OROSZVALOSAG.HU


Mikor a tűz az úr

  |  2010-08-11 15:41:51  |  
Zelei Dávid

Mikor a tűz az úr

Az erdőtüzek miatt Moszkvában nem rendeztek meccset, gól csak elvétve esett, transzferből annál több van, s Advocaat is bemutatkozik

Csonka fordulót rendeztek Oroszországban, az erdőtüzek miatt ugyanis a moszkvai mérkőzéseket el kellett halasztani, így mindössze hat mérkőzést játszottak le, javarészt kevés góllal. Költözni kényszerül a válogatott is, mely Péterváron fogadja a bolgárokat Advocaat debütálásán. Mindkét, szereplését megkezdő európai kupacsapat továbblépett, a főtáblára jutásért egyikükre sem vár könnyű ellenfél.  A nyár egyelőre a Szaturn diadalmenetét hozza, átigazolási szenzációink is vannak.

Az átigazolási szezonban egyetlen játékost sem igazoló Rosztov az inkább hazai pályára hitelesített Tyerek ellen próbálta megfejelni múlt heti, Lokomotiv otthonában aratott győzelmét egy hazaival 12 ezer néző előtt. A kiváló kapusokkal (a fehérorosz válogatott Amelcsenkóval illetve az ukrán kerettag, hónap játékosának is megválasztott Andrej Dikannal) felszerelkezett csapatok rangadóján várható volt, hogy nem lesz gólzuhatag, így senkit nem érhetett meglepetésként, hogy egyetlen gól döntött: mégpedig a Szpartak Moszkvától immár másodszor kölcsönkapott Alekszandr Pavlenkóé. Győzelmével a Rosztov immár EL-t érő helyen tanyázik, öt pontra elszakadva mostani riválisától. (1-0)

Miután a 6. és a 12. forduló között egyszer sem nyert, mindössze három pontot és négy gólt kapart össze, sokan kezdték félteni Dagesztán büszkeségét, az Anzsit. Az azóta eltelt időben ugyanakkor négy meccsen kilenc pont a mahacskalaiak mérlege, pedig kevés az azonnal beépített új szerzemény (egészen konkrétan egyelőre a Krilijából érkezett Igor Sztrelkov az egyedüli kezdő). Ezúttal a sérült Gaál Miklóst még mindig nélkülöző, kifejezetten rossz szériában lévő Amkar vendégeskedett Dagesztánban, és a moldáv Josan büntetője jelentette a vereséget számukra. A permiek e vereséggel lassan bebiztosítják, hogy 14.-nél előkelőbb helyen ne végezhessenek, nagy harcban lehetnek a bentmaradásért a Szibirrel és a Krilijával – közülük, hogy klasszikust idézzünk, a végén csak egy maradhat. (1-0)

A permiek helyzetét nehezíti, hogy a lassan döntetlengyár megnyitásán gondolkodó Krilija ismét közelebb faragta magát hozzájuk. A zsinórban négy (!) moszkvai ellenfelet letudó szamaraiak ezúttal az Alijev-mentesített Lokomotivtól csíptek pontot, de ennek aligha örülnek, mivel Popov játékvezető két vasutast, Dujmovicsot és a 32. percben tizenegyest hibázó Torbinszkijt is kipirította, így a hazaiak fél órát szimpla, további húsz percet pedig kettős emberelőnyben töltöttek, de így sem tudták bevenni Guilherme kapuját. A vasutasokhoz kapcsolódó hír, hogy állítólag szívesen látnák csapatukban Grafitét. (0-0)

Nemrég még a két sereghajtó csatája lett volna a Szibir Novoszibirszk és a Szaturn Moszkva összecsapása, a nyári szünet óta ugyanakkor Kiricsenkóék megtáltosodtak, s lassan bebetonozzák magukat a középmezőnybe. A hazaiak csütörtökön izgalmas meccsen, Igor Sevcsenko 63. percben szerzett találatának köszönhetően továbbmentek az EL-ben, annak ellenére, hogy a visszavágót a ciprusi Apollon nyerte 2-1-re, s háromszor annyit rúgott kapura, mint ellenfele – no de az idegenben szerzett gól aranyat ér. A novoszibirszkiek ellenfele a következő körben a Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató PSV lesz – meg lennénk lepve, ha bejutnának a csoportkörbe. A csapatnak ugyanis a pálya mindkét végén gondjai akadnak: a 16 forduló alatt bekapott 35 gól rekordgyanús, így hiába rúgtak néggyel több gólt a második helyezett Rubinnál (!), képtelenek győzni. A probléma megoldására Krjusenkóék elzavarták a csapattól a fél év alatt vaskos kötetet megtöltő lepkegyűjteményre szert tevő lengyel kapust, Kowalewskit, és a nemrég még Fradinál próbázó cseh Petr Vaseket igazolták a helyére. (A hamarost fellépő csatárgondokról a Rubin meccsének elemzésénél ejtünk szót.) Egyelőre mindhiába: a Szaturn a forduló harmadik egygólos meccsén Nyemov kései találatával elvitte a három pontot. (0-1)

