordulóban ötpontos hátrányát egypontos előnnyé változtatta, pokolra küldve az elkényelmesedő Szibirt.

 

A rájátszás első körének legnagyobb meglepetését aztán a Dinamo Riga okozta, mely Masalskis kapus remeklésének köszönhetően első két idegenbeli meccsét egyaránt hozta a pétervári SZKA ellen, s hiába szépítettek Rigában egy 4-2-vel Cajánekék, Kariyáék egy hasonló arányú győzelemmel befejezték a párharcot (Barry Smith edző nem is várta meg menesztését, azonnal lemondott). A nyugati főcsoport kiegyensúlyozottságát jól mutatja, hogy a négy párharcból három is az alapszakaszban gyengébben szereplő csapat jutott tovább: a 6. Szpartak a 3. Dinamót verte ki (a kék-fehérekről fel is röppent, hogy anyagi gondok miatt egyesülnek az MVD-vel), az 5. Lokomotiv pedig a 4. Atlantot. Keleten ezzel szemben az alapszakasz első négy helyezettje egyaránt továbblépett e körből, összesen két meccset bukva a 14-ből.

 

A négy győzelemig tartó csoportelődöntőkben aztán a Riga belefutott a lett szövetségi kapitány, Olegs Znaroks csapatába, aki a jelek szerint igen pontosan tudja, milyen gyengéi vannak a balti szelekciónak – a 4-1-es összesítés legalábbis erről árulkodik. A két alsó ági moszkovita gárda, a Szpartak és a Lokomotiv hatmeccses párharca szorosabbra sikeredett: a végül utolsónak bizonyuló meccs pedig remek lehetőséget kínálhatott volna a Szpartaknak a hazai pályán történő egyenlítésre – ehelyett a Lokomotiv a 2+3-ig jutó Alekszej Mihnyov remek játékával 8-1-re kitömte Kosztyucsenokékat.

 

Keleten mindkét elődöntő 4-2-re végződött, nem csekély különbség, hogy míg a Szalavat Julajev többé-kevésbé jól gazdálkodott a hazai pálya előnyével a Nyeftyehimik ellen (1-2-ről 4-2-re fordítva egy kriminiális izgalmakat és roppant kevés gólt hozó párharcban, ahol a hatból öt meccs is egygólos differenciát hozott), addig a Metallurg Magnyitogorszk és az Ak Barsz összecsapásai, írd és mondd, egyetlen hazai siker született – kazanyi szempontból a legjobbkor, az utolsó meccsen.

 

A főcsoportdöntőkben így MVD – Lokomotiv és Ak Barsz – Szalavat Julajev párharcokat rendeztek. Nyugaton az MVD egy hosszabbításban szerzett büntetőgóllal (!) nyerte az első meccset, amire a vasutasok stílszerűen egy hosszabbításos akciógóllal megnyert idegenbeli győzelemmel válaszoltak. Az MVD aztán idegenben végig vezetve visszavette a pályaelőnyt egy 6-4-gyel, de a Lokomotiv nem adta föl: egy 6-1-es hazai és egy 4-0-s idegenbeli mészárlással egy meccsre közelített a döntőhöz, ráadásul otthon, Jaroszlavlban játszhatta a hatodik meccset. Az MVD a fehérorosz Ugarov találatával korán vezetéshez jutott, majd negyven percig nem esett gól, a végső negyedóra gólváltásaiból pedig a balasihaiak jöttek ki jobban – a vége 3-1 lett. A mindent eldöntő találkozót így az MVD kezdhette hazai pályán, de rég megtanulhattuk már, hogy mindez vajmi csekély jelentőséggel bír az ilyen sorozatterheléssel járó ligákban. Minden gól a második harmadban esett: Alekszej Cvetkov hét másodperc alatt gólra váltott egy kettős fórt, majd Tkacsenko egyenlítését követően 1:09-cel, a 35. percben Gyenyisz Kokarjev ismét vezetést szerzett – aligha gondolhatta a felpörgő események hevében, hogy ezzel a találattal dől el, hogy csapata a Gagarin-kupáért küzdhet!

 

 

Keleten a Szalavat Julajev és az Ak Barsz csatájában az ufaiak kezdhettek pályaelőnyből, ennek ellenére nemcsak az első két hazai, de az ezt követő idegenbeli meccset is elbukták – rendre egy góllal, ráadásul kétszer hosszabbításban. A háromgyőzelemnyi hátrány után minden egyes találkozón késsel a torkán kellett pályára lépjenek Radulovék – kétszer még sikerült elhalasztaniuk a kazanyi örömmámort a válogatottban is számításba vett csatár vezényletével, egyenlíteni azonban nem sikerült: a hatodik meccsen finn főszerepléssel (Immonen és Kapanen asszisztot, a február után visszatérő Pesonen gólt jegyzett) sikerült 2-1-es sikert aratniuk, ezzel eldőlt, az MVD és az Ak Barsz küzdhet meg a Gagarin-kupáért.

 

 

A párharc már folyik, a részletekről folyamatosan beszámolunk!  

 

 

Cimkék: khl, jégkorong

Országok: Lettország Belarusz Kazahsztán Oroszország