A Máté Péter-ügy szerencsés elülte után bizonyossá vált (hacsak nem fellebbez a Litex), hogy a Loki sorozatban másodszor került nemzetközi kupa csoportkörébe, ezúttal az EL-ben. A sorsolás szeszélye folytán a PSV és a Sampdoria mellett az ukrán Metaliszt Harkiv is Czvitkovicsék mellé került – most őket elemezzük minden eddiginél behatóbban, már csak azért is, mert épp ellenük kezdenek a cívisek szeptember 16-án, a Puskás-stadionban.   

A város 

Az 1654-ben alapított Harkiv, vagy oroszos átírásban Harkov Ukrajna második legnagyobb városa, több mint 1,4 millió lakossal. A dinamikusan fejlődő város második világháborús hadihelyszínként többször cserélt gazdát a Wehrmacht és a Vörös Hadsereg között, s mire 1943-ban végleg felszabadult, a város épületeinek 70%-a elpusztult. A korábbi hadiipari központot az elmúlt évtizedekben próbálják „polgáriasítani”, aminek következményeként a régi hadiipari üzemeket fokozatosan privatizálják, és termelési profiljukat igyekeznek átállítani „békésebb” iparcikkek gyártására.

A városban rengeteg a folyamatosan fejlődő, Kelet-Európában kimagasló feltételeket biztosító egyetem, de még több az ipari nagyvállalat, ami nem csoda annak tükrében, hogy a szovjet érában a város Ukrajna legnagyobb ipari központja volt. Harkiv Ukrajna északkeleti felében található, nagyon közel fekszik az orosz határhoz, ami népességének eloszlásán is meglátszik: a lakosság csaknem fele-fele arányban áll ukránokból és oroszokból. A város autóval Budapesttől 1615 kilométer és több mint húsz óra, Debrecenből 1428 kilométer s mintegy tizennyolc és fél óra, a hosszú útnak nekivágóknak autópályadíjra is kell számítaniuk. A városnak van nemzetközi repülőtere, s ha hihetünk a keresőknek, elsősorban Aerosvittel érdemes Budapestről a kelet-ukrán városba utazni a majdani, december 1-jei meccsre – már ha a Loki nem indít különgépet szurkolóinak. A város repülőgéppel körülbelül öt óra alatt megközelíthető. Fontos információ a bővérűbb szurkolóknak, hogy kelet-ukrán városhoz híven Harkivban is iszonyú magas az AIDS-fertőzöttek száma, így ajánlatos óvatosnak lenni a partiszcénában.

A klub  

A Metaliszt Harkivot 1925-ben alapították, a szovjet érában pedig a nyolcvanas években ért zenitjére: ’81-ben feljutott az élvonalba, ’83-ban kupadöntős volt, ’87-ben döntőzött a rövid életű, angol Ligakupához hasonlítható Föderációs Kupán (a Szpartak Moszkva verte a döntőben 4-1-re), 88-ban – máig a csapat egyetlen diadalát aratva – pedig elnyerte a Szovjet Kupát, a fináléban 2-0-ra legyőzve a Torpedo Moszkvát. A Szovjetunió felbomlása után a Metaliszt az ukrán élvonalban találta magát, majd még 1992-ben rögtön bejutott az Ukrán Kupa döntőjébe is (amire azóta sosem volt képes) – de a Csernomorec Odessza hosszabbításban, az ukrán, majd orosz válogatott Ilija Cimbalar góljával legyőzte őket.

Nem állítható, hogy már a kezdetekkor a Dinamo Kijev és a Sahtar legnagyobb ellenlábasának tűnt a csapat, mert 2004-ig bezárólag két turnusban öt szezont is a másodosztályban töltött, legjobb helyezése pedig egészen 2007-ig az ötödik volt az élvonalban. A 2006/07-es szezon bronzérme óta ugyanakkor a csapatot kirobbantani sem lehet a harmadik pozícióból. Idén ugyanakkor lehetséges, hogy megbomlik a remek sorozat: egyrészt a csapat nyolc forduló alatt már három vereséget szenvedett, s az ukrán szövetség további kilenc pontot vonna le a gárdától egy 2008-as bundameccs miatt, ami jelenleg kiesőhelyre űzné a Harkivot. A vád szerint a Metaliszt és a Karpaty Lviv 2008. április 19-ei, 4-0-ra végződő összecsapása előtt a Metaliszt vezetője, Jeven Krasznyikov megvesztegette Szergej Lascsenkovot, a Karpaty hátvédjét, akit annak rendje s módja szerint ki is állítottak a meccsen. A Metaliszt természetesen nem ért egyet a döntéssel, edzőjük, Miron Markevics le is mondott az ukrán válogatott szövetségi kapitányi posztjáról, Alekszandr Jaroszlavszkij, a klub elnöke pedig „nyíltan elnyomó döntésnek” nevezte a szövetség határozatát.

Nemzetközi porondon

A 2008/09-es szezonig úgy tűnt, a Metaliszt a Dinamo és a Sahtar árnyékában marad a nemzetközi kupákban, bár már első huszonegyedik századi bevetésén, az Everton ellen sem kellett szégyenkeznie a csapatnak: az idegenbeli 1-1 után otthon kétszer is vezettek Edmarék, s csak a 87. percben lőtte tova a liverpooliakat Anichebe. A csapat stabilitására jellemző, az akkori kezdőből heten ma is a keret tagjai, s legtöbbjük a kezdő közelében van. A nagy áttörést aztán a 2008/09-es szezon hozta meg a csapatnak – no meg az akkor virágkorát élő ukrán klubfutballnak. Már az is szenzációs tett volt, hogy az UEFA-kupa csoportkörébe kvalifikáló meccsen Jajá Coelho vezetésével kiütötték a Besiktast (az otthoni 4-1 sokkoló volt az idegenbeli 0-1 után), a csoportmeccsek során nyújtott veretlen teljesítmény azonban maga a klub aranykrónikája. A Hertha elleni 0-0 után ugyanis sorozatban három 1-0-s győzelem követte egymást a Galatasaray, az Olympiakosz és a Benfica ellen, vagyis a csapat kapott gól nélkül zárt az első helyen csoportjában! A nyolcaddöntőben aztán folytatódott a sorozat, a Sampdoria sem talált Horjainov kapujába, miközben hármat is kapott, s csak a negyeddöntőben tudta megállítani a csapatot egy másik ukrán gárda, a Dinamo Kijev, 3-3-mal, idegenben szerzett több góllal. (Emlékezetes, az elődöntőt akkor a Dinamo a Sahtar ellen bukta el, mely aztán végül megnyerte az utolsó UEFA-kupát). Tavaly már nem zárt ilyen eredményes évet a csapat, a Rijeka kiverése után a Sturm Graz megállította, idén pedig hajszál híja volt, hogy kiessenek – a Omonia ellen idegenben nyertek ugyan 1-0-ra, a visszavágón azonban a 64. percben már kettővel mentek a ciprusiak – többek közt Leandro góljával (tőle bizonyosan érdeklődik majd Herczeg András). Devics és Cleiton Xavier ugyanakkor gyorsan egyenlítettek, így meglett a továbbjutás.    

A csapat

A rutintalannak semmiképp sem nevezhető csapat kapitánya, és 370 pályára lépésével a klub szereplési csúcstartója az az Alekszandr Horjainov, aki harkivi születésűként három turnusban szolgálta a csapatot – most ugyanakkor bizonyosan nem ő áll majd a kapuban, lévén, a Dinamo ellen, a harmadik fordulóban megsérült, s csak 2011 elején térhet majd vissza. Helyére két játékost is igazoltak, közülük egyelőre a kétszeres válogatott Makszim Sztarcev élvezi Markevics bizalmát. A védelem túlnyomórészt hazai játékosokból áll, közülük Romancsuk jelenleg is a válogatott keret tagja, a szerb válogatottban is megfordult Milan Obradovics pedig Horjainov távollétében a csapatkapitányi teendőket is ellátja. A védelem sztárigazolása a kétszeres argentin válogatott Cristián Carlos Villagra, aki a River Plate-től érkezve kirobbanthatatlan a kezdőből. Megszerzése hátránya, hogy két másik argentin húzóember, a védő Maidana és a középpályás Acevedo fordított irányba tette meg az utat Harkiv és Buenos Aires között. A középpályán és a csatársorban mintha csak a Sahtart látnánk: a csapatrészek tele vannak jobbnál jobb brazilokkal. A halfok közül a szabadrúgásban erős Finiho mellett régebb óta a csapat tagja Edmar, s friss bombaigazolásnak tűnik Cleiton Xavier, aki nemrég 3,6 millió euróért jött, s ezt meg is kezdte törleszteni – az Omonia elleni visszavágón például góllal és gólpasszal tett róla, hogy továbbjusson a csapat.

A csatársorban az első számú gólzsák, a (ki hinné?) brazil Jajá Coelho Trabzbonsporba igazolása óta a szerbből ukránná lett Marko Devics a fő gólveszély (tavalyelőtt gólkirály volt Ukrajnában) – a rekordösszegért (hatmillió euró) szerződtetett Taison (képünkön) még nem kezdte meg dicsőséges kelet-ukrajnai regnálását, de a vezetők sokat várnak a Libertadores-kupa győztes braziltól. Tavaly egyébként még egy most magyar bajnokságban játszó grúz focista is a támadóalakzatot erősítette: a Győrön át a Vasashoz szerződő Vahtang Pancsava 19 évesen az Ukrán Kupában és az EL-ben is pályára lépett a Harkiv színeiben, ha van némi spiritusz Herczeg Andrásban, Leandro mellett bátran kérdezősködhet nála is.      

A stadion

Az 1926-ban a helyi traktorgyár támogatásával felépített, nevét 1940-67-ig a cseka-vezér Felix Dzerzsinszkijtől kölcsönző Metaliszt-stadion élvezi a 2012-es ukrán-lengyel közös rendezésű EB kellemes mellékhatásait, melynek köszönhetően több, mint 41 ezer szurkolót képes a legszigorúbb UEFA-előírásoknak megfelelően vendégül látni. Több, mint hatszáz hely a médiának, 438 a VIP-vendégeknek, 104 külön a fogyatékosok számára (30 ülőhelyet alakítottak ki vakok számára), minden férőhelyet lefedő polikarbonát tetőszerkezet, és tökéletes gyep biztosítja, hogy a játékosoknak és nézőknek csak a futballal kelljen foglalkozni. Nem állíthatjuk, hogy a stadion hétről-hétre megtelik nézőkkel, de idén húszezernél kevesebb néző még nem volt a Metaliszt meccsein, a kiemelt találkozókon (a Dinamo Kijev és az európai kupában az Omonia ellen) pedig 35-38 ezer néző is összejön. Ennek ellenére idén nem bevehetetlen vár a harkivi szuperstadion, sőt – egyetlen meccsükön sem tudtak három pontot szerezni Miron Markevics fiai: a Dinamótól elszenvedett 2-1 még csak-csak elmegy, a Vorszka Poltava elleni 2-3 és a Krivbasz Krivij Rih elleni 3-4 azonban több mint szokatlan. Ha más nem, ez erőt kell adjon Szakályéknak.