A Rubin újabb ikonjától vált meg a héten, miután az ezúttal pályára sem lépő Zenit tovább folytatja ámokfutását a piacon: ezúttal Szergej Szemakra csaptak le, akinek érkezésével, írd és mondd, 12-re növekedett a középpályások száma a keretben. Az ár tekintetében hatalmas különbségekről hallani (a Szport Ekszpressz 11 millióról, a transfermarkt.de 2 millióról tud – egy ilyen korú játékos esetében utóbbi a valószínűbb), Bergyijevék ugyanakkor villámgyorsan reagáltak, és bejelentették a Szibir hasonló korú gólzsákjának, Alekszandr Medvegyevnek a megszerzését, dolgoznak továbbá a spanyol Európa-bajnok Dani Güiza (Fenerbahce) és a bosnyák asszisztgyáros Zvezdan Miszimovics  megszerzésén. Mindeközben természetesen állni kell a sarat a bajnokságban is: ezúttal az immár szokás szerint Németh Norbert-mentesen felálló Tom Tomszk látogatott Kazanyba, annak az elborzasztó adatnak a birtokában, hogy az először Martinsszal kezdő Rubin már négy meccs óta nem kapott gólt. Nem kevéssé rettenhettek meg hát, mikor Rjazancev fejesével a 35. percben vezetést szerzett a tatár alakulat. Rizsikov hajmeresztő kijövetelének köszönhetően ugyanakkor Dzjuba két percen belül egyenlített. Ezek után nem hathat meglepetésként, hogy a találkozót eldöntő gól is fejesből született: Orehov gólja kellő bizonyítéka annak, hogy a Rubin szabadrúgás-variációi a legjobbak között vannak a mezőnyben. (2-1)

Mikor a tűz az úr

A forduló zárótalálkozóján Vlagyikavkazba látogatott az ismét remek formába lendülő Nalcsik – hogy aztán lógó orral távozzon onnan. Pedig a nalcsikiak nagyjából fél Jugoszláviát felvásárolták az elmúlt hetekben (bosnyák, szerb és montenegrói játékossal bővítve keretüket), de egyikük sem lépett pályára kezdőként – ellenben a túloldalon a Himkitől kölcsönkapott Nizamutdinov első idei Premjer Liga-góljával három pontot írt hozzá az eddigi tizenöthöz. (1-0)

A pályára sem lépő Szpartak felől már nem is oly új hír, hogy leigazolták az Espanyoltól Juhász Roland egykor állandó bekkpárját, Nicolás Pareját, a Zenit pedig az említett Szemakon kívül hazacsábítaná a Chelsea-től Zsirkovot, védelmét pedig Philippe Mexésszel erősítené, miközben az Unirea elleni 1-0 után (Danny lőtte a párharc egyetlen gólját) a csapat az Auxerre-rel vívandó BL-playoffra készül.

Mikor a tűz az úr

Nem csak a klubcsapatokra, de a válogatottra is befolyással vannak a moszkvai erdőtüzek: a bolgárok elleni mai meccset a főváros helyett a Néva partján, Szentpéterváron tartják. A fent látható Dick Advocaat keretében nincs újonc, se különösebb meglepetés, ha csak az nem az, hogy az egyaránt csekély góltermést magáénak tudó Lokós Szicsov és a büntetőt hibázó, majd kiállított Torbinszkij egyaránt a keret tagja. A bolgár keretben is találhatunk ismerős arcokat, a tyerekes Blagoj Georgiev és az alanyijás Ivan Sztojanov egyaránt pályára léphet majd.

 

Cimkék: futball, premjer liga
Országok: Oroszország
Megosztás:
Add a Facebook-hoz

 

Oroszvalosag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat